Budapest legismertebb jósnője, aki cukrászdákban rendelt – Silbiger Boriska története

„Budapest, nov. 19. A jazzhegedűs mint epilepsziás vonaglik. A parketten a pesti művészvilág ismert tagjai charlestonba ojtják forró vágyukat és az elegáns körúti cukrászda életét megirigyelhetné bármelyik párisi kollégája. Az egyik páholyban egymás mellett a legérdekesebb társaság szorong. Ott ül Titkos Ilona, Gaál Franci, gróf C—y, a legősibb családfával büszkélkedő magyar főúr, Forró Pál, Színi Gyula, Tyonauer István írók, Baja Benedek festőművész, táncosnők, fiatalemberek... A páholy közepén fiatal, éjszemű lány ül. Szemében elmúlt századok fojtott tüze és eljövendő esztendők titkolt remegései ölelkeznek. Ez a fiatal leány: Silbiger Bora, ma a legérdekesebb magyar nő, akinek híre még Amerikát is bejárta” – írta a Pécsi Napló 1927. november 20-i tudósítása.

Szertefoszlott álmok

Az említett éjszemű lány, Silbiger Borbála 1894-ben született Miskolcon. Édesapja jómódú posztókereskedő volt, és édesanyja is vállalkozócsaládból származott. Ifjúkoráról keveset tudni – annyi bizonyos, hogy a Budapesten cseperedő leányka labilis lelkialkat volt, megjárta a pozsonyi idegszanatóriumot is. A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban őrzött – meglehetősen hiányos – hagyatékában nem találni a tanulmányaira vonatkozó iratokat, de az első róla szóló újságcikkek „ifjú medikaként” hivatkoznak rá. Valószínűsíthető, hogy orvosi tanulmányokat is folytatott, azonban családja nem tudta tovább finanszírozni az iskoláit, miután a családfő tönkrement, és önkezével vetett véget életének. Ha nem történik meg ez a tragédia, talán egy világhírű ideggyógyásszal vagy pszichiáterrel lenne gazdagabb a híres magyarok arcképcsarnoka – így azonban a 20. század legismertebb és legelismertebb jósnője vált a fiatal lányból.

Viharos, bizonytalan időkben különösen éhezik az emberek az útmutatást. Minél abszurdabbak a történések, annál inkább hajlamosak furcsa, kétes helyeken keresni a megoldást. A húszas-harmincas évek Magyarországán is jósok, jövendőmondók, okkultisták hada dolgozott.

Silbiger Boriska az ő koronázatlan királynőjük volt, aki lenyűgöző kreativitással és gátlástalansággal építette ki és tartotta fenn ügyfélkörét, illetve szabadult ki újra meg újra az ellene csalás és okkultizmus vádjával gyakran indított perekből.

A Magyar Hírlap 1930. június 12-i száma például az alábbi párbeszédről számol be, amely közte és az ügyész között zajlott, a jelenlévők feltehetőleg nem kis mulatságára: „Kisasszony, menjen szépen férjhez, és neveljen gyerekeket. Nagyon szép mama lesz magából.” „Nagyon szívesen, csak tessék férjhez adni!” Valójában persze sosem kívánta a neki szánt, konvencionális életet, és roppant ügyesen építette fel a saját mítoszát, napirendjét, kliensbázisát.

Nem jóslás, hanem karakterelemzés

Silbiger Boriska minden egyes felelősségre vonáskor tagadta, hogy pénzért jósolt volna. Saját bevallása szerint ő csak grafológiai szempontú karakterelemzéseket végzett, és közben – erősen intuitív alkat lévén – néha megsejdített valamit a múltból vagy a jövendőből. Azt nem tette hozzá, hogy ebben a megsejtésben a különleges érzékenységén és a páratlanul logikus gondolkodásán túl sokat segítettek neki titkárai és titkárnői, akik kihallgatták az audienciára várakozók történeteit, illetve kiváló sajtómegjelenéseket biztosítottak neki. Gyakran hívta fel magára a figyelmet: 1927 áprilisában például egy fogfájós éjszakája torkollott botrányba, amikor a gyógyszertárba igyekezve két részeg, monoklis úriember ugrott fel a konflisára, ami ellen ő zokogva, kiabálva tiltakozott. A ricsajra három kávéházból futottak ki az emberek a Teréz körútra, akik két biciklis rendőrrel együtt üldözőbe vették az időközben kereket oldott támadókat, és utánuk eredt a kocsis is – a hangosan jajveszékelő Boriskával együtt. A kis közjáték majdnem lincselésbe fulladt, de, ahogy a sértett később nyilatkozta, „az izgalmak hatására ki is állt a fogából a fájás”.

A titokzatos jósnőnek voltak furcsa hóbortjai. Közismerten rettegett a technikai vívmányoktól, például az autóktól, ezért kizárólag konflissal volt hajlandó közlekedni – persze ebből is rendre botrány kerekedett, mert időről időre nézeteltérése támadt a kocsissal a viteldíjról és annak kifizetéséről. Mindennek ellenére jól informált volt az autókkal kapcsolatban is: 1936-ban például az Autó Motor újságnak adott interjút az autóipar és versenysport jövőjéről.

„A pesti próféta alvilág”

Elsődleges vadászterülete az előkelő körök mellett a színházi világ volt, ahol sikereket, bukásokat, románcokat jósolt a hozzá fordulóknak.

Egyik méltatója, Fedor Ágnes írta róla, hogy a színpad és az öltöző közötti világhoz tartozott, számos titkot tudott, amelyeket hűségesen meg is őrzött. Kiemelkedően jó memóriája révén elképesztően sok ember életére látott rá – saját bevallása szerint közel százezer ember sorsát ismerte és követte nyomon húszezer kliense kapcsán. Eleinte a Lipótváros egyik körúti találkahelyén, a Szalay cukrászdában fogadta a hozzá érkezőket, akik szerelmi kérdéseiket tárták fel előtte, aztán – hogy a hatóságok előtti lebukást elkerülje – változatos helyszínekre szervezte szigorúan ellenőrzött, éjjeli szeánszait. Voltak bizonyos elvei. Többször előfordult, hogy a megcsalt feleség és a szerető is hozzá fordult tanácsért, ő – szigorú házasságpárti lévén – rettentő dörgedelmekkel tudta illetni a betolakodót.

1939 áprilisában a rendőrség nagyszabású akciót indított „a pesti próféta alvilág” ellen. Lekapcsolták az Izabella téri jósnőt, valamint Haar Pált, a „röntgenszemű embert” és az óbudai fehér asszonyként elhíresült jósnőt is, de a legnagyobb fogás Silbiger Boriska volt, aki ellen végül közveszélyes munkakerülés miatt indult közigazgatási eljárás. Elfogásának hírére sokan hagytak fel illegális tevékenységükkel.

Életeket mentett tanácsaival

Ahogy közeledett a második világháború és vele a zsidókat fenyegető végveszély, sok energiát fordított arra, hogy klienseit mihamarabb menekülésre bírja. Sokan köszönhették neki az életüket. Nem tudni, hogy ő maga hol vészelte át a vészkorszakot.

Sejthető, hogy befolyásos támogatói biztosítottak neki menedéket, de az is lehet, hogy sikerült kivándorolnia Amerikába – Török Sophie naplója ezt adja meg magyarázatként.

Persze úgy is történhetett, ahogyan azt Fedor Ágnes Karola és kora című regénye meséli, amelyben a Silbiger Boriskáról mintázott főhőst egy gyilkosságért ártatlanul elítélt, szegény kegytárgyárus nő menti meg, átadva neki arra az időre a „hivatalát”.

Kép

Wireless Weekly, 1941

Annyi tudható, hogy a házat, ahol lakott, 1944. június 2-án bombatalálat érte, így sokan halottnak hitték és híresztelték, azonban 1946-ban már biztosan Budapesten volt: visszakapta a Szociális Testvérek Társaságánál őrzött nyakláncát, és csípős stílusban zavarta el a nála alkalmatlankodó újságírót, kijelentve, hogy mostantól Istennek szenteli az életét. Akár így is történhetett volna, és sokan el is hitték volna, hiszen a továbbiakban inkább visszafogott, csendes életet élt, de a tanácsra vágyó kliensei így is rendre megtalálták. Szüts Miklós festőművész 2020-ban megjelent életrajzi kötetében arról számol be, hogy Boriska az ötvenes évek első felében a családjuk albérlője volt. A későbbi sorsáról keveset tudunk – annyi azért kiderül a hozzáférhető hagyatékából, hogy az ötvenes-hatvanas években külföldi tőzsdézésből realizált bevételt és tartotta fenn magát, illetve a megbízható klienseinek továbbra is adott befektetési és életvezetési tanácsokat.

A reményt adó jósnő emlékezete

Halálával kapcsolatban is többféle dolgot mesélnek. Egyesek szerint hetvenhat éves korában, 1970 tavaszán hunyt el a Mazsihisz Szeretetkórházában, megbomlott elmével.

Más azonban úgy emlékszik, hogy a Szent István parkban sétáltatta riasztó külsejű, fekete kuvaszát, aki még akkor is hűségesen őrizte a sokak által ismert, mégis mélységesen magányos asszony holttestét, amikor az iránta aggódók rátörték a lakása ajtaját.

Április 2-án temették az Új Köztemetőben.

Fedor Ágnes 1972-ben adta közre a már említett Karola és kora című regényt, amely kaleidoszkópszerűen mutatja be a harmincas-negyvenes évek cseppet sem kiegyensúlyozott társadalmát. A kötetet a televízió is bemutatta: a Nyitott könyv sorozat egyik adásában Béres Ilona alakította Karolát, azaz Silbiger Boriskát. Alakja legutóbb 2019-ben, Deák Kristóf A foglyok című filmjében tűnt fel.

Kincset érő emlékkönyvek

A hagyaték feldolgozásakor Scheiber Sándor publikálta az ÉS-ben a jósnő egyik vendégkönyvének legizgalmasabb bejegyzéseit, közöttük József Attila sorait, vagy Várnai Zseni versét. József Attila ezt jegyezte be az emlékkönyvbe 1930. január 17-én, hajnali háromnegyed hatkor: „Olyanokat mondott, hogy tetszik, tehát hiszek benne és így megcsinálom!” Landeszmann György is foglalkozott a kötetek elemzésével: az Új Tükör 1982. augusztus 15-i számában közreadta a legnevezetesebb bejegyzéseket, közöttük Ignotus Pál, József Attila, Karinthy Frigyes, Kelen Hugó, Marczali Henrik, Mezey Mária, Rátkai Márton, Salamon Béla, Szinetár Ernő, Színi Gyula, Váradi Aránka, Várnai Zseni, Vázsonyi János és Vidor Ferike sorait.

Mindvégig „orvos” is maradt

A legnagyobb kihívás Silbiger Boriskával kapcsolatban az, hogy az élettörténetében lévő hézagok túl sokféleképpen tölthetők ki. Beszélhetünk róla mint pszicho-parafenoménről, aki több alkalommal is nyomra vezette a rendőröket gyilkossági ügyekben, illetve 1935 elején „megjósolta” a még abban az évben kitört olasz–abesszin háborút. Láthatjuk őt úgy is, mint megszállott grafológust, a betűk szerelmesét, aki szentül hitte, hogy bizonyos monogramok meghatározzák az életünket, és aki ezen a téren kora ismert és elismert szakembere volt.

1929-ben például az első női igazságügyi írásszakértőként vett részt egy büntetőügyben – de nem bújt ki a bőréből: megjósolta a vádlottnak, hogy fel fogják menteni.

Mindezek mellett zseniális szélhámos is volt, aki bátran és gátlástalanul hagyta figyelmen kívül a vonatkozó törvényi előírásokat és mindazt, amit a társadalom elvárt volna tőle. Végső soron pedig még jósnőként is orvos maradt, aki tudta: gyógyít azzal, ha meghallgatja a hozzá érkezőket. Silbiger Boriska az emberi lélek és a korszellem nagy és megszólítható ismerője volt abban a korban, amikor sokan éheztek a meghallgatásra, a reményre. Kár, hogy nekünk csak a mesék (de szép mesék) maradtak belőle.