Lackfi János: Sokféle – #JÓÉJTPUSZI

Isten úgy jön el, mint a forgószél, 
és ha én fa vagyok, rám veti magát,
szerelmesen örvénylik lombjaim közt,
felráz, kiforgat, hengerget, önkívületig szeret.
Nem, Isten úgy jön el, mint a forgószél nyomában
settenkedő hűsítő szellő, minden verejtéket
felszárít homlokomról, lágyan lobogtatja
ruháimat, kedvesem haját, az érett kalászokat.
Nem, Isten úgy jön el, mint a tenger, 
itt is van meg nem is, amint kicsap 
a partra, már visszavonul, lüktet, 
hullámzik, eleven és bolondos,
mindig úgy tűnik, elhagy, de mindig hűséges.
Nem, Isten úgy jön el, mint a vulkán, forrón 
ölel magába, nem értem, miért viszi el azt,
akit szeretek, miért stoppolja le, pecsételi el azt,
akit én is elpecsételtem magamnak, maga az Úr
ígérte nekem, s most mégis elragadta, 
én pedig ülök talpig hamuval borítva, 
szürke eső szemerkél gyászoló fejemre.
Nem, Isten úgy jön el, mint a vihar előtti 
különös fény a hegyen, vakít, átlényegít,
mindig benne akarnék maradni,
egy életen át, örök életen át,
nem mennék sose vissza a völgybe,
mégis ő maga küld az emberek közé.
Igen, Isten mindig a váratlanban, 
a hihetetlenben, a kiszámíthatatlanban
találkozik velünk, nem automata.
Miért is? Mert mindig másképp 
van rá szükségem, nincs két egyforma
ember, nincs két egyforma pillanat.
Mégis, olyan gyakran hívom hiába, 
csak nem jön sehogy sem!
Pedig elvileg úgy osztja szét magát
köztünk, ahogy nekünk a legjobb…
Csakhogy sokszor fogalmam sincs róla,
éppen itt és most mi nekem a legjobb…
Összekeverem legmélyebb vágyaimat
olcsó kis sóvárgásaimmal, gyengeségeimmel.
Nekem egy sportkocsi kell leginkább.
Ja nem, hanem az, hogy a nagyképű
tetszelgés kísértésétől megszabaduljak.
Nekem új nő kell leginkább, 
minél fiatalabb, annál jobb.
Ja nem, hanem, hogy meggyógyítsam 
és újjászüljem halottnak tűnő kapcsolatomat.
Nekem egy diploma kellene.
Ja, nem, inkább kishitűségemet levetnem, 
felismerni valódi értékemet,
és hogy mennyire szeret így a Teremtő.
Jó kapcsolatok kellenének, hol tartanék már!
Ja, nem, hanem alapvető kapcsolataimra
kéne több időt fordítani, és akkor 
nem kergetném folyton 
mások megbecsülését. 
Ha Istenre figyelek, és nem magamra,
akkor megérint jelenléte, 
mely hol égő csipkebokor, 
hol sziklából folyó víz,
hol kőtábla, hol égből hulló kenyér,
hol véres kereszt, hol feltámadás. 

Lackfi János további, #Jóéjtpuszi jelölésű versei itt érhetőek el.

Ez a vers eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>