„Mindig vonzottak a szuperhősök, a gigantikus dolgok” – Női testépítőkről forgatott filmet Nemes Anna

Festőként doktorálsz a képzőművészetin, tavaly kijött az első nagyjátékfilmed, emellett rendeztél már dokumentumfilmet is. Van valamilyen kapcsolódás a festészeted és a filmes tevékenységed között? Jól látom, hogy mindkettő hat a másikra, kiegészítik egymást?

Elég korán, már a festés alatt is külön fókuszáltam a testépítésre mint témára. Érdekelt ez a világ, és hogy mi a motivációjuk azoknak, akik benne élnek. Olyannyira, hogy modelleket kerestem az ilyen témájú festményeimhez, aztán ezeknek a találkozásoknak a hatására elkezdett több filmjelenet-ötletszerűség kirajzolódni fejemben, de még nem forrta ki magát teljes egésszé. Akkori filmrendező páromnak, Csuja Lacinak a biztatására és segítségével elkezdtük kidolgozni ezeket az ötleteket, amikből jelenetek lettek, aztán ezek a jelenetek álltak össze filmmé, ami végül Szelíd címen el is készült. Ennek Lacival közösen lettünk forgatókönyvírói és rendezői.

Ezek szerint néha elég egy szikra, és máris megszületik egy filmötlet?

Azért nem ennyire egyszerű! Sokat kutattam a témában, s közben elkezdtem a szintén erről szóló dokumentumfilmem, a Beauty of the Beast forgatásának az előkészületeit.

Ha jól tudom, ez a dokumentumfilm az előképe lett volna a játékfilmnek.

Valóban, de a dokumentumfilm vágása sokkal nehézkesebb, mint egy játékfilmé. Előbbi vágása egy héttől akár 15 évig is terjedhet, emiatt csúszott meg. Amíg Laci a saját filmjét, a Virágvölgyet forgatta, addig akartam a doksival foglalkozni, végül időrendben a játékfilm után, 2022-ben készült el a Beauty of the Beast.                                                                                                                                 

Korábban említetted, hogy kedveled a képregények szuperhőseit. Mennyire merítesz a popkultúrából?

Elitista dolog szerintem a popkultúra lekicsinylése, sokszor azt érzem, nem veszik komolyan.
Egyszerre imádom Britney Spears-t és hallgatok Beethovent. Nem kell őket összehasonlítani, máshogy működnek.
Valamiért mindig vonzottak a szuperhősök, a hihetetlen, gigantikus dolgok.

A vallás és az egyház kultúrában betöltött szerepéről mit gondolsz?

Ismerjük, hogy az egyház mint mecénás rendkívül sokat tett a művészetek fejlődésért, sokáig a művészettörténet a vallásos kultúrát jelentette. Jómagam egy gyermekkórus tagjaként sok időt töltöttem templomokban, ezért számomra az a közeg mindig is az otthonosságot jelentette. Azok a zenei művek, amelyekkel ott ismerkedtem meg, olyan harmóniákkal és struktúrákkal rendelkeznek, ami számomra gyönyörű. Nem vagyok vallásos, így mindig is sajnáltam, hogy nem tudtam úgy átélni a kórusban előadott énekeket, ahogy azt a hívő emberek megteszik, ahogy kellene. Hinni szerintem képesség, olyan értelemben, ahogy valakinek vagy van kézügyessége vagy hallása, vagy nincs.

Nagyon jó ezt egy nem hívőtől hallani.

Sajnos be kell látni: sok ateista arrogáns a hívő emberekkel szemben. Én inkább irigylem őket.

Milyen egyéb kulturális hatások értek?

A manierista és a barokk művek hatottak rám a Szelíd elkészítésekor. Az ember megjelenítése húsvérszerű, gondoljunk csak Bernini szobraira. Ezek a művek már-már megmozdulnak, szinte látod, hogy lélegeznek. Ott van a reneszánsz és a humanizmus, amikor az ember kerek egész. Amikor a testépítésről beszélünk, akkor arról beszélünk, hogy a testépítő fogja a maga figuráját, és azt formálja.

A képeiden is megtalálható a testépítés mint téma. Korábbi interjúdban említetted, hogy a képzeletedben úgy nézel ki, mint egy testépítő. Elmondanád, hogyan eszméltél erre a nem mindennapi élményre, volt kiváltó esemény, vagy egyik napról a másikra megtörtént?

Gyermekkorom óta totálisan helytelenül érzékeltem a testemet, és eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha tényleg akkora lennék, mint amekkorának elképzelem magam. Furcsa ez az állapot. Ruhákban S méret helyett XL-est vásároltam, cipőben is nagyobbat vettem a 38-as lábamra. Anorexiában is szenvedtem. Kevesen tudják, de a testépítők is anorexiások, az anorexia pedig a kontrollról szól.

Hihetetlen önuralommal rendelkeznek, kontrollálják az életük minden apró részletét, amennyire csak lehetséges. Ezt a művészek is könnyen megértik, mert bizonyos értelemben az alkotás is kontrollgyakorlás.

Téged vonzott valaha az edzőterem, a súlyemelés, vagy inkább megfigyelőként tetszett ez a miliő?

Á dehogy, én szánalmasan gyenge vagyok – már attól is kész vagyok, ha egy tízperces pilates-edzést megpróbálok végigcsinálni.

Nemes Anna – Fotó: Szabó R. János

Visszatérve a filmkészítéshez. Miért Szelíd lett a címe az alkotásotoknak? Kontrasztos címválasztás a film témáját tekintve, ez volt a cél?

Több munkacímen futott a projekt. Az első a Teremtés koronája volt, kicsit reflektálva a hímsoviniszta világunkra, ami a testépítők körében még hangsúlyosabb. De ezt túl erősnek gondoltuk, ami elviszi a figyelmet a filmről, és egy üzenetté teszi. A következő a Jámbor Szörnyeteg volt, amiből később Szelíd Szörnyeteg lett. Ezekben a verziókban a szörnyeteg szóval volt gondunk. Az angol beast-tel szemben – ami vadállatot is, és valami emberfölöttit is jelent – a magyar bestia vagy szörnyeteg szavak csak negatív konnotációt tartalmaznak. Ezért ezt is elvetettük, s maradt szimplán Szelíd. Ez a főszereplő világát is jobban kifejezi. A dokumentumfilmnél éppen ezért nem adtam magyar címet, hanem maradtam az angol Beauty of the Beastnél.

Végig az volt a terv, hogy egy testépítőt, Csonka Esztert kértek fel a szerepre? Mivel tudtátok meggyőzni őt, hogy vállalja a szerepet?

Óriási mázlink volt azzal, hogy némi noszogatás után Eszter elvállalta a szerepet. Őt a Beauty of the Beast forgatása során szemeltem ki, tehát akkor már több éve együtt dolgoztunk. Esztinek nem okozott problémát a kamerák elé állni, persze más egy doku forgatása, ahol csak hárman vagyunk, míg a nagyjátékfilmnél hatvanan.

Kép

Jelenet a Beauty of the Beast filmből – Forrás: Beauty of the Beast Facebook oldal

Turós György, Eszter filmbéli edzője sem színész, hanem személyi edző. Nem volt kockázatos, hogy amatőr színészek játszották a főszerepeket?

Abszolút nem volt kockázat ebben. Sokan, akik látták a filmet, meg nem mondták volna, hogy Eszti vagy Gyuri nem profik, annyira tehetségesek. Eszti partnerének kiválasztásánál az volt a megkötésünk, hogy jól működjenek együtt, s erre Gyuri volt a legalkalmasabb.

Hosszú forgatás volt? Nem zavarta meg a Covid?

Átlagos forgatási ideje volt. Bár bennünk volt sokszor, hogy a vírus miatt akár hetekre le kell állnunk, szerencsénkre pont akkor lettek betegek páran, amikor alapból leállásunk volt, mert Eszternek készülni kellett a filmbeli verseny jeleneteire. A pandémia igazából még „hasznunkra” is volt, mert a lezárások alatt sok forgatási helyszínt könnyebb volt lefoglalni.

A Szelíd külföldi fogadtatása kifejezetten erős volt, sokat lehetett olvasni a különböző elismerésekről, díjakról. Hogyan fogadták ezt a némileg tabudöntő filmet itthon?

Egy női testépítőt tettünk meg a Szelíd főhősének, a film a szépségideál fogalmát járja körbe, és önvizsgálatra készteti a nézőt, hogy vajon kit és miért tart szépnek.

Meglehetősen jó fogadatást kaptunk itthon is, annak ellenére, hogy a sajtó kevésbé kapta fel a filmet, amikor kijött. Nagyon sokféle ember jutott el rá, és ugyanúgy tetszett a kritikusoknak, mint mondjuk egy kecskeméti konditerem-tulajdonosnak. Szerencsére nem rétegfilm lett belőle, mert olyan univerzális kérdésekkel foglalkoztunk, amelyek mindenkinek fontosak.

Az interjúnk egyik apropója, hogy vállaltad A rejtélyes ajtó című film fővédnökségét az idei Budapesti Dokumentumfilm Fesztiválon. Mit lehet tudni a rejtélyes és elfeledett Isabel Santalóról szóló spanyol alkotásról? Mi fogott meg benne?

Ez az elragadó film egy idős festőnőről szól. Azt gondolom ugyanakkor, hogy nem fogják tudni a helyén értékelni azok, akik sablonosan gondolkodnak a dokumentumfilmekről. Nem felel meg ugyanis több követelménynek sem, amit egy dokutól várnának az emberek. Viszont gyönyörűen van megkomponálva: jó a film felépítése, ritmusa, és persze a képei. Mint a pályája elején lévő művészt, az a fogott meg benne, hogy fontos kérdésekre kínál választ. Ilyen kérdés például, hogy miből áll művésznek lenni. Elég-e, ha te el vagy a kis műtermedben, kizárva a külvilágot? Vagy ahhoz, hogy megvalósítsd magad, kommunikálni és alkalmazkodni is tudni kell? El tudod-e ezt viselni, észreveszed-e, ha a reprezentáció már elnyomta magát a munkát? Tudni kell tűrni a kritikát vagy azt, amikor nem hívnak épp sehová, mert épp nem vagy érdekes? Akkor is megmaradsz alkotónak? Isabel nem alkudott meg, nem akart szerepelni, nem érdekelte semmi, csak a formák, a színek és a kompozíciók. Karakán volt mindig, és a művészetének élt. Önazonos tudott maradni, és nem bánta meg azt sem, ha sokat veszített ezzel.
Egy lehetséges jövőbeli önmagamat látom ebben az idős néniben.

Ha már jövő, milyen terveid vannak?

A filmezést mindenképp folytatom, most épp izlandi produkcióban rendezek egy videóklipet. Egyelőre nagyjátékfilmet nem adtam le, csak készülök rá. A festés és a kutatás pedig folyamatosan jelen vannak az életemben.

Nemes Anna festőművész-filmrendező
Festőszakon végzett 2014-ben a Képzőművészeti Egyetemen, ahová jelenleg doktori képzésre jár, és tanársegéd is. A Pécsi Tudományegyetemen képzőművész-terapeuta posztgraduális képzést teljesített. A Beauty of the Beast élete első filmes munkája, amelynek premierje a Sheffield DocFesten volt, majd versenyprogramjába választotta a Sarajevo FF, a Reykjavík FF és a Sofia Documental. Második filmje, a Csuja Lászlóval közösen jegyzett Szelíd a 2022-es Sundance Filmfesztiválon mutatkozott be, Clevelandben és a GoEast Fesztiválon pedig elnyerte a legjobb rendezés díját, valamint FIPRESCI-díjjal tüntették ki a Brüsszeli Filmfesztiválon, ahol a közönségdíjat is megkapta.