A hét nővér, akik a hajuknak köszönhetően lettek köztiszteletnek örvendő szexszimbólumok

A nővérek története kezdetben egy kissé elcsépelt mesére emlékeztetett. A 19. század közepén, az USA és Kanada határán, a Niagara-vízesés közelében élt egy házaspár, akiknek húsz év leforgása alatt hét lánya született. Az anya szült egy fiút is, de ő nem sok szerepet játszik a történetben. A lányokat Sarah-nak, Victoriának, Isabellának, Grace-nek, Naominak, Dorának és Marynek hívták, a fiút pedig Charles-nak.

Apjuk, Fletcher Sutherland volt a helyi tiszteletes, a család a nyomor szélén egyensúlyozott. Az örökölt pulykafarm nem hozott annyi bevételt, amennyiből nyolc gyereket tisztességesen el lehetett volna tartani, pedig mindegyiket egészen kicsi koruktól kezdve befogták dolgozni. A környék lakói jól ismerték a rongyos ruhákban járó lányokat, akik a szegényes faház udvarán hajkurászták a madarakat. A szánalom mellett azonban egyfajta csodálatot is éreztek irántuk, mivel a gyerekeknek gyönyörű, dús, hosszú, sötét hajuk volt, amelyet kiengedve viseltek.

Fletcher ráérzett, hogy ilyen lányokkal sok pénzt lehet keresni. Felsejlett előtte egy olyan jövő, amelyikben neki nem kell túl sokat dolgoznia, mert a gyerekek elvégzik helyette az érdemi munkát. 

Először a zenei pálya felé indította a gyerekeket: énekelni taníttatta őket, és mindegyiküket kötelezte, hogy legalább egy hangszeren tanuljanak meg játszani. Amikor kielégítőnek gondolta a felkészültségüket, a környék templomaiba kezdett járni velük, ahol a gyerekek a saját éneküket kísérték mindenféle hangszeren. Kezdetben Charlest is vitték magukkal, azonban az egyetlen fiú kifejezetten rombolni látszott a hét szép lány nimbuszát. 

Ők eleinte gyakran szégyenkeztek a szereplések közben, sőt az iskolában, a társaik előtt is. Különösen azért, mert az anyjuk minden áldott nap alaposan bedörzsölte a hajukat egy saját készítésű balzsammal, amely olyan bűzt árasztott, hogy a lányokat rendszeresen csúfolta a többi gyerek, ők pedig gyakran a házuk körül tenyésző magas fűben bújtak el a látogatók elől. Ez azonban csak 1867-ig tartott, amikor édesanyjuk hirtelen meghalt. A legfiatalabb lány ekkor még éppen csak, hogy járni tudott, a legidősebb pedig gyakorlatilag felnőtt nő volt.

Kép

Az egyik nővér, Grace – Forrás: Wikipedia

A haj bűvöletében

Az apa azonnal a saját kezébe vette az irányítást, és felgyorsította a hét testvér „marketingkampányát”. Az első sikerek hamar megérkeztek. Nem feltétlenül azért, mert a lányok olyan felülmúlhatatlan zenei teljesítményt nyújtottak, sokkal inkább azért, ahogyan megjelentek. A hét lány közül egy sem akadt, akinek ne ért volna legalább a derekáig a haja, és volt köztük olyan is, akinek a földet söpörte. 

Akadt köztük olyan, akinek kibontott fürtjei teljesen betakarták a testét. 

Bár a lányok némelyike tehetséges és profi énekessé képezte magát, felnőttkorukra mindez másodlagos jelentőségű lett. A hét csinosan felöltözött, magabiztosan viselkedő hölgy olyan letaglózó élményt nyújtott a nézőközönségnek, amit ma már nehéz megérteni. 

A 19. században a nőiesség talán legfontosabb szimbóluma a haj volt. Az olyan hajzuhatag látványa, mint amilyennel a Sutherland lányokat megáldotta a sors, elemi erővel engedte felszínre törni a kor lefojtott szexualitását. A betegségektől és az életveszélyes gyógyszerektől abban az időben sok nő haja megritkult, vagy teljesen ki is hullt, ezért a Sutherland lányok egészséges, vastag, tömör és gyönyörű haja a nőiesség ősi, mindent átható erejét szimbolizálta. Írók, költők áradoztak ilyesmiről, a férfiak erotikus fantáziáiban pedig ezerféle jelentést nyert. A misztikus hetes szám ráadásul még spirituális szinten is vonzóvá tette a nővéreket.

Az üzlet beindult: a család nemsokára New Yorkban és Floridában turnézott, majd egyre hosszabb és távolabbi területeket hódított meg az Egyesült Államokban. Mire a legfiatalabb lány, Mary is felcseperedett, két méternyi haja volt, Viktóriáé ennél harminc centiméterrel hosszabb, és a legkevésbé látványos külsejű testvér, az elsőszülött Sarah haja is egy méter hosszan hullámzott. A legvastagabb copf a több mint tíz centiméteres átmérőjével ámulatot váltott ki. 

Showműsorokat, valóságos divatbemutatókat tartottak. A nézősereg által izgatottan várt pillanat az volt, amikor a hölgyek kihívó mozdulattal kibontották összefont fürtjeiket, és az ámuló közönség elragadtatott kiáltásai közepette hét gyönyörű hajzuhatag omlott alá.

A sajtó imádta őket, egymás után jelentek meg róluk képekkel illusztrált, elragadtatott beszámolók. 

Apjuk valószínűleg született menedzsertehetség volt, mert sikerült elérnie, hogy lányai – megjelenésük és viselkedésük nyilvánvalóan szexuális jellegű vonzereje ellenére – kizárólag mint a legtisztább polgári, női erények megkérdőjelezhetetlen bajnokaiként szerepeltek a közéletben.

Kép

Fotó forrása: Profimedia – Red Dot

A menedzserek és a showműsorok szervezői versengtek értük, ők pedig természetesen a legjövedelmezőbb megoldást választották: a világhírű Barnum és Bailey Cirkuszhoz szerződtek. Ettől kezdve minden eddiginél szervezettebb formában, a legkedvezőbb körülmények között mutogathatták magukat a legváltozatosabb helyszíneken. A pénz komoly mennyiségben kezdett befolyni a családi kasszába. 

Apjuk a cirkusz egyik tulajdonosával, Henry A. Bailey-vel karöltve megalapította a Sutherland Sisters Vállalatot, amely már az 1884-es év végére kilencvenezer dollárt termelt. Ez a mai árfolyamon számolva egymilliárd forintnak felel meg. Bailey azon melegében feleségül is vette az egyik lányt, Naomit, így az üzlet még biztosabb lábakra állhatott.

Ha egy üzlet beindul

Fletcher Sutherland tiszteletes eközben vérszemet kapott, és kigondolta, hogyan lehetne még több pénzt keresni. Szabadalmi jogot szerzett az általa kifejlesztett Sutherland Hajtonik nevű hajbalzsamra. Ez tulajdonképpen ugyanaz a keverék volt, mint amit egykor felesége kent lányaik hajára, csak az elviselhetetlen szagot árasztó összetevőket hagyta ki belőle. 

A korszak olyannyira bálványozta az egészséges haj álomképét, hogy nemcsak a nők, hanem a férfiak is ellenállhatatlannak tartották a lehetőséget. 

A hajbalzsamot kopaszodásgátló és hajnövesztőszerként is árusították, így a társadalomnak szinte nem volt olyan csoportja, amely ne vásárolta volna lelkesen.

A hét Sutherland nővér rövidesen minden képzeletet felülmúlóan gazdag lett. Extravagáns életet éltek: ingatlanokat vásároltak, szórták a pénzt ruhákra, ékszerekre és utazásokra, miközben tiszteletre méltó hírük ellenére szeszélyesen váltogatták a szeretőiket. Amikor az apjuk 1888-ban meghalt, a lányok már régen készen álltak az önállósodásra. Közös tulajdonosai lettek a családi vállalkozásnak, és a fésűtől a fejbőrtisztítón és a hajfestékeken át az arcpakolásokig mindenféle kozmetikai terméket árusítottak. A nevük híres márka lett, ők pedig ki sem tudtak úgy lépni az utcára, hogy a hódolók ne lihegjenek csapatostul a sarkukban.

A rajongók imádata sokszor tolakodó és felkavaró volt, ráadásul mindez a testőrökkel védett celebek kora előtt évtizedekkel történt. Sokan próbáltak ravasz vagy tolakodó módszerekkel megszerezni egy-egy tincset a fétisként imádott hajzuhatagokból, egy ékszerész például nagyjából ötszázezer forintnyi dollárt fizetett Viktória egyetlen hajtincséért, amit aztán arra használt fel, hogy ráfüggesztett egy hétkarátos gyémántot, és kiállította a boltjában. 

Egy gazdag üzletember ennél is tovább ment: harmincöt-negyven millió forintos vagyont ajánlott neki az összes hajáért cserébe. Viktória olyan gazdag volt, hogy könnyedén visszautasíthatta az ajánlatot.

Az 1890-es évektől a hét nő együtt lakott egy luxusházban, amelyet a család egykori, szegényes kunyhója helyén építtettek. Mindenből a legdrágábbat szereltették be a kristálycsillároktól a keményfa falburkolatokon át egészen az akkor még szinte példátlan külön fürdőszobáig, amelyben hideg és meleg vizes csapok is helyet kaptak. 

Olyan szemérmetlen fényűzésben éltek, hogy még a háziállataiknak is külön lakosztálya volt téli és nyári ruhatárral, az egyik kutyájuk halálakor pedig drága temetést rendeztek neki koporsóval, koszorúkkal és hírlapokban megjelentetett nekrológgal. A gazdagság és a hatalom gátlástalanná tette őket. A tiszteletre méltó, vallásos nők álarca mögé bújva alkohollal és kábítószerekkel felpörgetett partikat tartottak, egymás közt viszálykodtak, szerelmi háromszögekben és ezoterikus összejöveteleken vettek részt. Közben egyre fékezhetetlenebbül szórták a pénzt.

Baljós árnyak és változó nőideál

Naomi 1893-ban meghalt. Három gyereket szült Henry Bailey-nek, és ezzel a hét nővér közül egyedül alapított valódi családot. Még negyvenéves sem volt. A többieket mélyen megrázta az eset, de gyorsan találtak pótlására egy helyettest, akinek három méter hosszú haja volt. Victoria ötvenévesen férjez ment egy tizenkilenc éves fiúhoz, majd három évre rá meghalt. Mary elmebeteg lett, és varázsigékkel igyekezett rontást hozni a többiekre, így a testvérei bezárták a házuk egyik szobájába. 

Egy Frederick Castlemaine nevű harmincéves francia nemes Dorának udvarolt, majd végül a negyvenéves Isabellát vette el. A fiatalember olyan súlyos morfinista és ópiumfüggő volt, hogy hamarosan öngyilkos lett. A látványosan gyászoló nővérek üvegkoporsóba zárták, és tíz napig rendszeresen látogatták. Végül a közegészségügyi hatóságnak kellett közbelépnie.

A nővérek 1907-ig még felléptek a cirkusszal, aztán a hírnévnek fokozatosan vége szakadt. Megöregedtek, és egyre kiállhatatlanabbak lettek. 

Isabella 1914-ben meghalt, 1919-ben pedig Dorát gázolta halálra egy autó. A bevételek elapadtak, az életben lévő testvérek viszont továbbra is riasztó ütemben költötték a pénzt. A legnagyobb csapást végül a körülöttük lévő világ megváltozása mérte rájuk. A hosszú haj a századforduló után egyre inkább kiment a divatból. Az első világháborút követően az önállósodó és egyre öntudatosabb nők rövidre vágatták a hajukat, így a Sutherland Hajtonik értékesítési számai radikális csökkenésnek indultak. A nővéreket lassan elfelejtette a világ.

Az utolsó két Sutherland nővérnek 1931-ben már ételre is alig volt pénze. Ki kellett költözniük a házukból, amely néhány évig üresen állt, majd leégett. A család minden maradék vagyontárgya és emléke odaveszett, beleértve az addigra már feledésbe merült Sutherland Hajtonik receptjét is. Mary egy állami elmegyógyintézetbe került, ahol 1939-ben halt meg. A legtovább Grace élt, ő is magányosan és elszegényedve. Kilencvenkét évesen hunyt el 1946-ben. A család túlzsúfolt mauzóleumában már nem volt hely számára, így egy jelöletlen sírba temették el. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.