Gazdasági növekedés mindenáron? Az ökonomizmus mint vallás
A bálvány szó 266-szor szerepel a Bibliában, Isten és az ő emberei láthatólag az egyik legfőbb és leggyakoribb bűnként emlegetik, s óvják tőle követőiket...
Szám Kati
Nyelvében él a nem
Öten ülünk a vasárnapi reggelinél. Két férfi és három nő. A lányokkal a tulipánokról beszélgetünk, hogy milyen érdekes, hogy a három vörös ahogy kinyílt...
Szőnyi Lídia
Megváltozhatok, ha igazán akarok?
A változás divatos szavunk. Hiszünk abban, hogy önfejlesztéssel szinte bármire képesek lehetünk, levetkőzhetünk mindent, amit nem szeretünk magunkban, és azzá válhatunk, akivé szeretnénk: többnyire...
Szám Kati
Anyák napja anya és gyerek nélkül
A villamoson gyerekcsoport utazik. Talán tízen lehetnek, láthatóan testvérek is vannak köztük, körülbelül hatévestől tizennégyig. Intézetisek. Néhányan „műsoroznak”, hintáznak a kapaszkodókon, és nagyokat nyerítenek...
Szám Kati
Anyaként
Balkuné Szűcs Emese
Hogyan segítsük a haldokló szülő gyermekét?
Halálos beteg hozzátartozóval, szülővel együtt élni rendkívül embert próbáló küzdelem a gyermek számára. Ilyenkor a legnehezebb bízni, megőrizni a reményt, ugyanakkor képessé válni az...
Szám Kati
Csillogó parketten (cs)úszva
Nagy István
„Én kicsi beszél társas tánc”
Kölnei Lívia
Miért érdemes élni 50 után?
Nem árt számot vetnem azzal, miért éri meg 50 után is „életben maradni”, azaz minek is örülhetek még, hiszen egy ötvenéves ember ma még...
Horváth Pál
Öreg ember nem vén ember
Számos régi kultúrában a hatvanadik életévet tekintették az öregség kezdetének. Bár akkor is voltak, akik matuzsálemi kort értek meg, az emberek zömének nem adatott...
Fábián Tibor
Hanyas vagy? – Élet negyven után
Emlékszem egy kollégámra, aki egyik őszinteségi rohamában arról mesélt, hogy valóságos lelki traumaként élte meg, amikor betöltötte a negyvenedik életévét. Mesélt könnyekről, a negyedik...
Tahin Ráhel
A házunk és a hazánk – egy külföldön élő anyuka feljegyzései
Amikor sötét van, és esik az eső, akkor az emberek mind házukba mennek, és égetik odabent a lámpát. Ilyenkor egy kicsit be is lehet...
Szőnyi Lídia
Van hozzá közöd? – Hogyan segítsünk a barátainknak?
A szociálpszichológia alapvetése, miszerint az ember társas lény, közismert tény, amit a mindennapokban a saját bőrünkön tapasztalhatunk. Hiszen kivétel nélkül mindnyájan átéltük már, hogy...
Szabó Emese
Fertőzésveszély a strandon?
A strandokon összeszedhető betegségektől mindenki retteg. Pedig nem minden fertőzés, amit annak gondolunk, sok betegség pedig eleve megelőzhető. Nem mindegy az sem, hogy természetes...
Gábos Katalin
Alzheimer-kór, a rettegett…
Amikor a szeretett rokon az unokáját többször is idegen névvel illeti, nevetve kijavítjuk. Amikor egy családi összejövetelen tízpercenként elismétli ugyanazt a pár mondatos történetet...
Szám Kati
Szabó T. Anna: „Nincs időm »csak« megélni az életet”
A filmvászonról ismert írók élete örök ingázás az ihletet ígérő bungaló íróasztalmagánya és a nyüzsgő, szerelmi-családi élet valósága között. Az irodalmat be- és kilélegző...
Szőnyi Lídia
Célkitűzés mindenáron - Betegesen hajszoljuk a boldogságot?
Számtalan cikket olvashatunk arról, hogy miként valósítsuk meg önmagunkat, álmainkat, hogyan legyünk sikeresek, miként tűzzünk ki célokat és hogyan induljunk el a megvalósítás felé...
Gyombolai Zsolt
Ha úgy tűnik, „összejöttünk”: hogyan alakul ki manapság egy párkapcsolat?
A szerelem lehet lassan közelítő, napról napra erősödő érzés, és lehet azonnali, mindent elsöprő rózsaszín köd. Szerencsés esetben nem marad plátói, hanem megkezdődik az...
Kárpátiné Boross Nóra
Három nem szokványos mártás a sült hús mellé: rebarbara chutney, rozmaring-pesto, almás tormakrém
Húsokhoz mind a chutney, mind a pesto, mind a tormakrém ideális lehet. Receptkülönlegességeinket érdemes kipróbálni.
Fodor Zsófi
Holtomiglan, holtodiglan. De tényleg! – Laci bácsi és Janka néni története
Az ablakok egész nap tárva-nyitva, akaratlanul kicsit egymás életét is éljük ilyenkor a szomszédokkal. Mi hangosak vagyunk. Igyekszünk, de sajnos, nagyon hangosak. Számos kisgyerekem...
Szabó Emese
Véradás – mennyi az elég, és milyen gyakran mehetünk?
Ki ne látott volna közösségi oldalon felhívást arra, hogy ha bizonyos vércsoportja van, menjen vért adni, mert azzal megmentheti egy barátja hozzátartozóját. Ez mindenképp...