„Összefogásra buzdítom a kint élő magyar kollégáimat”

– Milyen reményekkel és tervekkel költöztél Észak-Amerikába?
– 2009-ben megszületett a kislányunk, ekkor döntöttük el feleségemmel, Rékával, hogy külföldre tesszük át a székhelyünket. Réka egyébként kanadai-magyar állampolgár, Budapesten született, de tizennégy éves korától Kanadában él. Ami a szakmát illeti, én nem azért jöttem ki, hogy filmsztár legyek, hanem hogy tanuljak. Szakmailag nagyon sokat kaptam itt. Az persze világossá vált, hogy ebbe a világba roppant nehéz bekerülni. Vagy találsz valakit, aki felfedez, vagy leteszel valami olyasmit asztalra, amitől felfigyelnek rád. A szerencsefaktornak tehát óriási szerepe van.

Kanadában csak a kiválasztottak mondhatják el magukról, hogy a színészetből élnek.

Az én keresetem nagy részét is a pincérkedés adja, a színészet, a rendezés megmaradt hobbinak. Eleinte kávét főztem, zöldségeket pakoltam egy boltban, aztán lettem pincér, de közben dolgoztam idősek otthonában is, majd színjátszást tanítottam az egyik profi gyermekszínházban, a Young People Theaterben. Bekerültem filmekbe, amik meglehetősen jól fizettek, bevettek a kanadai színész-szakszervezetbe, és amikor épp nincs pandémia, akkor kisfilmeket forgatok, színházi előadásokat és videóklipeket rendezek, emellett vágok is. Rájöttem, hogy nagyon hiányzik, hogy a saját nyelvemen játsszak, ezért Nagy Gleason Natáliával megalapítottuk az Eklektika Színházat, ahol a Petri György fordította Mizantrópból, M. mint Mizantróp címmel, közösen hoztunk létre egy lakásszínházi előadást. 16 városban játszottuk Amerikában és Kanadában, és van már egy másik lakásszínházi előadásom is, amit egyedül csináltam C. mint Cyrano címmel. Köves Krisztián készített hozzá egy csodálatos plakátot.

– Mit tapasztalsz, hogyan tudnak magyar színészek helytállni kint a nem anyanyelvi közegben? Egyáltalán mekkora ma a nyelv szerepe az érvényesülésben?

– Ha akcentusod van, az egyértelműen hátrány. Legtöbbször be se hívnak castingra. Ugyanez a helyzet, ha meglátják, hogy nem amerikai a neved.

Egyértelműen azok vannak nagyobb előnyben színészként, akik nem Magyarországon születtek, mint például Gáti Kati vagy Bordán Lili. Az operatőrökre ez nem érvényes, ők nyelvtől függetlenül szép karriert futnak be, elég, ha Pados Gyulára, Rév Marcellre vagy volt tanítványomra, Erdély Mátyásra gondolunk. De visszatérve a színészekre: bizonyos szempontból mi, kint élő magyarok kitaszítottak vagyunk. Pont ezért nem éri meg széthúzni, vagy ahogy Alföldi Róbert mondta egyszer, nem éri meg „egy szál karddal, egyedül menni a csatába”, mert így nagyon nehéz nyerni. Összefogásra buzdítom a kint élő magyar kollégáimat, ennek az összefogásnak lett gyümölcse három kisfilm.

Kép

Szabados Mihály - Kép: Jodi Thibodeau

– Egyik, amelyhez Pilinszky János KZ-oratóriumát vetted alapul, egyfajta montázs-dráma. Több mint harminc színész szerepel benne, köztük Mikó István, Kálid Artúr, Murányi Tünde, Gubík Ági, Gryllus Dorka.
– Húsz éve foglalkoztat ez a varázslatos, költői szövegű mű, amely olyan, akár egy kórusmű. Szűcs Andrea lett a társrendezőm, több hónapig vettük fel az anyagot, három hónapig pedig napi hét-nyolc órában vágtam. A világjárvány megadta hozzá a formát, és maga a szöveg tökéletesen reflektál arra a helyzetre, amelyben most élünk. Ismert és még nem felfedezett színészeket kerestem a forgatáshoz, szerepel benne a gyermekem is.

Nem titkolt célom volt, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy a kint élő magyar színészek is élnek, léteznek, alkotnak, ne tessék bennünket elfelejteni csak azért, mert külföldre költöztünk!

– Aztán elkészült a New Yorkban élő Bordán Lili kisfilmje, a One Night Only is, amelynek te vagy a főszereplője.
– A One Night Only a külföldön élő magyarok magányával szembesít két ember kapcsolatán keresztül, akik közt valaha szerelmi kapcsolat volt. Lilihez egyébként régi barátság köt, három rendezésemben is játszott Budapesten, a Mandragórában édesanyjával, Bordán Irénnel.

– Kik a tagjai az általad említett, filmes és színházi embereket tömörítő magyar csoportnak?
– Bordán Lili és Szűcs Andi mellett a Londonban élő Szabó Margaréta, akinek produkciós cége is van, az Edmontonban élő Opra Szabó Zsófi, aki a plakátot készítette a KZ O. 2.0-hoz és a One Night Only kisfilmhez, Köves Krisztián, aki vágója Lili filmjének, nem mellesleg vele írtam egy új forgatókönyvet, és forgattunk egy másik kisfilmet is New Yorkban. Csatlakozott hozzánk a KZ-oratóriumban is szereplő Kiss Dóri, aki Los Angelesben él és Tim Robbins színházában, az Actors Gangben játszik főszerepeket. Nemrégiben vele forgattam a Bitter Hope című kisfilmemet, amelyet az egyik női magyar színigazgató élményei ihlettek. És van még két producer, Havasi Ivett és Máté Dorottya. Ez a szűkebb csoport, a kemény mag, de van egy nagyobb is, ahol több mint harmincan vagyunk. Dolgoztam még Lokos McCabe Maxwellel is, aki színész, forgatókönyvíró, executive  producer, ő Kanadában született, de édesapja magyar, és a Slamdance Filmfesztiválon nyert az Ape Sodom alkotása kísérleti kisfilm kategóriában.

– Mit üzennél azoknak a magyaroknak, akik külföldön is szeretnének színészként szerencsét próbálni?
– Tanulják a nyelvet, és próbáljanak otthon minél több külföldi produkcióba bekerülni, és ha erre járnak, keressenek bennünket nyugodtan!