Tőlük függ a létezésünk, mégis alig veszünk tudomást róluk – így tehetünk a növényvakság ellen

Milyen állatot láttál utoljára? Könnyen meg tudtad különböztetni más állatoktól? Emlékszel a színére, a méretére és az alakjára? És az utolsó növényre? Ha az állatokról őrzött emlékképeid élesebbek, mint a növényekről, nem vagy egyedül. A gyerekek is általában hamarabb felismerik, hogy az állatok élőlények, minthogy meg tudnák mondani, a növények is azok. 

Ahogyan tesztekkel igazolták azt is, hogy az ember általában jobban emlékszik az állatokról készült képekre, mint a növényekre. Mindannyian meg tudnánk nevezni pár olyan emlőst, amelyet kihalás fenyeget, de vajon hányan tudnánk veszélyeztetett növényeket felsorolni? Pedig a számuk lényegesen nagyobb, mint az állatoké, mégis utóbbiakra irányul az elsődleges figyelmünk. 

Ami nem „fenyeget”, azt észre sem vesszük

Álljunk meg egy pillanatra, és nézzünk körül egy kicsit ott, ahol épp vagyunk. Olyan helyiségben tartózkodunk, ahol fa- vagy farostlemezből készült padlódeszkák vagy bútorok vannak? Látunk-e tapétát, könyveket vagy zsebkendőket? 

Ha igen, tudatosítsuk, hogy ezek mind növényekből készültek.

Ahogyan a ruháinkat is előállíthatják növényi rostokból, például pamutból és vászonból. De még ha éppenséggel egy műanyag bútorokkal telerakott, szőnyegpadlós irodában vagyunk is, a ruhánk pedig poliészter, gondoljunk arra, hogy ezeket olyan összetevőkből készítették, amik évmilliók során növényi és állati maradványokból keletkeztek. Joggal vetődhet föl a kérdés: ha az életünk teljes mértékben függ a növényektől, akkor miért nem „látjuk” őket?

A széles körben megfigyelhető irányzatot egy amerikai botanikus és biológiaoktató páros írta le először, megalkotva a „növényvakság” kifejezést 1998-ban. Elisabeth Schussler és James Wandersee meghatározása szerint ez egyfajta korlátoltság: amikor valaki képtelen arra, hogy meglássa a környezetében lévő növényeket, vagy felfigyeljen rájuk. Részben arról van szó, hogy hogyan osztályozzuk a világot. 

Az emberi agy észleli a különbségeket – magyarázza Schussler és Wandersee. Mivel a növények alig mozognak, közel nőnek egymáshoz, és gyakran hasonló színűek, agyunk hajlamos egy nagy kategóriába sorolni őket. Az emberi retina másodpercenként körülbelül 10 millió bit vizuális adatot továbbít, látórendszerünk így kiszűri az olyan „nem fenyegető” dolgokat, mint a növények, és egy kalap alá veszi őket – magyarázza a két biológus. Ez a fajta korlátozott figyelem viszont nem csak az emberi fajra jellemző. 

Főemlősökként hajlamosak vagyunk a hozzánk leginkább hasonló élőlényeket észrevenni. 

„Az emberszabású majmokkal szerzett tapasztalataimból kiindulva azt látom, hogy ők általában jobban érdeklődnek a hozzájuk külsőre jobban hasonlító élőlények iránt” – mondja Fumihiro Kano, a japán Kiotói Egyetem majmokkal foglalkozó pszichológusa, aki szerint ennek a vizuális preferenciának is – az emberekhez hasonlóan – létezik egyfajta szociális eleme. 

Miért baj, ha csak az állatokkal „szimpatizálunk”? 

A növényvakság – nem meglepő módon – a növények alulértékeléséhez, a védelmük iránti érdeklődés megcsappanásához vezethet. Bár nem készültek tanulmányok a növényvakság mértékéről és időbeli változásáról, az elvárosiasodás és az, hogy egyre több időt töltünk a különféle eszközeinkkel, egyre jobban elidegenít minket a természettől. Arról nem beszélve, hogy az olyan égető problémák, mint a globális felmelegedés, az élelmiszerbiztonság, az élelmiszereinket fenyegető betegségek kapcsán is megkerülhetetlenek a növények. 

Minél kevesebbet vagyunk a természetben, növények közelében, a növényvakságunk annál inkább fokozódik. Ahogy Schussler kifejtette, „az emberek csak azt képesek felismerni (vizuálisan), amit már ismernek”. Pedig a növényvédelem és a növények kutatása nem csupán a környezetünk, az egészségünk szempontjából is nagyon fontos lenne. 

Amellett, hogy élelemforrást biztosítanak számunkra, több mint 28 ezer növényfajt gyógyászati célokra használunk fel. 

A rajtuk végzett kísérletek etikai előnyt is jelenthetnek az állatkísérletek bizonyos formáival szemben. Az olyan területeken – mint például a genomszerkesztés – sokoldalú technikákat lehet finomítani a növényeken, hiszen könnyen és olcsón termeszthetők és ellenőrizhetők. A biológiai kutatásokban fontos virágos növény, az Arabidopsis genomszekvenálása például mérföldkő volt nemcsak a növénygenetikában, hanem általában a genomszekvenálásban is.

A helyzetet az sem könnyíti meg, hogy a különböző társadalmakban folyamatosan erősítik azt az elképzelést, miszerint az állatok alapvetően érdekesebbek és jobban szem előtt vannak, mint a növények. Neveket aggatunk rájuk, emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel őket, filmes karaktereket formálunk belőlük. Különösen odafigyelünk az állatok közti egyéni eltérésekre: mondjuk egy kutya személyiségére vagy egy pillangó egyedi színmintázatára. 

Az emberek jobban támogatják a hozzájuk hasonló tulajdonságokkal rendelkező fajok védelmét is – mondja a Melbourne-i Egyetem környezetpszichológusa. Amiatt, hogy az állatokat hozzánk hasonlónak látjuk, nagyobb empátiával fordulunk feléjük: ez kulcsfontosságú tényező a természetvédelmi döntések esetében. Vegyük például a jegesmedvéket – a legtöbben nem azért érezzük úgy, hogy védelemre szorulnak, mert végigfuttatunk magunkban egy racionális listát, miért van szükségünk rájuk. 

„Hanem azért, mert a szívünkön viseljük a sorsukat” – fogalmazza meg Kathryn Williams. 

Így találhatunk vissza hozzájuk

Azzal tehetjük a legtöbbet a növényvakság ellen, ha minél gyakrabban tartózkodunk – lehetőség szerint minél változatosabb – növények közelében. A két biológus szerint ezt nem lehet elég korán kezdeni, „még mielőtt a diákok azt mondanák az iskolapadban, hogy unják a növényeket”.  Tudósok világszerte egyetértenek abban, hogy nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a gyermekek növényvilággal kapcsolatos ismereteinek oktatására. Ez viszont önmagában még nem biztos, hogy elég, az is nagyon fontos lenne, hogy kiskoruktól fogva aktívan foglalkozzanak növényekkel. 

Schussler véleménye szerint a legjobb módszer az, ha naponta valamiféle kölcsönhatásba tudunk lépni a növényekkel: aki teheti, kertészkedés formájában vagy a szobanövényei gondozásán keresztül. Szakemberek szerint az is sokat lendít a helyzeten, ha botanikuskertekben teszünk látogatást, amiknek kifejezett céljuk, hogy felkeltsék az emberek érdeklődését a növényvilág iránt. Ráadásul manapság már számos olyan növényhatározó applikáció is a rendelkezésünkre áll, amik segítségével könnyedén megtudhatjuk, hogy hívják azt a különleges virágot, amire váratlanul bukkantunk a kirándulásunk során.