Xeropan – ez a neve annak az applikációnak, amely minden készséget képes fejleszteni angol és német nyelvből, ráadásul rendkívül szórakoztató nyelvtanulási élményt nyújt. Egy...
Sebő Ferencet, a Nemzet Művészét sokan a magyar táncházmozgalom egyik atyjaként ismerik, de a népzenész, zenetudós jelentős szerepet játszott a 20. századi verséneklés megteremtésében...
„A nőket nem érdekli a politika.” „Dehogynem!” „Na jó, van, akit érdekel, csak kevésbé, mint a férfiakat.” „Már megint általánosítasz!” „Csak a statisztikára hivatkozom.”...
Idén januártól a bíróság az egyik szülő kérelmére is dönthet a szülői felügyelet közös gyakorlásáról, illetve az egyik szülő kezdeményezésére is elrendelheti a váltott...
Sokan vannak kint ma délelőtt a játszótéren, köztük egy anyuka egy kislánnyal és egy kisfiúval. Melegítőt visel, a haja tisztán, rendezetten összefogva. A cuccaik...
Szabados Ádám blogbejegyzései nyitották fel először a szememet, hogy új világrend készül, amelyben nem biztos, hogy szívesen látnak. Sokat tanultam tőle kereszténységről és közéletről...
Apukám az udvarlás idején azt mondogatta anyunak, hogy nem létezik férfimunka és női munka, csak nehéz fizikai munka van, amit természetesen mindig a férfinak...
Csomor Gabriella és Márton hosszú évek óta házasok, mégis, amikor az ember beszélget velük, úgy érzi, hogy még mindig a „rózsaszín ködös” időszakban vannak...
Lassan kétéves keresztlányom egyre inkább igényli a mozgást, kis kertünkben azonban nincs sok lehetősége a futkározásra. Ezért is örültem, amikor kolléganőm ajánlotta a budapesti...
Csilla születése óta Győrött él, tanítónőként dolgozott, mígnem 2002-ben leukémiát diagnosztizáltak nála. Mint mondja, a betegség benyújtotta a számlát, amiért korábban kizsigerelte magát. Azóta...
A „szüfrazsett” szónak a mai napig van egy negatív mellékzöngéje, sokszor a harsány, agresszív feminista jellegzetes figuráját értik alatta. A női választójogért küzdő mozgalom...
A nyolcvanas években édesanyám és a barátnői még rendszeresen összejártak kézimunkázni. A kilencvenes évekre egyre ritkábbak lettek ezek az összejövetelek. Több mint húsz év...
Magyarországon a néplélek sajátosságából fakad, hogy talán túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítunk az irodalomnak. Nemcsak a műveknek, hanem szerzőiknek is: szobrok tucatjait állítjuk nekik, intézményeket...
Drága kisunokám, Danikám! Szinte mindig csak számítógépen keresztül láthatlak, amióta kiköltöztetek Londonba. Ez egyszer hadd szóljak hozzád úgy, ahogy nekem a legkönnyebb: postán küldött...
Bár a földvári strandon a szeles, hűvös idő miatt rajtunk kívül a kutya sem járt, körbesétáltuk a kihalt területet, megnéztük a hullámzó Balatont, s...
Humor, komolyság és sok zene - ismert testvérpárok és pszichológusok beszélnek arról, hogyan kísérik egymást felnőttként is a testvérek az élet örömeiben és kihívásaiban...
Az ország egyik legnagyobb tudású pszichológusaként tartják számon, a sikert azonban neki sem adták ingyen. Elhivatottságának és szorgalmának köszönhetően annak ellenére képes volt szakmai...