
Keresés
-
A párkeresés a felnőtt élet egyik legnagyobb kihívása. Sok harminc körüli nő küszködik azzal, hogy ráleljen az igazira. Mi állhat a dolog hátterében, és...
-
Sóváros a föld alatt
Évente ötszázezren látogatják meg az Európa egyik legnagyobb sókészletét rejtő parajdi sóbányát. A 2700 méteres mélységben található, 1200×1400 méteres sótömzs története több tízmillió évre nyúlik vissza, és még... -
Az űrben ragadtak – Nyolc napnak indult, kilenc hónap lett belőle
Lassan három hónapja él a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) két amerikai asztronauta. Butch Wilmore és Sunita Williams eredetileg egy alig több mint egyhetes próbarepülésre indultak... -
Összeállítás
Pest vármegye természeti és épített csodái
Szeptember van, véget ért a nyár, de mindnyájan tudjuk, hogy ősz elején még velünk maradnak a napsugaras, finom melegek. A vakáció búcsút intett ugyan, de a hétvégi kirándulások ideje és a szüreti mulatságok most kezdődnek csak el. A nagy nyári zsongás után jó rácsodálkozni szűkebb pátriánkra, a tájra, amely a miénk, és otthont ad nekünk. Sokszor gondoljuk azt, hogy közvetlen lakókörnyezetünkben már mindent az unalomig ismerünk. Pedig dehogy! Források, erdők, várak, templomok várnak arra, hogy szánjunk időt rájuk is, és ismerjük meg több száz éves történetüket. Országunk fővárosát természeti és kulturális kincsekben gazdag települések veszik körül. Ha budapestiek vagyunk, ideális kirándulási célpont a sokszínű, változatos településekben gazdag Pest vármegye. Ám bárhonnan érkezzünk is ide, nem fognak csalódást okozni a fővárosunkat körülölelő tájak, városkák, falvak.
-
A Prédikálószéktől a váci diadalívig
Tarnai Richárd Pest vármegye főispánja, a kormányhivatal vezetője immár tizenhárom éve. Arra kértem, ajánljon három különleges épületet és három szép természeti helyet, amelyek vonzó turistacélpontok... -
Iskolakezdés a nagyvilágban: ajándékkal, rituáléval, barátkozással – Új tanév, új szokások
Ahány nemzet, annyiféle iskolakezdés. Magyarországon ma csengettek be először, de Japánban például áprilisban van a tanév első napja, és akad olyan ország is, ahol... -
Egységben a természettel az Érdi, a Szigetszentmiklósi és a Ráckevei járásokban
Neoromán kastély, remetetemplom, vízimalom, vadaspark és tanösvények, csak néhány abból a számtalan programlehetőségből, amelyeket az Érdi, a Szigetszentmiklósi és a Ráckevei járásokban kirándulva felfedezhetnek... -
Az ezer pince városától a Tökházig
Amikor Budapest környéki programokat keresünk, legtöbbünknek a nagyobb városok neve ugrik be, mint Gödöllő vagy Szentendre. Azonban érdemes a kisebb településekre is ellátogatni, amelyek különleges programokat... -
Erdők, várak, kegyhelyek nyomában Budakeszin és a Pilisi járásban
A főváros zöld kapuja, az évezredek óta rejteket és az elvonuláshoz nyugalmat adó erdős hegyek otthona ― a Budakeszi és Pilisi járás ― ma... -
A REponttól a babaruha-kölcsönzőig – Újrahasznosítás mindig újratöltve
Képzeljünk el egy bolygót, ahol nincs értelme a szemét vagy a hulladék szavaknak, mivel a lakók csak egy dolgot ismernek: az alapanyagot. Ezen a... -
Miért jó az anyának, ha a gyerekek festékkel maszatolnak?
Mert ő is maszatolhat! Sok más mellett azt is szeretem a szülőségben, hogy a gyerekekkel való foglalkozások révén olyat is csinálhatok, amit jóformán saját... -
Testnevelő tanárból lett versvándor – Tóth Péter Lóránt a magyar költészetet népszerűsíti a Kárpát-medencén innen és túl
Már egészen fiatalon megtapasztalta, milyen érzés színpadra lépni és hatással lenni az emberekre. Általános iskolásként sokszor volt pódiumon – legtöbbször Arany, Petőfi és Radnóti... -
„A lélek nem az agy szellemi terméke” – Barsi Balázs atya az áprilisi Képmásban
A ferences szerzetessel interjút olvashatnak a legújabb Képmásban. -
A főnököd érdeke is, hogy érdekelje, hogy vagy! – Ha nem teszi, azt a munkáltató is bánja
Ha az ember egy cégben erőforrás, akkor a lelkiállapota az elem, amely hajtja a motort. Így nem csoda, hogy egyre több vezető kezd érdeklődni... -
Húsvéti programok országszerte – hat hely, ahol igazi ünnepi hangulat vár mindenkit!
A húsvét a keresztény egyház legnagyobb ünnepe, amelyhez számtalan népi hagyomány is fűződik – hosszú hétvégén sokféle program közül válogathatunk. -
Spiritusz
ÉletMÓDszertan – Gondolkodj másképp, élj másképp!
Változtatni nehéz, de hosszú távon megéri. Legyen az a sport beiktatása vagy az étkezés variálása, mindenképp áldozatokkal jár. A társadalmi elvárások egyszerre üzenik, hogy... -
Tanárok, lehet lázadni, csak kitűnőnek kell lenni hozzá!
Rengeteg a kiváló tanár, akiknél jó kezekben vannak a gyerekeink, és akiknek valóban jobban kellene élniük, és több szakmai szabadság járna nekik. De ott... -
Aki az élete kockáztatásával szöktetett rabszolgákat az amerikai Délről – Harriet Tubman története
Az amerikai Délen megszökni a rabszolgatartók elől már önmagában is életveszélyes vállalkozás volt. Ahhoz viszont, hogy egy aprócska termetű, magányos fekete nő a biztonságos... -
„A zaklatók a gyengébbel szemben erősnek érzik magukat, velünk szemben nem” – Szelíd motorosok a bántalmazás áldozataiért
A gyerek, akit a szülei bántalmaznak, maga is belenő a bántalmazásba, sőt később bántalmazóvá is válhat. Lehet, hogy mellettünk a szomszédban pont egy olyan... -
Hódító útjára indul a Jekyll és Hyde musical!
A Budapesti Operettszínház főbejárata előtt már órákkal az esemény kezdete előtt kígyóztak a sorok. Izgatott, kíváncsi nézők, a műfaj rajongói - szám szerint 400... -
„Már nem vagyok hajlandó szégyellni és ostorozni magam” – Éva megmutatja, milyen endometriózissal élni
„Szedd már össze magad, és ne hisztizz! A menstruáció ilyen, el kell tudni viselni!” – néha egyszerűbb ezt mondani egy nőnek, amikor alhasi görcsöktől... -
Horoszkóp helyett„Az ember egyik legfontosabb képessége s egyben, sajnos, a legritkább is: várni tudni. Türelemmel várni egy levélre, egy találkozásra, egy jó kapcsolatra, az enyhülést hozó holnapra. A telt szív nyitott kapujában bizalommal várakozni. Egészen addig várni, amíg reményünk kitart."
-
A nyugodt hercegné – Kate Middleton mentheti meg a brit királyi család hírnevét
A brit monarchia intézményét megtépázták az elmúlt évek botrányai. Azonban a nehézségek közepette volt egy személy, akinek a népszerűsége váratlanul megugrott, annyira, hogy már... -
Mit, hol, mikor, kivel? – A családi bakancslista
Tízéves lányom panaszosan megjegyezte, mennyit dolgozom, és mikor leszünk már együtt. Egészen elképedtem, mivel gyermekpszichológusként gondos és felkészült anyukának tartom magam. Ráadásul a nyárutót...