„Csak a megrendült keresztény és az elborzadt ateista hiteles” – Interjú Barsi Balázs atyával

– Ön szerint Isten mindannyiunkat ugyanúgy szólít meg? Van, akit a teológiai felismerések visznek közelebb hozzá, van, akit például a természetben való elmélkedés, van, akit egy csodás esemény, megint mást esetleg a tapasztalati tények. 
– A hittan, a teológia alapjainak elsajátítása megkerülhetetlen a Krisztusba vetett hithez. Tudnom kell, kinek hiszek, hogy Krisztus valóságos ember és valóságos Isten, az Atya Egyszülöttje, enélkül kevésnek bizonyul a vallási érzés. Sok tanító és gyógyító van, de Krisztusnak egyetlen olyan gyógyítása nincs, ami ne az Istennel való kapcsolatról szólna. A gyógyítás túl kevés. Lázárt is azért támasztja fel, hogy megérhesse az Ő föltámadását. A tudomány is fontos felfedezéseket tesz. Az „énem” nem az atomokból jött elő. Örülök, hogy Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is kimondta, hogy a lélek, a személy nem az agy szellemi terméke. Viszont az én csak a te viszonylatában értelmezhető. Ebből következik, hogy a fogantatás pillanatában Isten a nemlétből szólította elő az énemet. 

– A teológus és a pap törekvése a megismerésre és a megértett, megtalált törvények megosztására párhuzamba állítható a tudós hivatásával. Melyik a könnyebb, megtalálni és megérteni, vagy átadni azt, akár egészen populáris, érthető formában? 
– Mind a kettő nehéz, de azért a hasonlat annyiban nem működik, hogy aki meg van keresztelve és vallja, hogy Jézus Isten fia, emberré lett, meghalt a bűneinkért és feltámadt, valamint elfogadja az Anyaszentegyházat mint az ő titokzatos testét, az lényegében mindent tud, ha nem is kifejezett tudással. A hit alapelemeinek értelemmel történő elfogadása a teológiát nem végzett ember számára is magába foglalja a hit gazdagságát. Szent János szerint, aki megkapta a kenetet, vagyis a Szentlelket, annak a hittant nem úgy kell tanítani, mint a gyereket a fizikára, akinek fogalma sincs például az elektromosságról, mert ha az ember egzisztenciálisan elfogadja Krisztust, bennefoglalva megtalálhatja a hit minden igazságát. Jó látni predikáció alatt, hogy a hallgatóknak itt-ott felcsillan a szeme: „Istenem, hát ezt én is tudtam, csak nem fogalmaztam így meg!” Ugyanakkor, aki prédikál, annak ma azt is szem előtt kell tartania, hogy a nyugati civilizációban olyan rombolást végeztek, amely elérte emberségünk legmélyét. Ezért nem beszélhetek úgy, mintha a hallgatóság nem lenne megmérgezve, hisz én magam is meg vagyok mérgezve. Le kell ásni a gyökerekig. Ma gyökérkezelés kell. Ez okoz nehézséget.

Már két vasárnapon idéztem Camus-t, az ateista filozófust: „Az ember, ha bemegy a templomba, akkor egy olyan szót vár, amely a problémáinak a gyökerét érinti.” Zseniális! A sok problémának szerinte egyetlen gyökere van. Én ezt a gyökeret nevezem szabad, szeretni képes emberi személynek. A baj pedig ott lehet, ha a személy elszakad Teremtőjétől, a többi embertől, és önközpontú lesz. 

– Ha a tehetséges művész megfogalmazza a transzcendens hiányt, olykor többet ad az Isten-élmény középszerű megfogalmazásánál? 
– Igen. Kertész Imre szerint a mai emberiség transzcendens árvaságban él. A művész érzékeny ember, aki a létezést is mélyebben érzi. Sartre Az undorban azt írja, hogy tíz éve küzd azért, hogy ateista legyen, most viszont, hogy a parkban járt, rádöbbent, hogy a dolgok között semmiféle összefüggés nincs. Ezt nevezzük relativizmusnak. Csakhogy logikai hiba azt tenni abszolút állítássá, hogy minden relatív. Sartre azt mondja: ekkor undort éreztem. Ez a becsületes!

Aki ateista, és azzal henceg, az nem igazán ateista. Ahogy az a keresztény sem hiteles, aki henceg a hitével, mert azt hiszi, emiatt felsőbbrendű. A megrendült keresztény és az ateizmusától megborzadt ateista hiteles ember.

A nagy művészek nagy gondolkodók is, ahogy Pilinszky is nagy filozófus. Ahogy Bossuet vagy Prohászka prédikációi igenis művésziek a nyelvezetükben. Igazság, jóság, szentség – jó, ha ezek az embert egyszerre érintik meg. Olvassunk, de ne akármit, sem a civil, sem az egyházi irodalomból! Amibe beleszagolok, és érzem, hogy egy olcsó ideológiát akar eladni, azt leteszem. De ha valaki más értékrendszer erőterében gondolkodik, és nem emberellenes, nem bűn átvenni tőle dolgokat. A vallásos irodalomban is vannak giccsek, olyanok, amivel begyújtok a kályhába. Most viszont Tolsztoj Szergij atya című regényét elemzem a novíciusoknak, hihetetlen mélységekben keresi, hogy mi mozgat egy emberi lelket. És azért Szent Ágostont egy nem hívőnek is illik elolvasnia. Főleg, ha európai, vagy ha afrikai – mert Szent Ágoston afrikai volt… vagy ha érdeklik az emberiség mély kérdései. 

Kép

Kép: Jónás Jácint

– Honnan tudhatjuk biztosan, hogy valami nem emberellenes? 
– Newman bíboros csodálatos művét most Somogyi György fordítja. Ő azt írja, hogy a XIX. században a lelkiismeret működését az ember előrelátó, sunyi önzésével tévesztették össze, például, ha nekem nem tetszik, hogy nem lehet leváltani a feleséget, akkor átmegyek egy olyan gyülekezetbe, amelyben ez meg van engedve. Pedig a lelkiismeret nem előrelátó önzés.

A XX. században azonban már magát a lelkiismeretet tagadták. Freud szerint a lelkiismeret nem más, mint egy „superego”, belénk nevelt erkölcsi „felettes én”.

Amikor a II. Vatikáni Zsinat megerősítette a lelkiismereti szabadságot, nem a lelkiismeret eltorzított formájára gondoltak. Nem kell újra föltalálni, hogy mi az ember és a lekiismeret. Amikor például a középkori szerzetesek a pogány szerzők műveit másolták, azért értették meg, mert azokban is működött a lelkiismeret. A lelkiismeret ugyanis nem én vagyok, az fölöttem van és rajtam kívül van, Krisztus bennünk lévő velünk született hangja. Ezért, ha valaki abszolút más vallásban él és más világnézetet vall, de hallgat erre a hangra, akkor tudok vele párbeszédet folytatni. Sajnos van olyan keresztény, aki már elrongálta a lelkiismeretét, bár tartja az egyházi ünnepeket és szokásokat. De olykor vele is előfordulhat, hogy egy olyan nap után, amikor mindig a saját igazát hangoztatta, amikor a munkatársaival ordított, a feleségét, a gyerekét lehurrogta, éjszaka mégis megszólal ez a hang: „Ugye, tudod, hogy hazudsz?” 

– Európában mi a keresztény megmaradás útja? Egy erős elit mag, vagy a kapuk szélesre tárása, hogy jöjjön mindenki, hogy legyen kikből kiválnia az elit magnak? 
– Alapjában véve újra fel kell fedezni, mi az Egyház. Newman azért lépett a katolikus egyházba, mert azt vette észre, hogy az első 500 év keresztény hite, amely sokszor csak csírájában rejtőzött, később a katolikus egyházban kifejezett tanítás lett, tehát az Egyház isteni vezetés alatt állt. Az eretnekek mindig mást mondtak és egymásnak is ellentmondtak, a katolikus egyház pedig lényegében ugyanazt hirdette. 
Nincs jobb törekvés, mint az emberiség egységének építése, de a mai globalista ideológiától meg kell szabadulnia az emberiségnek. Mi legyen az egység alapja? Egy elv? Akkor csak elvtársak leszünk. Közös gazdaság? De akkor ki irányítja ezt a gazdaságot? A legmélyebb egységet Krisztus ajánlja föl ma is azzal, hogy ha benne hiszünk, az isteni természet részesei leszünk. Isten gyermekei. Ezzel tud segíteni az Egyház a mai világnak. Az igazi katolikus nem zár ki senkit. Először mintha kizárna, hiszen mást nem fogad el Krisztussal kapcsolatban, csak amit ő magáról mondott, amit a zsinatok mondanak. Erről nem lehet fecsegni, mint ahogy arról sem, hogy az apámnak és anyámnak a fia vagyok. De ha komolyan veszem, hogy az Isten emberré lett, akkor ez a „mindenki mást kizárok” gondolat megnyílik, mert mindenki a lehetőségbeli testvérem lesz. Az európai Egyház meg fog tisztulni, már tisztul is. Nem megoldás, hogy mindent állítsunk vissza úgy, amint tegnap volt. Ez nem örökségátadás, hanem butaság. Az igazi tradíció az, amikor az örökkévalót veszi át egyik nemzedék a másiktól, nem csupán a tegnapit. Persze lehet, hogy a tegnapiban jobban megmutatkozott az, ami örökkévaló, és a mostani inkább elfedi. Nem bizonyos egyházi köröknek kell politikailag győzni, hanem a mélybe leszállva megújulni. Amikor egy egyházi kör győz a többi felett, máris megbukott. A megújulást a szenvedő modern teológus és hívő hozza el, aki szeretné őrizni azt, amit Krisztus nekünk adott. 

Kép

Kép: Jónás Jácint

Látogatásunk után pár nappal kitört az ukrajnai háború. Nem lehet szót sem ejteni a közelben tomboló borzalomról, ezért felhívtam Balázs atyát, hiszen mindannyiunknak elkél a jótanács. 

– Mit lehet és kell tenni, amikor a hétköznapi, békés, emberi gondokkal és sokszor közéleti vitákkal terhelt életünkbe berobban egy igazi történelmi katasztrófa? 
– Imádkozni és a szenvedők segítségére sietni. Az egyik Magnificat antiphonával kiáltok Istenhez: „Tiéd a hatalom, tiéd az ország Uram, te állasz minden nemzetek fölött, adj békét Urunk a mi napjainkban!” Körülöttem érezhetően rend van. Napirend, csönd, munka, pihenés, békesség, feladatok. De a háború ténye azt mutatja, hogy az élhető emberi rend mögött óriási rendetlenség, őskáosz rejtőzik, amely elnyeléssel fenyegeti csöndes, szép napjainkat.

Ami most történik, az az általunk kialakított káoszban történik, amelyben nem isteni rend van.

Nem úgy kell élnünk, hogy csupán a saját magunk erejéből kialakított rendre hagyatkozunk. Persze, realistának kell lennünk, ki kell alakítanunk egy élhető rendet, ez kötelességünk is, ám észlelnünk kell, hogy mögötte az őskáosz fenyeget. Vannak, akik úgy védekeznek ez ellen, hogy belevetik magukat és emberségüket az őskáoszba. Mások, akik békeidőben is sejtik az őskáoszt, a felületen maradva tombolva szórakoznak, a hétköznapiság és a szürkeség orgiájába menekülnek. Az állatként leselkedő zűrzavar oka, hogy felszámoltuk a Teremtő Istennel való kapcsolatunkat. Ezekben az órákban egészen Istenbe akarok kapaszkodni, ahogy senki másba nem kapaszkodhatom, úgy, ahogy halálom óráján szeretnék majd Istenbe kapaszkodni, mert a vele való kapcsolatot nem érinti a halál. Jeremiás siralmai hangzanak a bombázás szirénái mögött: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, térj meg a te Uradhoz, Istenedhez!” Európa, Európa, térj meg a te Uradhoz, Istenedhez! 

Ez a cikk a Képmás magazin 2022. áprilisi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>