A solymász lányától a tőrvívóig – Női bajnokok és olimpikonok

Mária egyébként egy róla szóló 15. századi angol románc szerint solymászatban, vadászatban és a korabeli labdajátékokban is jeleskedett, egy másik Mária pedig, aki Nagy Lajos leányaként 1382-től 1395-ig magyar királynő is volt, lovasversenyeken vett részt.

Mátyás király udvarában egyébként a birkózás, a labdajáték és a sakkozás volt a népszerű, a 16-17. században pedig a súlylökés elődjének számító kővel dobás, a magasugrás és a hegyi kirándulás. A pozsonyi várban (más európai várakhoz hasonlóan) külön labdaház volt, ahol céllövölde, öklelő- és lovaglópálya várta a mozogni vágyókat. Emellett megjelent a sporttörténet, amelynek figyelme a 17. században már az ókori olimpiák felé irányult.

Egyesült női erők

A nők akkor is kipróbálhatták magukat bizonyos sportágakban, amikor a testedzés még csak a nemesek időtöltése volt, s ez a hagyomány a rendszeres, egyesületi sportolás 19. századi megjelenésekor sem szakadt meg.

1843-ban például Csáky Rozália saját úszóiskolát működtet, a század hatvanas éveiben csónakversenyen, agyaggalamb-lövészetben és pisztolylövő versenyben is indulnak női versenyzők, illetve egyesületi keretek között korcsolyáznak. Sztraka Norberttől kardvívást tanulnak, a győri Magvassy Mihálytól pedig tornaleckéket vesznek Pesten.

Hugonnai Vilma egyik németről fordított, nőknek szóló egészségkönyvében kifejezetten ajánlja is a gimnasztikát azoknak a hölgyeknek, akik gyenge izomzatúak és nem végeznek fizikai munkát. 1868-ban pedig bevezetik az elemi iskolában a lányoknak is kötelező testnevelésórát, s mivel a tanítóképzőben szintén előírás lesz ez, 1881-ben megjelennek az első női testnevelők.

Siker is van: 1894-ben az első magyar teniszbajnokságot egy nő, gróf Pálffy Karolina nyerte.

Ezen sportokon kívül néhányan kipróbálják magukat az úszásban és a hegyi gyalogtúrákban – mindkettőt művelte például Hrabovszky Júlia (1858-1946), aki Herkulesfürdő és a Tátra gyakori vendége volt. És említhetnénk Egenhoffer Terézt (1855–1940) is, aki nemcsak egyike volt az első síelőknek, de éveken át gondnoka a tátrai Téry-menedékháznak, és személyesen vitte fel Magyarország legmagasabb pontjára, a Gerlachfalvi-csúcsra a millenniumi emléktáblát.

Az olimpián

Az olimpiai játékok modern kori felélesztésén dolgozó Coubertin báró úgy vélte, ezen az eseményen a nőknek ugyanaz a szerep juthat csak, amely egykor a régi lovagi tornákon: megkoszorúzhatják a győzteseket. (Ugyanakkor azt nem ellenezte, hogy a nők sportoljanak.)

A női versenyzők részvételére mégsem kellett sokat várni, már a második, 1900. évi nyári játékokon elindulhattak. Magyar versenyzők viszont csak 1924-ben jutottak ki először az olimpiára: Péteryné Váradi Ilona teniszező (17. lett), Molnár Ella úszónő (a 200 méteres mellúszás második előfutamáig jutott), illetve Tary Gizella tőrvívó, aki a pontszerző hatodik helyen végzett.

Tary Gizella 1884-ben november 19-én született Szolnokon, tízgyermekes családba, így 11 éves korában már apja asztalosműhelyében dolgozik. Kilenc évvel később Rákosi Szidi iskolájában tanulja a színészmesterséget, és itt ismerkedik meg a vívással Lovass Gyula jóvoltából. Később Fodor Károly vívóintézetének tanulója, 1909-ben pedig el is éri első nagy sikerét: megnyeri a Pozsonyban megrendezett első magyar női tőrvívóbajnokságot. Ezután hosszú szünet következik és csupán az 1924-es olimpia előtti hónapokban lép újra pástra: Italo Stanelli mester készíti fel.  Itt látta őt Syposs Zoltán, aki azt írta Taryról: „[…] a tehetség, a rutin és ötletesség játékos tobzódásával, pusztán a vívás élvezetéből, a sport művészetéért forgatva fegyverét, vagy amikor groteszk-tréfásan vívóink ismert mozdulatait parodizálta.” Később Gizella is évtizedekig tanított vívást, a sport mellett pedig írt: az olimpia évében mutatták be például Mátkaság c. darabját Pécsett, egyfelvonásosait műsorra tűzték a fővárosi kabarékban. Budapesten hunyt el 1960-ban.

Niké kegyeltjei

Tary Gizella sikere után a következő, 1928-as amszterdami játékokon ismét pontszerzők lettek női versenyzőink (ekkor már 16-an voltak): a tornászok a negyedik, Dan˙Margit tőrvívó pedig hatodik helyen végzett.

Az első érmet – meglepő módon – nem nyári, hanem az 1932-es téli olimpián nyerte meg magyar sportolónő.

Mivel a verseny Lake Placidben volt, sokáig az indulás is kérdéses volt, de bemutatókból és társadalmi gyűjtésből végül sikerült összeszednie a Rotter Emília-Szollás László műkorcsolya párosnak az utazáshoz szükséges költségeket. A zsűri a sok akrobatikus elem miatt lepontozta a kűrt, de még így is övék lett a bronzérem.

Rotter Emília az 1936-os téli olimpián szintén nyert egy bronzot – ezenkívül négyszeres világbajnok, világbajnoki 2., Európa-bajnok, kétszeres Európa-bajnoki 2. helyezett és  hatszoros magyar bajnok volt.

Fél évvel az 1932-es Lake Placid-i siker után egyébként a nyári olimpián is meglett a női érem. Gerevich Aladár felesége, Bogen-Bogáti Erna szerzett bronzot tőrvívásban. A következő, berlini olimpiáról pedig már 10 sportolónő hozott érmet – összesen 19 magyar nő indult ekkor –, ráadásul ebből kettő már arany volt: Elek Ilona tőrvívásban, Csák Ibolya pedig magasugrásban lett első.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>