Ma megint leültem a zongorához egy kottával a kezemben. Soha nem tanultam, azaz talán pontosabb úgy, hogy soha nem jártam zongoraórára. De megmagyarázhatatlanul szeretem...
Nem titkolhatjuk tovább: a kepmas.hu szerkesztőinek is vannak kiemelten kedvelt témái, szerzői. Elérkezett az idő, hogy színt valljunk, melyek a kedvenc verseink. Szeretettel nyújtjuk...
Úgy érzem, hogy egy ideje rivaldafényben állok, holott csak Zsolti sürgető tekintete feszélyez. A sötét utcán vagyunk, most váltunk el a dílertől. Tenyeremben kis...
Fészkelődik a diák a padban a kilencedik órán, pedig ő döntött úgy, hogy járni szeretne a különórára. Nagyon érdekli az újságírás, egykor a nagyapja...
„Tanárnőőőő!” – „Mivaaan?” – „Nagyon adom magát!” – „Tegezzél nyugodtan, már nem tanítalak!” – „Hát jó, őőő…, akkor nagyon adlak, Tanárnőőő!” Ez a párbeszéd...
Nagy sikerrel mutatták be a magyar mozikban 2018 decemberében BÚÉK címmel Paolo Genovese Teljesen idegenek című alkotásának remake-jét. A két film alaptörténete szerint régi...
Vajon egy jó mű jó színdarabot hoz létre a színészektől vagy a rendezőtől függetlenül is? – ez a kérdés hangzott el nemrég egy kerekasztal-beszélgetésen...
Nem vagyok már mai gyerek, mégis azonnal felvillanyozott, amikor meghallottam, hogy új mesekönyv jelent meg „Szörnyek a szobádban” címmel, Kádár Annamária ajánlásával. Nincs más...
Alexandra Zanon (akit az írónő magáról mintázott) a bécsi kancelláriának dolgozik, titkokat őriz. Egy újságíró férfi azonban, Christoph Wegler (vagy nevezhetnénk Adorjáni Bálintnak is...
Szervusztok, én vagyok az új osztályfőnök, feribacsi67, egybeírva, csupa kisbetűvel, ékezetek nélkül. Annak ellenére, hogy új vagyok, a nyári kötelező feladatokat, amiket még Gabinéniakinekhátulisvanszeme01-től...
Az idén kilencedik alkalommal, december 8–9-én rendezik meg az év nyugdíjas találkozóját Budapesten a BOK (volt SYMA) Konferencia- és Rendezvényközpontban. A rendkívül népszerű, megújult...
Az elmúlt év legjelentősebb animációs alkotásait nézheti meg a közönség a világ minden tájáról 2017. november 29. és december 3. között a 15. Anilogue...
Rodinről, a világhírű francia szobrászról készített filmet Jacques Doillon rendező. Valószínűleg az évforduló is inspirálta a film létrejöttét: éppen 100 éve, 1917-ben halt meg...
Amikor kiderült, hogy az októberi Képmás témája a szépség, nem volt kérdés, hogy a Badacsonyi borvidékről írunk utazási ajánlót. Nézhetjük Fonyód felől, a balatongyöröki...
„Hanem ami most következik, az külön fejezetet érdemel a tudományos vizsgálódás anyagában: küllemre egyszerű kardaraga...karkaradara...radarkaka! Piros a színe, csucsos a zize és testes bor...
Fáradtam szálltam fel a „Hegyalja expresszre”, mert alvásra nem volt időm aznap éjjel, cserébe reggel hétkor már a Taktaközben zakatoltam, a feladat Tokaj-Hegyalja rejtett...
Tegnap egy kis kávézóban két férfival randevúztam. Interjút kértem a világszerte sikereket arató magyar természetfilm rendezőtől, akiről egy ismert fotográfus itt készítette el a...
A Budakeszi Vadaspark eddig is kedvelt célpontja volt a gyermekes családoknak. Most két új attrakcióval bővült. A napokban megnyílt Vadászati tanösvény interaktív formában mutatja...
Család hétköznap. A szülők végzik az aznapra rendelt munkájukat, az öt hónapos kerek, nevetős kisfiú néha átkerül a nagymama kezéből apáéba, az anyja néha...
George Balanchine Magyarországon korábban még nem látott Téma és variációk című szimfonikus balettjét mutatja be november 15-én a Magyar Nemzeti Balett. A premier Harald...