Egy hét szabadság vagy életre szóló seb? – A szülő felelőssége a nyári táborozásban

Nemcsak az élmény vagy a környezeti adottságok, tájak a fő szempontok, hanem az érzelmileg biztonságos környezet, a tábori segítők jelenléte, elérhetősége, az áttekinthető és világos szabályrendszer is. Miközben rohangálunk, hogy a táborhoz minden felszerelés és ügyintézés meglegyen, igyekszünk nem gondolni arra, hogy ha egy csodálatos hetet sikerül szerezni a gyerekünknek, még mindig van 11 hét, amik során meg kell oldanunk, hogy fejlesztő módon foglalkoztassuk a gyereket, miközben pihen is, és az olvasónaplóját is megírja (valaki).

A nyári tábor egy sajátságos, egyedi világ, mely szórakoztató szándékkal indul, ám számtalan veszélytől terhes. 

Az utazás, a szülő nélküliség, az új hely, új nevelők, szabályok üdítőleg is hatnak, ugyanakkor a bullying, bántalmazás, kiközösítés sajnos nem megy vakációra, csak újabb megjelenési formákat vesz föl, és a tábori közegben könnyebben utat törhet. 

A tábor jellegénél fogva a komfortzónán kívüli hely, nincs ott a szülő, és nem lehet öt perc alatt hazamenni, és a bántalmazás kedveli az ilyen helyszíneket.

A gyerekek szokatlan, az otthonitól merőben eltérő körülmények közé kerülnek, ami néhány gyereknek színvonalcsökkenést jelent, másoknak maga az addig sosem tapasztalt mennyország. A segítő és a gyermekek kapcsolata érzelmileg több lehetőséget rejteget, mint az iskolában, példaképekkel is találkozhat a gyermek. A közösség szerepe is más jelentőségű, hiszen, ha valaki nem teszi a dolgát, lehet, hogy korgó gyomorral vár rá az egész tábor. Új készségek és felfedezések születhetnek, barátokat szerezhet a gyermek, de egész életre kiható traumát is.

Az eltérő szabályok, a többnapos alkalmazkodás megviselheti, kifáraszthatja a gyerekeket, akik többnyire az első napon kiugrálják magukat, és a felgyülemlett alváshiányt csak otthon fogják bepótolni. A táborban összeszűkül az intim szféra, ami közel hozhat egymáshoz gyerekeket, de feladat elé is állíthatja őket. Ki nem szembesült még azzal a problémával, hogy a gyerek napokig nem végzi el a „nagy dolgát” a táborban, mert az új környezetben szégyenlőssé válik? 

Sokszor a szülő maga is fél az elválástól, és a jó antennájú gyerekek ezt megérzik, megszimatolják a veszélyt, ezért feszülten indulnak neki a programnak.

A játék és a bántalmazás könnyen összemosódhat a gyerekek között, egy húsz kilóval több gyerekkel a párnacsata például csak az erősebbnek játék, de a bántalmazottnak egyáltalán nem, és megalázó is. Meg kell mondanunk a gyereknek, hogy csak az vicces, amin mindkét fél nevet, és csak az játék, amiben nincs kényszer! Amit valamelyik fél nem akar játszani, az nem játék, hanem erőszakoskodás!

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Nem könnyű megválogatni a tábort, ami jó lesz a gyereknek, és „bullying-biztosnak” ígérkezik. A tematikus vagy sporttáborok általában körülírtabbak, a szabályok jobban követhetők, mint egy „szabadjátékon” alapuló napközis táborban. Ha a gyermek érdeklődési körét követjük, vagy óvatosan tágítjuk, valószínűleg felkészült pedagógusok és segítők fogják egyengetni az útját. Ha erőalapon megy az ágyfoglalás és a kiközösítés viccesnek tűnik, az nem egy jól működő tábor! Nézzük meg, hogy van-e elég felnőtt, és nem bízzák-e a „vigyázást” egy nagyobb gyerekre, mert ez a feladatdelegálás mindenkit csak megszégyenít, és semmilyen pedagógiai értéke nincsen. A bullying egyszerűen odavan ezért a helyzetért! Legyen mindig elérhető, problémafogadó állapotban lévő felnőtt.

Biztos fogódzó lehet a tematikai motiváltság mellett az ismerős pedagógus, vagy ha a barátjával megy együtt a gyermek. Személyes tárgyat, fotót is érdemes vinni, még ha a táskában marad is. Jó, ha valaki személyesen ajánlotta a tábort, van róla tapasztalat. Az egy elfogadható kiindulási pont, hogy feleannyi felnőtt kell, mint gyerek, de mindenképp legyenek a felnőttek elegen, akár kreatív, akár pihenős nyaralásról van szó. Ha olyasmihez juthat, amihez otthon biztos nem (pl. lovak közelsége), igen motivált lehet, hogy megküzdjön az egyéb elemekkel, tágítsa a határait.

Előfordul minden jóindulat ellenére is, hogy a tábor rémálommá válik, és a gyerek sírva könyörög a telefonban, hogy azonnal jöjjenek érte. 

Ez bizony kemény helyzet, a szülő is ingerültté válhat, kockáztatják a kettőjük közti bizalmat, vagy játszma alakulhat ki a gyerek és a szülő között, ahol a gyerek próbál irányítani. 

Mit tehet a szülő, ha a gyerek nem akar maradni, de nem mondja meg, hogy miért? Mit tehetünk, ha próbálják kiközösíteni, nem ülhet bizonyos helyre, vagy nem lóghat egy adott társasággal?

A kapcsolati bántalmazás nyári formái igen találékonyak, mint a rosszindulatú kis manók, akik befurakodnak a közösségbe, nagyra nőnek, és tönkre teszik a gyerek nyaralását, esetleg hosszú évekre a bizalmát is. A gyerek szenvedése szívfacsaró, de az élet velejárója is. Vigyük haza, vagy adjuk parancsba, hogy maradjon, bár ebédkor papírgalacsinokat dobáltak a tányérjába?

Érdemes ezt a bizonyos telefonbeszélgetést hosszúra nyújtani, mert igen sok dolog forog kockán. Ha már elment a táborba a gyerek, az a jobb választás, ha végigcsinálja. De ne mondjunk rögtön nemet, bontsuk ki a helyzetet. Maradjunk a tényeknél, hámozzuk le róla a fikciót vagy a másik viselkedésének megindoklását. Mi történt pontosan? Ha rögtön érte indulunk, csökkenthetjük a megküzdésre való hajlamát vagy a saját technikája kidolgozását, amit pont a tábor taníthatott volna meg neki. Ha nem állunk mellé, akkor pedig bizalmat veszthetünk, az pedig drága jószág. 

Adjunk ötleteket, dolgozzunk ki technikákat, amiket kipróbálhat, és kérjük meg, hogy 24 óra múlva ismételjük meg a beszélgetést. Ha akkor is távozni akar, menjünk el érte!

A tábori bántalmazás a bullying egy speciális formája, egy szabadabb, függetlenebb térben, mint az iskolai. Egyre többet hallunk olyan szünidei bántalmazásról is, ahol a tanár vagy a sportedző engedi meg magának a fizikai és verbális bántást. Innen azonnal hozzuk haza a gyereket. Majd beszélgessünk sokat a táborról, segítsünk neki feldolgozni az eseményeket.