A férfi, aki megszökött Recskről – A valóság írja a leghátborzongatóbb élettörténeteket

Michnay Gyula izgalmas összetételű családba született: rokonságában magyar nemes, német lelkész, svájci bevándorló és Amerikából hazatelepült zsidó világjáró is szerepelt. Apai nagynénje Michnay Ida volt, aki Clemenceau francia miniszterelnök fiának elvált felesége lett. A városi legenda azóta is emlegeti, hogy Clemenceau trianoni harcmodorát a menye iránt érzett ellenszenve diktálta. Ám Michnay Idának valójában más szerepet szánt a sors ebben a történetben… 

Gyula – barátai számára később Jules – a soproni tiszti iskolába járt, ahonnan zsidó nagyanyja miatt távoznia kellett, és behívták munkaszolgálatra. Apja akkoriban parancsnoki beosztásban dolgozott, fiát egy zöldségszárító üzembe helyezte el, és bevonta abba a titkos németellenes összeesküvésbe, amit ő vezetett. A fiú megszökött a munkaszolgálatból, és egy hamis igazolványokat készítő titkos műhelyben kezdett kalandos karrierjébe: a háború után tolmácsként dolgozott, és a hadifogságból szabaduló amerikai, angol és francia katonák papírügyeit intézte.

Jóképű, kisportolt férfi volt, a nők kedvelték, ő pedig azt tervezte, hogy a Sorbonne-on tanul majd francia nagynénje támogatásával. Találkozásukig azonban még sok évnek kellett eltelnie. 

Ezután egy alig értelmezhető cselekményláncolat vette kezdetét, amelyben elvarratlan szálak, kibogozhatatlannak tűnő események bukkantak fel gyors egymásutánban. 1947 áprilisában Jules régi barátja csöngetett be hozzá egy ismeretlen fiatalemberrel, és megkérték, hogy a fiú vonatának indulásáig ott maradhasson a bőröndje. A táskát együtt felnyitották, női fehérnemű volt benne. Az ártatlannak tűnő holmiért azonban reggel már az ávósok jöttek, és Michnayt magukkal vitték az Andrássy út 60.-ba, ahol egy különösen kegyetlen kihallgató egység működött, majd az orosz főhadiszállásra vitték. Hat hétbe telt, mire Michnay meggyőzte őket, hogy semmit nem tud a bőrönd tulajdonosáról, és az oroszok elengedték. 

Michnay visszament az Andrássy útra, hogy igazolást kérjen a távol töltött idejéről, de az ÁVO rögtön újra lefogta. Az orosz fogdában lévő zárkatársa ugyanis egy készülő koncepciós per vádlottja volt, és együtt töltött idejük során rengeteg kényelmetlen titkot osztott meg a cellatársával. Michnay veszélyes igazságok tudójává, jóhiszemű bőröndőrzőből politikai veszélyforrássá vált, „szabadon hagyása államvédelmi szempontból aggályos” lett. Minden ítélet nélkül internálták, a kistarcsai táborba került, ahonnan megkísérelt egy szökést, de az őr rálőtt, a golyó a férfi könyöke fölött ment át a karján.  

Érzéstelenítés nélkül operálták meg a rabkórházban, és átszállították Recskre. Az első pillanattól kezdve a szökésen dolgozott. 

Kép

Részlet "A szökés" c. filmből: Arthur Zmijewsky és László Zsolt

A Mátra északi lejtőin, a Csákány-kő nevű andezitbánya közelében 1950–53 között egy titkos internálótábor működött, amelyet a szocializmus rettegett Államvédelmi Hatósága (ÁVH) tartott fenn. 1946 óta szovjet mintára már nagyjából harminc munkatábor volt az országban, de a recski munkatábor közülük is a leghírhedtebb lehetett volna, ha a puszta létezése nem minősül szigorúan őrzött államtitoknak. A tábor lakói bírósági ítélet nélküli politikai fogvatartottak voltak, akiket minimális létfeltételek között kemény fizikai munkával büntettek, kínoztak, éheztettek és megaláztak. A napi munkaidő 15 óra volt, kézi szerszámmal terméskövet törtek fel, vaskerekű csilléket mozgattak, saját kezükkel építették fel a barakkokat.

Michnay Gyula szökése azért lehetett sikeres, mert csapatával együtt a legapróbb részletekig kitervelték. A szökés érdemi gondolata az volt, hogy egy héttagú köztörvényes csapatot játszanak majd el, aki egy tiszt vezényletével külső munkára vonul a kerítésen túl épülő robbanóanyag-raktárhoz. A foglyok a táboron belül levetett ávós katonakabátokban jártak, amelyeket az őrök széles vörös festékcsíkkal jelöltek meg. Michnay csapata két olyan félbevágott kabátot varrt össze, amelyeken a jelölés a karokra esett, és így létrehoztak egy jelöletlen őregyenruhát, amelyre gatyamadzagból készített rangjelzéseket is varrtak. Lőcsey Géza szerepe volt, hogy a „külső munkára kivezényelt” foglyokat egy korommal és barna festékkel bekent, fából faragott géppisztollyal „tartsa sakkban”. A játékfegyverhez konzervdobozból tárat is fabrikáltak, sőt a konzervből még egy karórára is futotta, hogy az a társadalmi státuszt messziről is mutassa. 1951. május 20-ára, egy napsütéses délelőttre tervezték a szökést, amikor az őrség figyelmét lazábbnak remélték.  

A nyolc ember tervszerűen haladt a cél felé. Nyolc órakor elrugaszkodtak, Lőcsey Géza leakasztotta a két őrtorony közötti drótot, és kiterelte kisded csapatát a sövényen túlra. Pár méterre a dróttól leálltak, és az álőr cigarettára gyújtott. Az álcsapatnál malteros vödrök, egyéb szerszámok voltak, és miközben minden idegszáluk remegett, megvárták a cigaretta eldobásának pillanatát.  

A csikk röppályája is tervezett volt, Michnay úgy vélte, hogy az őrtoronyban álló fegyőr tekintete a mozgó csikket fogja követni, ezalatt ők nyernek kilenc métert.  

Az erdőig fegyelmezetten haladt az álmunkacsapat, azonban ott megrészegedtek a szabadság illatától. Annak ellenére, hogy azt beszélték meg, együtt észak felé fognak menni, mert onnan csak 35 kilométerre volt a cseh határ, öt ember déli irányba indult, és szétfutottak. Őket a következő napokban az ÁVO egyenként kapta el, és vitte vissza a táborba. 

Michnay, Lőcsey és Mózes Mihály egy patakmederben indultak el, hogy a kutyák szagot veszítsenek, majd több mint 30 kilométert futottak egy szuszra. Amikor kiértek az országútra, hatalmas autósort láttak, rengeteg teherautót, kutyás keresőket, ebből tudták, hogy átjutottak az első zárógyűrűn. Óriási emberhajsza kezdődött utánuk, nagyjából 30 ezer államvédelmis és rendőr kereste őket, köztük olyan rendőrök is, akik nem is tudták, hogy a szökött foglyok mit követtek el és honnan menekülnek. Az üldözők között olyan rendőr is volt, aki csak később jött rá, hogy az ő hozzátartozója is a tábor lakója volt. Az államvédelmisek odáig vitték a nyomozást, hogy némelyik rokonhoz, ismerőshöz be is költöztek, és a családdal együtt várták a felbukkanó szökevényeket. 

A három menekülő éjszaka ment, nappal aludt.  

Egy cigányembertől ruháért cserébe élelmet kaptak, egy erdész pedig szálláslehetőséget és élelmet nyújtott nekik.  

Michnay egy madárijesztőről szedett le magának ruhát, de Mózes Mihály még mindig a feltűnő piros csíkos ávóskabátban volt. Lábát véresre horzsolta a rossz csizma, fertőzést kapott, és csúnyán belázasodott. Kérésére egy barlangban hagyták, de játszó gyermekek találtak rá, és feljelentették a rendőrségen. Michnay és Lőcsey Dunakeszinél kettéváltak, és Lőcseyt nemsokára elkapták az üldözői. Michnay Gyula végül egyedül, egy olyan vonatútvonalon lépte át a határt, amely egy részen még átszelte Magyarországot. A határ menti végjátszmában segítette őt soproni helyismerete és a taposóaknákkal kapcsolatos tudása is. 

Kép

Részlet "A szökés" c. filmből: Arthur Zmijewsky és László Zsolt

Bécsben jelentkezett az amerikai hatóságoknál, de nem hitték el neki, hogy Magyarországon a szocialista rezsim egy olyan tábort tart fenn, amely a Galyatetőről szabad szemmel is látható, ahol költők és szabadgondolkodók vannak (köztük Faludy György is), és a CIA-nak nincs róla semmilyen adata. Műveltsége és nyelvtudása egyaránt azt a gyanút keltette az amerikaiakban, hogy kém. Tíz nap után engedték meg neki, hogy felhívja Madame Clemenceau-t, aki igazolta a kilétét, s végül az Amerika Hangja magyar adásában mondhatta el először a történetét.  

A munkatábort nem sokkal ezután felszámolta a hatalom, nyomait elgereblyézték, fákat ültettek a terepre.  

Michnay Gyula megkapta a német állampolgárságot, német földön nősült, és három lánya született. Nem kereste a nyilvánosságot, mégis három film készült a szökéséről.