Miért volt szükség magyar papnevelőre Bécsben? – Nyírő elhagyta, Mindszenty otthonának tekintette a Pázmáneumot

Mitől érdekes? Itt képezték a 17. és a 20. század közepe között a magyarországi papi utánpótlás jelentős részét, sőt az első időkben a többségét. Kiemelt helyet érdemel a magyar egyháztörténetben azért is, mert számos nagyszerű papot, püspököt, tanárt adott az országnak, függetlenül attól, hogy épp magyar, német, román, szlovák vagy horvát nyelven beszéltek.

Kora újkori sikersztori

Vessünk egy pillantást először arra, miért is volt szükség egy magyar papnevelőre a császárvárosban. A három részre szakadt ország királyi fennhatóságú országrészében a katolikus egyház alig 17 százalékát birtokolta ekkor a plébániahálózatnak (s ennek is jó része a győri egyházmegye területe volt), az esztergomi érsekség 1526 előtti, közel 900 plébániájából Pázmány korára alig száz maradt csak katolikus felekezetű.

Nem meglepő hát, hogy Pázmány Péter a trienti szellemű katolikus oktatást kidolgozó jezsuita rend tagjaként a következő papi generáció oktatásában látta a helyzet megoldását.

Az alapítás annyira szívügye volt a főpásztornak, hogy a bécsi szeminárium terve megelőzte a nagyszombati egyetem alapítását (1635), sőt még a főpap bíborosi kinevezését is.

Az első alapítólevél az 1619. év elején kelt, szándékát meghiúsította azonban Bethlen Gábor hadjárata, a harmincéves háború zűrzavaros évei pedig elodázták a megnyitást. Négy évvel később, 1623-ra került elő ismét a bécsi magyar papnevelő ügye, onnantól fogva viszont a hazai katolicizmus meghatározó intézményévé vált. A Pázmáneumban nem folyt oktatás, a növendékek a magyarok körében régóta népszerű, középkori alapítású bécsi egyetemet látogatták, amelyet ekkor már a jezsuita rend vezetett. Korszerű tanítási elveik évszázadokra meghatározták az európai felsőoktatást.

A szemináriumba jelentkezők közül csak azokat vették föl, akik törvényes házasságból származtak, írásban nyilatkoztak a papi hivatás melletti elköteleződésről, és arról, hogy ehhez a megfelelő stúdiumokat elvégzik, valamint felszentelésük után három éven át az esztergomi főegyházmegye szolgálatába álltak. Abban az esetben, ha a kispap meggondolja magát, elbocsátanák, vagy nem szolgálja le a három évet, köteles megtéríteni a rá fordított költségeket. Pázmány elképzelései szerint a növendékeknek nagyobb részt a magyarok, kisebb részt a felvidéki tótok, horvátok és magyarországi németek közül kellett kikerülniük, és előzőleg valamely jezsuita gimnáziumban kellett tanulniuk.

Az oktatás 1624-ben indult meg, de 1630-tól több magyarországi főpap kérte, hadd küldhessen növendéket saját egyházmegyéjéből Bécsbe, a pázmániták közé. Az 1647–48-ból fennmaradt, első esztergomi főegyházmegyei sematizmus már azt írja, 44 növendék lakja a Pázmáneumot, a korszak 80 kispapjának több mint fele – miközben az egész egyházmegyében csak mintegy 240 lelkipásztor szolgált ekkor.

Túlzás nélkül mondhatjuk: ez az intézmény és ez a generáció fordította meg a felekezeti arányokat a század végére hazánkban.

A Pázmáneum első korszaka 1784-ig tartott. Az addig eltelt másfél évszázad során 2100 növendéket képzett ki, 66-ból lett püspök, kettőből esztergomi érsek, egyből bíboros. A két érsek egyike Széchényi György, a század legügyesebb főpapja, aki nemcsak a katolikus megújulás intézményeihez szükséges pénzügyi hátteret tudta megteremteni, de saját családjának jövőjét is megalapozta. A pázmániták a barokk szellem kiteljesítésében is múlhatatlan érdemeket szereztek, hiszen nemcsak kiváló lelkipásztorokká váltak, de gyakran tudományos vagy kegyességi munkákkal is szolgálták az egyházat. Noha ekkoriban Rómában nevelkedett a magyar egyházi elit, a Pázmáneumnak mégis kulcsszerep jutott azzal, hogy élen járt „a társadalom számára hiteles, értékközvetítő katolikus papság megteremtésében” – írja Fazekas István, az intézmény kora újkori történetének monográfusa.

Kép

A Pázmáneum épülete Bécsben – Forrás: Wikipedia

Bezárás és újjászületés

II. József 1784-ben bezáratta az intézményt, épületében siketnéma-intézetet rendeztetett be, de 1802-ben egy esztergomi kanonok, korábbi pázmánita növendék vezetésével újraindulhatott a tanítás, sőt profilja egyre inkább az elitképzés irányába mozdult. A növendékeknek szigorú napirendjük volt, amely egyaránt beosztotta a lelki és szellemi fejlődésre szánt időt, a pihenést, az étkezéseket és az öltözködést is. A szeminaristák ruhája ugyan már Pázmány halála után az egyszínű kék lett, de ekkor vált az egyházi közegben ma is jól ismert „pázmánita kék” árnyalat a növendékek messziről látható védjegyévé.

A boltzmanngassei épület 1900-ra készült el, tervezője Czigler Győző volt, stílusában pedig nagyon hasonlít a győri szeminárium és az Eötvös Collegium Alpár Ignác által tervezett épületére.

A Pázmáneum új otthonában a nevelés magyar szelleme szó szerint a falakról is sütött.

Kápolnájának oltárfreskója a Székely Bertalan- és Lotz Károly-tanítvány Angyalffy Erzsébet festőnő munkáját dicséri. A szentélyfal historizáló motívumokkal keretezett felső harmadában Patrona Hungariae látható a magyar szentekkel: jobbról Szent Istvánnal, Szent Imrével, Szent Lászlóval, Szent Erzsébettel, balról Szent Erzsébettel, Gellérttel és – az akkor még nem Szent – Margittal. Alatta Jézus Szíve angyalok körében, hiszen 1900-ra, az új épületbe költözés idejére XIII. Leó pápa Jézus Szíve-évet hirdetett. Körül, az oldalfalakon indás díszítés, amelynek motívumai a 400. évfordulóra készült logóban is visszaköszönnek most.

Az intézménynek ekkor olyan növendékei voltak, mint Bangha Béla, „Magyarország sajtóapostola”, Bogisich Mihály zenetörténész, Ipolyi Arnold művészettörténész, a Magyar mythologia szerzője, vagy éppen magyar címzetes és megyéspüspökök sora. Az igazság része, hogy kétesebb életmű is kikerült a Pázmáneum falai közül: az irodalomban maradandót alkotó Nyírő József például elhagyta egyházi hivatását, kortársa, Tiszó József pedig a szlovák (csehszlovák) fasizmusnak állt az élére.

Mindszenty bíboros bécsi otthona

Hiába a szép új épület, a két világháború nehéz évtizedeket hozott, a Pázmáneum alapítványi felügyeletét 1953-ban a Szentszék a bécsi érsekre bízta. Az 1945-ös, majd 1956-os ausztriai magyar emigráció közösségi összetartozásának helyet adó épület 1968-tól állambiztonsági megfigyelés alatt állt „Ostrom-Vár” néven, a hírszerzés pedig már 1967 végén elrendelte a Pázmáneumba érkező és onnan küldött posta ellenőrzését.

A figyelem csak fokozódott a forradalom kitörésének tizenötödik évfordulóján, 1971-ben, amikor megérkezett a házba Mindszenty József bíboros, a magyar katolikus egyház feje.

A nyolcvanadik évében járó főpásztor, aki „mint otthonába” jött ide, több évtizednyi kényszerű hallgatás után élete utolsó négy évében végre szabadon mozoghatott, látogathatta az emigráns magyarságot, dolgozhatott emlékiratain. Bécs, a Pázmáneum valódi otthonná vált számára: visszafogottan élt, és ajtaja nyitva volt bárki előtt. Titkára és jobb keze az a megváltós nővér, Galavits M. Geraldine volt, akinek köszönhetően Rómában is fölépült két lelki menedék a magyar egyháziak számára, és aki megszervezte a bíboros római útját.

Mindszenty József a Pázmáneumban, 1974-ben – Forrás: Wikipedia

Mindszenty József visszaadta a Pázmáneumnak eredeti, egyházi funkcióját is, meghonosította az előesti szentmiséket, amelyek hagyománya máig töretlen: a ház kápolnája szombaton délután öt órakor várja a híveket magyar nyelvű liturgiára. Annak ellenére, hogy életének bécsi szakasza csupán négy év volt, az életmű és a nyilvánosság szempontjából talán élete egyik legfontosabb része volt ez. Amikor 1975 tavaszán, néhány nap betegség után örökre lehunyta szemét a bécsi Irgalmasrendi Kórházban, halálhírére megszakította élő adását az osztrák állami rádió.

A Pázmáneum emlékévvel és számos színes programmal ünnepli fennállása többé-kevésbé folytonos 400 esztendejét. Az emlékév részeként jelenleg Czigler Győző-kiállítás látható az épületben. Bővebb információ: pazmaneum.katolikus.hu.