[Podcast] Túlélők 8. – Özvegy roma férfi ikrekkel

Megosztás Megosztás
2020. 08. 20.

Vendégem a Jószolgálat-díjas Raffael István, aki roma férfiként egyedül neveli ikergyermekeit, mert felesége a szülés után 12 órával elhunyt. Túlélte a gyászt, felvállalta az egyedülálló apaságot. Miközben megéli a társadalmi előítéleteket mint roma szülő, családsegítő szociális munkája mellett arra is energiát fordít, hogy gyermekvédelemmel kapcsolatos tanácsokat adjon önkéntesen. Sőt, azon is dolgozik, hogy egyre több romát foglalkoztassanak a munkáltatók. Nemrégiben életvezetési tanácsadóként is elkezdett tevékenykedni – biztosan sikeresen, hiszen a legfontosabb vizsgatantárgyából hitelesen doktorált: gyerekei, Blanka és Noé már ötévesek és jól vannak!  

Túlélők podcast 8

képmás.hu

Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra:

A Túlélők podcast a Képmás magazin műsora. Tóth-Fazekas Andrea műsorvezető negatív fordulatok túlélőivel beszélget, akik tragédiájuk által erősödtek meg. Gyakran bosszankodunk azon, hogy az élet nem mindig felfelé ívelő változás. Ezért is fontos olyanokkal találkozni, akiknek egy- egy válsághelyzetben is megtalálták a lehetőségeket. Az egyes epizódok meghallgathatók, ill. visszahallgathatók a Túlélők podcast Facebook-oldalán, a Képmás Podcast rovatában, a YouTube, a Spotify és a Soundcloud csatornáinkon és a legnépszerűbb podcast-applikációkban.

Valódi történetek. Valódi értékek. Segíts megőrizni!

A Képmásnál hiszünk abban, hogy a család, az emberség és a minőségi újságírás iránytű a mai világban. De ahhoz, hogy cikkeink, podcastjaink és videóink továbbra is elérhetők maradjanak, rád is szükségünk van. Ne csak olvasd, tartsd is életben a Képmást! Légy a támogatónk, és építsük együtt ezt a közösséget!

Támogatlak titeket>>