Talán még emlékszik rá a kedves Olvasó (hacsak nem szokta direkt átlapozni a rovatomat – amin persze Önt és Magamat ismerve nem csodálkoznék!), hogy a múlt hónapban egy...
Ezúttal Budapest egyik sokak számára ismeretlen, szinte meseszerű kis zugába kalauzoljuk el a kedves olvasót: a mai Buda déli részére, a XXII. kerületbe, Budafokra...
Az első, akivel találkoztam… Meglátott és tetszettem neki. A szemembe nézett. Harminckilenc éves volt. Kiment a kapu elé az utcára, állt a járdán, és...
Amerikai filmek gyakori szereplője az olyan férfi, aki kevés időt tölt gyermekével, mert elvált vagy rettenetesen fontos elfoglaltságai miatt sokat van távol, rendszeresen az...
Dr. Császár-Nagy Noémi pszichológus, szakképesítéseinek és tudományos fokozatainak felsorolása több sort venne igénybe. Ma már azt is sokan tudják róla, hogy prof. dr. Bagdy...
Hanna néni végigélte az egész huszadik századot. Olyan közegből származott, amely zsigerből tudta, hogy mit jelent a társadalmi felelősségvállalás, még mielőtt e ma oly...
Freddie-vel egy kávézóban beszéltünk meg találkozót. Várok a soromra, mert éppen egy fiatal lány készít vele interjút. Mosolygósan, udvariasan válaszol, de a tartása merev...
Utálok szóban feleltetni. Ha már mindenképpen kell, mert dolgozatot nincs időm vagy kedvem javítani, akkor a páros felelést választom. Egy bajtárssal mégis könnyebb túlélni...
Kilencéves nagymamai gyakorlatom csekély tárházából merítek, amikor arra próbálok választ adni, milyen az, amikor az embernek unokája születik, és mire érdemes odafigyelni nagyszülőként, hogy...
Tizennégy éves magyar fiú kisfilmjét választották a legjobbnak két, Cannes-ban megrendezett filmfesztiválon. Százados Ábelt „Soha” című, mobillal rögzített alkotásáért először a World Peace and...
A szomszéd néni mindig nagyon szigorú volt. Mélyen, határozottan szólt a fiaira, rendszeresen áthallatszott a kertünkbe erélyes hangja. A ruháját és a haját férfiasnak...
Egyikük sem ment el az első találkára, a másodikat viszont több mint három együtt töltött évtized követte. Felhőtlen diákszerelemből felnőtt emberekké váltak, a férfi...
Kovács Emőke történész két évtizede foglalkozik a Balatonnal, és úgy tűnik, bőven van még tartaléka e témában. Negyedik könyvében a 19-20. századi hétköznapok pillanatait...
Nagyon sok szülő tisztában van azzal – szerencsére – hogy a dicséret milyen fontos szerepet játszik a gyerekek önbizalma szempontjából. Azt azonban már kevesebben...
„Nagypapa, írd le egyszer a családunk történetét, hogy el ne felejtsük!” Hányszor hangozhatott már el ez a mondat, és vajon hányan tettek eleget ennek...
A Szent Jobb megtalálásának ünnepét az idén már harmadjára ünnepli rendhagyó misével a Szent István-bazilika május 30-án. Hogyan kerül egymás mellé népzene és gregorián...
Hogyan hat gyógyulásunkra az imádság, az adakozás és a megbocsájtás? Mi a közös metszéspontja a magyar népzenének és az indiai masszázsnak? Mit adhat nekünk...
A gyermek iskolás évei jól elkülöníthető szakaszokra bonthatók: a nyugalmasabb, néha felhőtlen kisiskoláskort 11–12 évesen felváltja a kiskamaszkor, majd a serdülés időszaka. A szülők...