A Pál utcai fiúk – korszerűtlen és örök!

Azon gondolkodtam, vajon volt-e olyan, hogy elutasították, nem szerették ezt a történetet. De csak a népszerűség különböző extrém jeleire bukkantam. Külföldön is ez az egyik legismertebb magyar irodalmi szöveg, ami szintén azt bizonyítja, hogy van benne valami univerzális, ami megérinti az emberi lelket.

Amikor ezt az egyetemes értéket keressük a könyvben, észrevesszük, hogy közben mennyire eltér a világa a mai trendektől.

Mi ezek az eltérések?

- A gyerekszereplők között nincs egyetlen lány sem. Egyik szereplőnek sincs említve semmilyen viszonya lányokkal.

- A történetből hiányoznak a felnőttek. A felnőttek társadalma csak háttérként van jelen, mint egy díszlet. Nincs egy jó felnőtt, egy bölcs, akihez fordulni lehet, és nincs megnevezve olyan (rossz) felnőtt sem, aki okozója, felelőse valamelyik gyerek szenvedésének vagy bűnének. Érdekes, hogy egyedül az áruló Geréb apja az, aki egy ponton belép a történetbe, de az az epizód is azt hangsúlyozza, hogy egyedül Geréb az okozója és felelőse a tettének. Az apához eljut fia árulásának híre, és meg akarja tudni, igazak-e a vádak, hiszen ez esetben szigorúan megbünteti a fiút. A kérdéssel éppen az árulást felfedező Nemecseket találja meg, aki az apa előtt letagadja fia árulását. Ennek a tagadásnak nemcsak az az értelme, hogy Nemecsek jellemét fényezze, hanem az is, hogy megőrizze a gyerekek univerzumának zártságát. Az ő világukban kell Gerébnek szembenéznie a tettével, a társai előtt kell vállalnia a felelősséget, és közöttük kell a büntetést vagy a bocsánatot elnyerni. A családi minta nem magyarázza a gyerek viselkedését, és nem menti fel a fiút.

Ennek tipikus ellenpéldája például a Harry Potter világa, ahol minden szereplő viselkedését, még az esszenciális gonoszét is részben magyarázza a családi háttére. Ott az író kifejezetten épít arra, hogy az olvasó megbocsát-e a felnőtteknek, a gyerekeket pedig aszerint ítéli meg, hogy mit kezdenek a családi örökéggel, hogyan alakítanak ki vele tudatos viszonyt.

- Ellentmond a mai trendeknek az is, hogy a hősiesség, az áldozat nem egy ember vagy az emberek megmentését szolgálja, hanem a saját közösség fenntartását, a „haza”, a grund védelmezését. A jellemfejlődés is kifejezetten az egyén közösségi szerepének fejlődése. Ez egy nagyon nem individualista regény.

Ezzel el is érkeztünk ahhoz, hogy mi A Pál utcai fiúk sikerének titka, hatásának ereje: hogy az ember közösségi énjéhez szól.

Mert az ember olyan lény, aki akkor boldog, ha tartozik valahova, ha része egy kisebb közösségnek, ha tehet azért a közösségért, és abban megtalálja a neki való helyet. Ez az érzés univerzálisan emberi, ahogy annak az öröme is, hogy szolgálom a csoportot, ahova tartozom. A konfliktus is úgy alakul ki, hogy az egyik csoport rosszá, a másik jóvá válik. A vörösingesek és a Pál utcaiak között nem az a különbség, hogy az egyikben jó, a másikban rossz gyerekek vannak, hanem csoportként válnak azzá.

Gondoljunk bele, milyen gyerekek a Pál utcaiak! Nem különösen jók és nem erősek. Gyáván elszaladnak az einstandoló Pásztor fiúk elől, és magára hagyják a barátjukat. Csele hiú, Kolnay és Barabás folyton veszekednek, harcolnak a pozíciókért, Geréb „karrierista”, áruló. Nemecseket úgy ismerjük meg, mint aki jelentéktelen, gyenge és gyáva, Boka pedig sokáig, talán túl sokáig marad passzív, csak lassan érik meg benne a vezető.

Felemelő az olvasó számára végigélni, hogyan dicsőülnek meg ezek az átlagos fiúk azzal, hogy megtalálják a helyüket, a céljukat, a közös ügy szolgálatában nőnek meg, azzal lesznek egyre jobb emberek.

Miért nőnek a Pál utcaiak a vörösingesek fölé? Miért jobb közösség a grundon játszó fiúké?

Éppen azért, mert az ő közösségükben lehetséges ez a fejlődés, Áts Feri bandájában nem. A Pál utcaiak szabadon szerveződnek, és demokratikusan választanak vezetőt. Szívesen engedelmeskednek Bokának, mert tudják, hogy az jó lesz mindenkinek. Boka pedig csak háború idején parancsol, egyébként nem akar uralkodni a többieken. Az is fontos különbség, hogy nekik nem szükséges valaki ellen harcolniuk ahhoz, hogy értelme legyen az együttlétüknek.

Kép

Reich Károly grafikája az 1964-es kiadású regényből

Persze a vörösingesek is csak olyan fiúk, akik játszani szeretnének, de a játék számukra összefonódik a harccal. Ők nem léteznek a harc nélkül, nincs életük az erőfitogtatás nélkül. Végül a Füvészkertet is azért veszítik el a végén, mert a felnőttek megelégelik az állandó vircsaftot. Talán ha egyszerűen csak játszottak volna, nem űzik ki őket. Nem csak a csoporttagok nem tudnak itt fejlődni, de Áts Feri sem érik vezetővé, hanem azzá teszi magát. Ő a legerősebb, még a Pásztorok is félnek tőle. A csoport tagja csak az ő engedélyével lehet valaki, és csak azzal a feltétellel, hogy engedelmeskedik neki.

A regény egyik legszebb motívuma ezzel szemben, ahogy Boka személyisége fejlődik. Először csak azt tudjuk, hogy meg lehet bízni benne. Ha azt mondja, hogy lesz valami, akkor lesz is. Nem áll bele minden konfliktusba, de felismeri, amikor a közös elemi becsületkódexet sértik meg (einstand), amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert fenntartása mindenkinek érdeke. Vezetőként képes elválasztani, külön kezelni a személyét és a szerepét, ettől olyan szerethető. Képes számára fájdalmas, de jó döntést hozni, amikor elküldi a visszasündörgő Gerébet, és végül örömét tudja lelni a rábízott feladatban.

„Boka érezte, hogy most minden tőle függ. Tőle függ ennek a kis társaságnak a jóléte, a jövője. Tőle függenek a vidám délutánok, a különféle játékok és mulatságok, melyeket itt űzni szoktak a pajtásai. És Boka most büszke volt, hogy ilyen szép feladatra vállalkozott.
»Igenis – mondta magában –, meg foglak védeni benneteket!«”

A kis olvasók pedig ezeknek a fiúknak a bőrébe bújva tudják megélni mindezt, a közösséghez tartozás és a saját szerepünk megtalálásának örömét.