„Többször sírtam már épületek és festmények előtt, annyira meghatottak” – Barazsuly Viktória Adrienn művészettörténész
A magyarlónai származású Barazsuly Viktória Adrienn már gyerekként rajongott a művészetekért. Nem sok kellett volna hozzá, hogy énekesi karrierbe kezdjen, de végül inkább a történetmesélés mellett döntött. A kolozsvári Korzo Egyesületnél általános és tematikus városnéző sétákat vezet, hogy megismertesse és megszerettesse az emberekkel a város épített örökségét. Utazásai során is művészettörténész szemmel tekint az épületekre, amelyek számtalanszor ámulatba ejtik.
Hogyan jött az életedbe a művészettörténet?
Gyerekként folyton csodáltam anyukám és nagymamám kézimunkáit, imádtam a népi értékeket, a népviseletet. Szerettem rajzolni, festeni is, ezért általános iskolásként, amikor ötödikbe kellett mennem, szóba jött a képzőművészeti osztály, de végül nem váltottam, maradtam Magyarlónán. Középiskolában klasszikus ének szakra iratkoztam, csakhogy végzősként elbizonytalanodtam az énekesi karriert illetően, úgyhogy elkezdtem azon gondolkodni, mi az, ami kötődik a zenéhez, vagy kiegészíti azt. Így akadtam rá a művészettörténetre. Ezt tanultam alap- és mesterképzésen. Elkezdtem a doktori tanulmányaimat is, de ez jelenleg szünetel.
A közösségi médiaoldalaid arról tanúskodnak, hogy imádsz utazni. Ilyenkor is művészettörténész szemmel figyeled meg az épületeket, utcákat, szobrokat?
Igen, más szemmel látom ezeket. Igyekszem az apró, érdekes részleteket megtalálni mindenhol. Nagyon szeretem az ajtó- és ablakkereteket, a szép padlócsempéket vagy a díszes lépcsőházakat. Lenyűgöz az, hogy emberek hogyan tudtak ilyen szép dolgokat létrehozni.
Az épületek nagyon mély húrokat tudnak megpendíteni bennem. Bolognában az egyik romantikus stílusú templomban a saját bőrömön éreztem azt az istenfélelmet és misztikus hangulatot, amit az akkor élő emberek érezhettek.
Több helyen sírtam már el magam egy-egy épület láttán. Sírtam az athéni Akropoliszban, Prágában egy szecessziós teremben. De nemcsak épületek, festmények is ki tudják váltani belőlem ezt az erős hatást.
Feltételezem, hogy nem lehet veled egyszerű az utazás…
Tény, hogy egyedül könnyebb, viszont társasággal nagyobb élmény. Sokat tanultam arról, hogyan kell másokkal együtt utazni. Korábban voltak is konfliktusok ebből, amikor barátokkal indultam el. Viszont már én sem gondolom úgy, hogy le kell nyomni egy 20-30 pontos műemléki listát egy-egy új helyen, inkább igyekszem több időt tölteni a számomra fontos, nekem tetsző helyszíneken, és hagyni időt a tervezetlen csatangolásra is. Kiállításokból sem nézek meg annyit, mint korábban. Amikor érzem, hogy telítődöm velük, akkor hagyom ülepedni a látottakat.
Nemcsak felfedezni, de bemutatni is szereted a városokat. Honnan ered a mesélés iránti szenvedélyed?
Szerintem ezt a tulajdonságomat anyukámtól örököltem. Ő az, aki a vendégek fogadásakor mindig rengeteg történettel szórakoztatja a társaságot.
De a zeneiskola is sokat adott, mert itt koncentrációt és színpadi jelenlétet tanultam, ezért nekem nem okoz gondot kiállni egy tömeg elé.
Szerencsés vagyok, mert már az egyetemi évek alatt bekapcsolódtam a Korzo Egyesület munkájába, nem sokkal az alapítás után. Itt a városvezető sétákkal kiélhetem a mesélés iránti szenvedélyem.
Mivel foglalkoztok a Korzo Egyesületnél?
A célunk, hogy általános, illetve tematikus városnéző séták és egyéb interaktív programok segítségével megismertessük, megszerettessük Kolozsvár épített örökségét a helyiekkel és a turistákkal egyaránt. De belevágtunk más jellegű projektekbe is: az épületekről családi munkafüzeteket készítettünk, terveztünk társasjátékot is, blogot vezettünk, és cikkeket írtunk a helyi újságoknak a városról. Jelenleg az osztályok, iskolai tevékenységek felé szeretnénk tágítani a programkínálatunkat.
Melyek voltak a legnépszerűbb városnéző sétáitok?
A tematikusak a legnépszerűbbek, ezek elsősorban a helyieknek szólnak, akiknek már van valamilyen ismeretük a városról. Nagy népszerűségnek örvendett az Acélabroncs, bricsesznadrág – a mulató város ükapáink korában című sétánk, amely a 19. századi kolozsvári szórakozásokról szól: színházba járásról, kaszinózásról, korzózásról a sétatéren. A másik, amit nagyon szeretnek, az az igaz-hamis történetek Kolozsvár középkoráról. Ez az úgynevezett félrevezetésünk: minden helyszínen mondunk történeteket, és a közönségnek meg kell szavaznia, hogy ezek igazak vagy hamisak. De a legnagyobb sikerélményem egy Pokesétához kötődik; itt a Pokemonok létrejöttének történetét fűztük össze a különböző épületek történetével.
Egy hetedik osztályos fiú azt mondta, hogy ezen a sétán többet tanult, mint az eddigi történelemórákon összesen.
Hogyan készülsz egy-egy ilyen sétára?
Rengeteget sajtózunk a kolleganőmmel egy ilyen séta előkészítésekor, ez rendkívül izgalmas, nagyon szeretjük a 19. századi újságokat lapozgatni. Ami régebbi korokról szól, ott szakirodalomból építjük fel a sétát, de a 19. századtól mi is megnézzük a korabeli forrásokat.
Van kedvenc történelmi korszakod?
Nehezen tudnék kiemelni egyet. A 19. század azért jó, mert közelebb van hozzánk, könnyebben bele tudjuk képzelni magunkat, ehhez pedig a források is hozzásegítenek. De megnéztem volna Kolozsvárt az 1500-as évek végén, 1600-as évek elején, ekkor kapja a kincses jelzőt. Ebben az időben reneszánsz ajtó- és ablakkeretek jelennek meg a városban, a hölgyek is nagyon gazdagon öltözködnek, imádtam volna.
Egy építészetrajongónak biztos konkrét elképzelése van arról, hogy néz ki álmai háza. Te hogy írnád ezt le?
Nagyon nagy bajban lennék, ha nulláról kellene megterveznem egy házat. Számomra egy 19. századi vagy még korábbi szecessziós villa lenne az ideális, szép kerttel és terasszal. Vagy egy Bauhaus villa, hatalmas ablakokkal, letisztult, geometrikus formákkal és erkéllyel. A falak tele lennének plakátokkal.
Nagy álmom, hogy legyen egy télikertem tele növényekkel. Továbbá lenne egy ablakom széles párkánnyal, ahova ki lehetne ülni olvasni, vagy csak nézni az utcát, figyelni az embereket.
Milyen céljaid vannak a közeljövőt illetően?
Az egyesületi munka mellett nemrég egy új pozícióban is kipróbálhattam magam, a kolozsvári Pont Csoport PR és kommunikációs munkatársaként. Ez egy teljesen más szerepkör, ebben szeretnék fejlődni. Továbbá szeretnék elmélyedni az épített örökség területében. A Hétfői kép nevet viselő blogomat jó lenne könyv formájában is megjelentetni – itt minden hétre ajánlanék az olvasóknak egy-egy műalkotást. Most újra intenzívebben foglalkozom a zenével is, elvégeztem az első évet zenepedagógia szakon. Ezt szeretném összekötni az épített környezetneveléssel. Nagy tervem, hogy zenei sétákat is megvalósítsunk a Korzo Egyesületnél.
Mit gondolsz, mit adott a személyiségedhez az, hogy kisebbségi magyar létbe születtél?
Szerintem nagyon sok mindent. Az egyik legfontosabb, hogy értékelni tudom azt, ami a magyarságomhoz kötődik, például a népi kultúrát, a nagymamámtól hallott népdalokat és a népviseletemet, amit bármikor büszkén viselek. Értékelem a nyelvet, amit beszélek, de tudom értékelni a többség kultúráját is. Szerintem az épített örökség megmaradásának is az a záloga, hogy a kisebbség és a többség is fontosnak tartja ezt. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha már gyerekként megismertetjük velük ezeket az értékeket, történeteket. Éppen ezért szeretnénk az egyesülettel román iskolákba is elvinni a gyermekfoglalkozásainkat, és idén a családi munkafüzeteinket is le szeretnénk román nyelvre fordítani.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
