„Egyetlen szótár kibocsátásával többet csinálhatok, mintha három évig tanítom az ifjúságot” – Szenczi Molnár Albert életútja

Vándorlás, diákélet, bujdosás 

Szenczi Molnár székely eredetű, a Felvidékre elszármazott mezővárosi polgárcsalád gyermekeként született a Pozsony melletti Szencen 1574-ben. Nagyapja, apja módos molnár volt. Kálvinista szellemben nevelkedett, tanulmányait szülővárosában kezdte, de közben apja elszegényedett, a maga lábára kellett állnia. 1586-tól Győrben volt diák, majd gyalogosan, szekéren vándorlásba kezdett Felső-Magyarországon. Göncben a Biblia-fordító lelkész, Károli Gáspár vette védőszárnyai alá. Tőle tanult, segédkezett a Vizsolyi Biblia nyomtatásának munkálataiban. Két év után Debrecenbe ment tanulni, de nem volt maradása, 1590 elején házitanító lett Kassán, majd hazatért Szencre. Elhatározta, hogy peregrinus diákként külhonban folytatja tanulmányait. 1590 végén indult útnak. Wittenberg, Drezda, Heidelberg voltak útjának állomásai, ám pénz híján egyik egyetemen sem maradhatott. Szűkölködő családjától alig kapott támogatást, tanulmányai költségét vállaló mecénást pedig nem tudott szerezni. 1593 tavaszán Strasbourgban állapodott meg, ahol sikerült ingyenes kollégiumi helyet kapnia. Három évig maradt a városban, alsóbb szintű egyetemi tanulmányait oklevél megszerzésével 1595 nyarán zárta le. Erősen hatott rá Strasbourg humanista szellemisége és a lehetőség, hogy számos tudóssal köthetett személyes ismeretséget. Kollégiumának lutheránus vezetése mint kálvinistát, kizárta az intézményből. Bujdosásra adta a fejét, bejárta Svájcot, Itáliát, megfordult Milánóban, Velencében, Rómában; Genfben találkozott Theodor Bézával, Kálvin szellemi örökösével, a svájci reformáció vezéralakjával. 1596-ben Heidelbergbe ment, ahol három évig maradt.

Nehéz körülmények között élt, kollégiumi helyet, ösztöndíjat nem kapott, alkalmi munkákból, adományokból, könyvei eladásából élt.

Alapos humanista műveltségre tett szert, kiemelkedő jártasságot szerzett a latin és a görög filológiában, nyelvészekkel, történetírókkal, költőkkel ismerkedett meg. Első munkája, egy antik bölcselők mondásaiból összeállított gyűjtemény is itt jelent meg, ám a kiadás költségei olyan adósságba verték, hogy 1599 őszén el kellett hagynia Heidelberget. 

Anyagi és szellemi támogatók után járva 

Hazatért, hogy patrónusokat, mecénásokat, anyagi támogatást szerezzen. Kisebb összegek mellett egy nagyszombati és egy kassai patriciustól kapott nagyobb summát, ennek birtokában 1600 elején ismét külhonba indult. Egy-egy sze­mesztert a heidelbergi és a herborni akadémián töltött, majd Frankfurtban nyomdai korrektorként vállalt munkát. 1603-ban telepedett le hosszabb időre a Nürnberg melletti Altdorfban, ahol az egyetem humanista tudósaitól némi anyagi támogatást és komoly szellemi impulzusokat kapott. Itt készítette el alig néhány hónap alatt az Elementa grammatica Latinae címet viselő munkáját (amely később elveszett), valamint fő művét, a magyar–latin és latin–magyar szótárat. E két vaskos kötet még 1604-ben kikerült a nyomdából. Szenczi Molnár a két mű néhány példányát anyagi támogatójának küldte el, majd Prágába utazott, ahol személyesen adhatta át művei tiszteletpéldányait Rudolf császárnak, és találkozhatott az európai szellemi élet számos kiválóságával is, közöttük a nagy csillagász Johannes Keplerrel, aki otthonában is vendégül látta. A prágai út meghozta a remélt elismerést számára, ami pedig még fontosabb volt, mecénásokat, némi anyagi biztonságot is jelentett, a korábbiaknál jobb körülmények között dolgozhatott. Így készülhetett el 1606-ban másik fő műve, páratlan értékű verses zsoltár-fordítása, a magyar költői nyelv fejlődésének fontos állomása, amelynek költeményeiben Clément Marot klasszikus francia fordításait, azok ritmikáját tekintette mintának, és alkalmazta a magyar nyelv sajátosságiara:

„Az Úr énnekem őriző pásztorom, azért semmiben meg nem fogyatkozom. Gyönyörű szép mezőn engemet éltet, és szép kies folyóvízre legeltet. Lelkemet megnyugotja szent nevében, és vezet engem igaz ösvényében.”

Új támogatót is talált, a neki dedikált példány révén elnyerte Móric hesseni fejedelem támogatását, akinek hívására 1607-ben Marburgba költözött. Itt készítette el, adta ki Károli Gáspár bibliafordításának általa javított változatát, a Hanaui Bibliát, valamint a Heidelbergi Káté alapján összeállított Kis Catechismus című munkáját. Követte ezt a Kis magyar nyelvtan megjelentetése, néhány magyar és latin nyelvű írásának közzététele, szótárainak görög párhuzamokkal kiegészített második kiadása. 1611-ben Oppenheimbe költözött és megnősült, egy helyi polgárlányt vett el. Tudósi működésének híre és művei, különösen két szótára hazai földre is eljutott, ez utóbbit a katolikus szellemi ellentábor vezéralakja, Pázmány Péter is sokra tartotta. 1612-ben szánta el magát a hazatérésre. 

Nyughatatlan természet 

Batthyány Ferenc szolgálatában Rohoncon, később Komáromban vállalt lelkészi állást, majd családját is Magyarországra költöztette. Ám itthon nem találta a helyét, sokat utazott, idővel lelkészi állásáról is lemondott. 1515 elején Erdélybe látogatott, de Bethlen Gábor fejedelem állásajánlata sem tudta maradásra bírni, visszatért német földre. Ambergben lett tanító, majd Oppenheimben kántor és a helyi iskola rektora. 1619-ben a pfalzi fejedelemtől Bethlen közbenjárására nyert anyagi támogatás birtokában Heidelbergbe költözött, itt élte át a harmincéves háború idején a város ostromát, elestét. Tilly generális spanyol zsoldosai megkínozták, kirabolták, majd Hanauba menekült, ahol a következő két évben vallási tárgyú munkákat adott ki, így Kálvin Institutiójának fordítását, és saját Imádságos könyvecke című művét. 
Végül 1624-ben elfogadta Bethlen Gábor ismételt hívását, és hazaindult. Még ellátogatott Amszterdamba, áthajózott Angliába, majd Danzig érintésével, Lengyelországon átutazva Kassára érkezett. A városban tanári állást vállalt, de élvezhette Bethlen anyagi támogatását is, és itt jelentetett meg egy terjedelmes magyar nyelvű prédikációgyűjteményt, valamint egy értekezést a vallásilag vegyes házasságok kérdéséről. Ekkor már nem vezetett naplót, élete utolsó évtizedéről keveset tudunk. Annyi bizonyos, hogy ekkor is gyakran utazott, 1628-ban Léván, 1633-ban Debrecenben járt, 1630-ban pedig A legfőbb jóról címmel németből fordított elmélkedésgyűjteményt adott közre. 1629-ben Kolozsvárra hívta Bethlen Gábor, aki új főiskolát tervezett itt, ám a fejedelem még abban az évben meghalt. Szenczi Molnár Albert maradt a városban, ám rossz anyagi körülmények közé került. Német barátai levélben érdeklődtek utána, a pietizmus felé tájékozódó fiatal protestáns értelmiség pedig nagy tisztelettel vette körül, csakúgy, mint a gyulafehérvári fejedelmi udvar német tudósai. 1534 elején a pestis ragadta el. Kolozsváron temették, sírversét a német földről Erdélybe származott neves tudós és barát, Heinrich Bisterfeld írta.
Szenczi Molnár legnagyobb és legtartósabb hatású tudományos teljesítménye két szótára és magyar nyelvtana volt.

A szótárak alkalmat adtak arra, hogy új kifejezésekkel bővítse a magyar szókincset, lépéseket tegyen az egységes helyesírás szabályainak megalkotása felé, a latin mellett feldolgozott görög anyaga pedig évszázadokon keresztül az egyetlen magyar–görög szószedet maradt.

Munkáját maga is fontosnak tartotta: „azt mondják ugyanis mind és erősítik, hogy egyetlen szótár kibocsátásával, amit a deákság egész Magyarországon szomjúhozik, többet csinálhatok, mind az egész hazának, mintha egyik helységében több évig tanítom az ifjúságot avagy az egyházközséget”. Magyar nyelvtana bevallottan azt szolgálta, hogy idegenek is megismerhessék egzotikusnak, tévesen a héberrel egy tőről fakadónak tekintett nyelvünket. A helyesírási szabályok mellett helyet adott az alaktannak, a mondattannak, a latin grammatika fogalmi keretei közé szorítva, példákat felvonultatva tárgyalta a konjugációk, deklinációk rendszerét, mutatványszövegei pedig a magyar históriát és tájat is közel kívánták hozni az olvasókhoz. 

Az interjú a Képmás magazin 2022. júniusi számában jelent meg, fizesse elő a lapot ITT!