A reményvesztett zseni, a „Szomorú vasárnap” világhírű magyar szerzője: Seress Rezső

Artistából színész, majd a Kulacs sztárja 

Seress Rezső 1889-ben Spitzer Rudolf néven kikeresztelkedett zsidó családba született. Alacsony termete – felnőttként is mindössze 156 centiméteresre nőtt – és alkata tökéletes volt ahhoz, hogy artistának álljon, így otthonról már fiatalon megszökve egy vándorcirkusz légtornásza lett. Hogy mégsem ebben a művészeti ágban vált sikeressé, arról egy vecsési munkabaleset tehetett: egy előadás előtt, gyakorlás közben leesett a trapézról, és a zuhanásba majdnem belehalt. A hosszas lábadozást követően újabb pódiumon tette próbára tehetségét: egy átmulatott éjszakán barátkozott össze az ismert komikus Bilicsi Tivadarral, aki azt javasolta neki, próbálkozzon meg a színészettel. 

Seress így is tett, ám a színpadi világban sem találta meg azt, amit keresett – leginkább önmagát. A Margitszigeten, illetve a városligeti Műszínkörben lépett fel a leggyakrabban, ám utóbbi helyszín mégsem egy sokak által látott, hanem egy színfalak mögötti előadásától vált fontossá az életében. Egyszer ugyanis unaloműzésből leült a háttérben egy zongora mögé, és játékát az igazgató is meghallotta. Nem volt visszaút: egyedi stílusa hallatán fellépéseket szerveztek neki, és hamarosan már az általa szerzett érzelmes-borongós melódiákat mutathatta be a nagyérdeműnek. 

Ami hátránynak tűnt – hogy az első világháborút követő években lemezkiadásra Magyarországon nem volt lehetőség, és rádiója is csak keveseknek volt –, az a zongorán sokszor csak fél kézzel játszó művész előnyére vált.  

Az élő zene ugyanis virágzott a húszas évek Budapestjén, így városszerte egyre többen megismerték „a kis Seress” nevét.  

Nádor József zeneszerző ajánlotta be őt a VII. kerület előkelő mulatójába, a Dohány utcai Kulacs Vendéglőbe. 1925-től zenélhetett itt – nagy sikerrel tette –, sőt ekkor már lemezt is kiadhatott, így jutott el hanghordozón is zenekedvelők ezreihez a „Még egy éjszaka” című és a „Ki volt az az asszony, akinek a szíve…” kezdetű slágere. 

Már-már pszichedelikus hatású örökzöldje az öngyilkosok himnusza lett 

Nótáitól zengett a fővárosi éjszaka, állítólag kocsisok, inasok, cselédek is e dallamokat fütyörészték, amerre a fül elhallott. A Kulacs-beli sikerek Seress egzisztenciáját is megalapozták: a keresetéből még lakást is tudott venni a Dob utcában, ami a színészként átélt nyomorgásához képest nagy előrelépést jelentett. „Szeressük egymást, gyerekek”, „Csillogó hópehely”, „Én úgy szeretek részeg lenni, mert akkor nekem nem fáj semmi”, „Fizetek, főúr, volt egy feketém és egy életem, mit elrontottam én” – egymást követték az újabb népszerű szerzemények, amelyek sajnos a kocsmai zenész skatulyájába is beleragasztották a többre hivatott művészt. Pedig még operettet is írt „Szerelem az egész vonalon” címmel, ám az akkori neves operettszerzők műveivel nem versenyezhetett, senki nem vitte színre. 

Halhatatlansága kulcsa, a „Szomorú vasárnap" 1935-ben született. Érdekes, hogy amíg a művészek többsége jellemzően fiatalon írja meg élete slágerét, Seressnek ez 46 esztendősen sikerült. Talán ez az általa képviselt melankolikus, nem annyira ifjonti hevületet tükröző, inkább nosztalgikus, merengő műfajból – meg a személyiségéből is – következett. Az ikonikus mű nemcsak ösztönösen, ihletből, hanem megrendelésre íródott: Jávor László újságíró, bűnügyi tudósító kérte fel Seresst, hogy szerezzen zenét az egyik verséhez.  

Miután megszületett a külföldön később „Gloomy Sunday” címen elhíresült alkotás, meghökkentő hatást váltott ki az emberekből.  

Fura utat kezdett bejárni: először egy Zeneakadémiát végzett fiatal kottázta le öt pengőért fütty után – mivel Seress nem ismerte a hangjegyeket, csak a hangokat –, majd egy kottamásoló nyomtatta ki a kottáit. 

Seress Rezső a dalról a Délmagyarországnak (1936): 
„[Jávor László] Mutatott egy nótát, amelynek szövegét ő írta, míg a zenéjét Rácz Zsiga cigányprímás szerezte. Az volt a címe, hogy »Fekete vasárnap«. A muzsika nem tetszett Jávornak, és megkért, hogy írjak hozzá másik zenét. Megtetszett a szöveg, de kijavítottam a fekete szót szomorúra, mert úgy emlékeztem, hogy Fekete vasárnap című nóta már van. Mikor készen volt a muzsika, zongorálni és énekelni kezdtem a dunaparti kávéházban. Nagyon tetszett a közönségnek, egy este húsz-harmincszor kellett elénekelnem.” 

A dal kottáit aztán rendre budapesti öngyilkosságok helyszínein – például egy valószínűleg olvasni sem tudó cselédlány holtteste, majd egy minisztériumi tanácsos búcsúlevele mellett – találták meg a következő időszakban, vagyis a mű szinte az öngyilkosok himnuszává vált. A szövegíró Jávor Lászlótól még azt is megkérdezték, vajon mindez nem függ-e össze azzal, hogy bűnügyi tudósítóként ő a halálesetek színhelyére mindenkinél előbb odaér. „Az öngyilkosok költője lettem? Rettenetesen levert, hogy ez lett a dal sorsa. Ezen az áron nem kell a siker! Idegességemben és a támadó cikkek hatása alatt lassan elhittem, hogy én vagyok a gyilkos” – mondta később Jávor. 

Seress az öngyilkos tanácsosról (szintén Délmagyarország, 1936): 
„A tisztviselő az egyik budai kiskocsmában egész éjjel a Szomorú vasárnapot huzatta a cigánnyal. Jókedvűen telt el az éjszaka és hajnalban – éppen vasárnap volt – beült egy taxiba, elvitette magát egy zöld zsalugáteres, fehér csipkefüggönyös ablak alá, és ott az ablak alatt szívenlőtte magát. (…) Megdöbbentem… Az én muzsikám miatt? … Magam is nyomozni kezdtem, és rövidesen kiderítettem én is a tényállást. A fiatalember reménytelenül szerelmes volt. Ezért lett öngyilkos. Megnyugodtam. Hogy a Szomorú vasárnapot huzatta? Hát istenem! Szép dal, tetszett neki…” 

A nótát a bizarr eseménysor misztikuma indította el a világhírnév felé vezető úton.  

Nyugat-Európa és Amerika is rajongott érte, hivatalosan 28 nyelvre fordították le, de állítólag száznál is több nyelven adták elő. A New York Times már azt is híresztelte, hogy Budapesten tömegek ugrottak a Dunába a Szomorú vasárnap hatására, noha itthon nem is volt olyan népszerű a szerzemény, mint külföldön. A legenda szerint amikor egy francia úr Pesten ezt a számot kérte, a zongoristának fogalma sem volt róla, a francia viszont szerzett egy példányt a kottájából, amit ereklyeként vitt magával Párizsba. 

Nem hagyta el Budapestet, Budapest hagyta el őt 

A második világháború kitörése előtt Seress Rezső szinte turistalátványosságnak számított, akinek a kedvéért hírességek zarándokoltak Budapestre. Az itthonról megélt világsikernek hála 1945-re a számláján összesen 370 ezer amerikai dollár jogdíj halmozódott fel, Magyarországról azonban nem juthatott hozzá az összeghez. Ehelyett a világháború idején előbb származása miatt munkanélkülivé vált, majd munkaszolgálatra kényszerült. Édesanyját deportálták, és odaveszett egy haláltáborban. Seress életét a zene mentette meg: egy német katonatiszt, amikor társai végezni akartak vele, felismerte benne „a kis Seresst, akit hallott egyszer Budapesten játszani”, ezért elbújtatta. Csak így térhetett vissza a művész a háborút követően a magyar fővárosba, ahonnan még akkor is – vagy akár ’56-ban – könnyen elcsábulhatott volna az Egyesült Államokba, ahol hírnév, dúsgazdagság, munkaajánlatok várták. Ám ő maradt Budapesten, ahol az Akácfa utcai Kispipa étteremben és korábbi bevált helyén, a Kulacsban zenélt ismét. Karrierje viszont már nem ívelt felfelé, sőt leáldozott, hiszen a zeneszeretők érdeklődése akkoriban a rock ’n’ roll és a beat felé fordult. Erre ő egy ikonikus mondattal reagált:  

„Hol lesznek már a Beatlesek, amikor én még mindig itt leszek!" 

Seress fokozatosan elzárkózott a nyilvánosságtól, visszavonultan élt, és 1968-ban öngyilkosságot követett el. Nem sikerült neki elsőre: a lakása ablakából kiugorva még túlélte a zuhanást, amely azért is volt részéről döbbenetes módja az öngyilkossági kísérletnek, mert tériszonya volt, többek között azért sem utazott el Amerikába, mert félt a repüléstől, miután megálmodta: valahonnan lezuhanva fog meghalni. Nem így lett, de a kórházban a gipsze drótjával már sikeresen megfojtotta magát. A „Szomorú vasárnap" szerzőjének szomorkás élete így ért véget, de a „Gloomy Sunday" azóta is forog a világban a legeldugottabb klubok és a legnagyobb sztárok koncertműsorán. Seress Rezső ma is él a dalaiban: a mintegy 60 általa előadott alkotásban és vagy 40 dalszövegben, amelyeket másoknak írt. Ahogy Otto Klemperer német karmester és zeneszerző mondta róla: nem muzsikus volt, csak zseni. 

Kép

Seress Rezső a zongoránál - és feleségével, Helénnel - archív fotók

Egy ellentmondásos házasság 
Seress Rezső 1934-től volt házas, a legenda szerint Pest egyik legszebb asszonyát szerette el egy jómódú katonatiszttől. Egybekeltek Helénnel, de a munkatáborból négy év után visszatérve Seress a nála két fejjel magasabb, keresztény vallású nejét egy másik férfi karjaiban találta. A nő végül megszakította a kapcsolatot a szeretőjével, és a hátralévő életében kitartott a férje mellett. Utolsó éveikben sem volt felhőtlen a kapcsolatuk, s végül Seress után egy évvel Helén is öngyilkos lett. 

Emléke a filmvásznon, a színpadon és az utcán 
1999-ben Marozsán Erika, Joachim Król, Stefano Dionisi közreműködésével német–magyar film készült Szomorú vasárnap címmel, amely fiktív elemekkel kiszínezve meséli el a világsláger születésének történetét. Seress élettörténete színdarabként is népszerű, 2021-ben a Madách Színház tűzte műsorára musicalként Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter és Nagy Sándor főszereplésével. A művész Akácfa utcai hajdani törzshelye, a Kispipa vendéglő mellé pedig 2019-ben került egy, a zongorázó Seress Rezsőt ábrázoló miniszobor, Kolodko Mihály alkotása. A szobor környezetét az aszfaltra festett zongorabillentyűk teszik egyedivé. 

Források: 
https://rubicon.hu/kalendarium/1968-januar-11-seress-rezso-ongyilkossaga 
https://www.torilecke.net/cikkek/magyarsagtortenet/azota-szomoru-mindig-a-vasarnap...--seress-rezso-elete-es-ongyilkossaga-.html 
https://nullaev.hu/hu/seress-rezso 
Gál Róbert: Szeressük egymást, gyerekek – Seress Rezső története című könyv