Rengeteg ember lakhatna jól abból az élelmiszerből, amit kidobunk

Az ENSZ becslése szerint évente a világon megtermelt élelmiszer körülbelül harmada veszik kárba, persze más okból a fejlett, és más okból a fejletlenebb országokban. A gazdagabb államokban a háztartások pazarolnak jóval többet, míg az elmaradottabb régiókban a termelés, feldolgozás, tárolás és szállítás technológiai hiányosságai miatt keletkezik sok élelmiszer-hulladék.

A világon Észak-Amerikában és Óceániában a legkomolyabb a pazarlás. Utánuk Európa jön, ahol évente mintegy 88 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik, aminek értéke megközelíti a 143 milliárd eurót. Ebből 47 millió tonnát a háztartások tesznek a kukákba, ami egyben azt is jelenti, hogy a teljes mennyiség 53 százalékáért mi felelünk – ez már az unió pár évvel ezelőtt zárult Fusions projektjéből derült ki.

Ugyan az okok összetettek, de a pazarlásban az élelmiszer-jelölések nem megfelelő ismerete és a hanyagság mindenképp szerepet játszik (erről később részletesebben is olvashatnak). 

Kukákba kukkantva 

Az uniós kutatás számadataiból az is kiderül, hogy a kereskedők a kidobott élelmiszerek 5 százalékáért felelnek, míg a vendéglátók a 12 százalékáért. Hogy a mértékről meggyőződjünk, elég csak körbenézni az éttermek, kifőzdék szemétkonténereiben, érdeklődni az alkalmazottaktól. Ha a boltok és vendéglők élelmiszer-hulladékához hozzávesszük a háztartások 53 százalékos részesedését is, jól látjuk, hogy ezek a szektorok adják a teljes mennyiség 70 százalékát. Egyben ez a terület az, amelyen az ENSZ szeretné felére csökkenteni az élelmiszer-pazarlást 2030-ig.  

A fennmaradó 30 százalék a termelő és feldolgozó szektorokból származik: a feldolgozóipar 19 százalékért felel, míg a termelők 10 százalékért. Korábban ez az arány értelmetlen minőségi előírások miatt nagyobb volt, de ma már ezek nem keserítik meg sok gazda életét. Ilyen volt például az, hogy az unió rendeletekben szabta meg az uborka vagy a banán görbületét. Ezeknek az előírásoknak alapvetően piacvédelmi célja volt, de időközben a döntéshozók belátták az emiatt bekövetkező élelmiszer-pazarlás tarthatatlanságát. Emiatt törölték el 2009‑ben az ilyen szabályok többségét. 

A mi házunk táján 

Ugyan a magyarok pazarlása elmarad az élen járó angolszász országokétól, még így is rengeteg ember lakhatna jól abból, amit kidobunk.

Itthon ez a mennyiség évi 1,8 millió tonna, ebből 400 ezer tonnát mi magunk helyezünk a kukába. A Fusions legfrissebb felmérése szerint ez 68 kg/fő élelmiszert jelent.

A TÉT Platform témával foglalkozó anyagából az is kiderül, hogy miközben a felnőtt lakosság több mint 60 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, a hazai gyerekek egy része alultáplált, nélkülözni kénytelen. Számukra hatékonyan csak az üzletekből, áruházakból lehet begyűjteni a lejárathoz közeli élelmiszert, arra nem igazán van lehetőség, hogy a háztartások feleslegét eljuttassák hozzájuk. Persze egyéni kezdeményezések vannak, kisebb közösségeknek azok is segítséget jelenthetnek, de érdemben nem javítják a helyzetet. Emiatt otthon inkább arra kell törekedni, hogy fölösleg ne is keletkezzen.

Aki mindenképp élelmiszerrel akar segíteni, jobban teszi, ha inkább olyan szervezetet támogat – vagy náluk vállal önkéntes munkát –, amelynek a rászorulók segítése a fő tevékenysége. Ezzel meg lehet előzni, hogy eladományozható termékeket kelljen a lejárati dátum után – plusz energiaráfordítással – megsemmisíteni. 

Mit szól hozzá a környezet? 

Az élelmiszerek kukába kerülésének megelőzése, illetve a felesleg hasznosítása azért is fontos, mert

a megmaradt élelem megsemmisítésekor olyan gázok – például metán – kerülnek a levegőbe, amelyek károsak a környezetre.

Nem is kis mennyiségben: az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságának 2017-es jelentése szerint az Unióban évente kidobott 88 millió tonna élelmiszer keletkezése és ártalmatlanítása 170 millió tonna szén-dioxid kibocsátásával jár.

Ha ennek környezeti hatását nézzük, azt látjuk, hogy a kárba veszett vagy kidobott élelmiszer az összes emberi eredetű üvegházhatásúgázkibocsátás közel 8 százalékáért felelős.

Azzal pedig még nem is számoltunk, hogy a kutatások szerint 1 kilogramm élelmiszer előállítása átlagosan 4,5 kilogramm szén-dioxid légköri kibocsátásával jár, a felhasznált édesvíz 70 százalékát pedig világszerte a mezőgazdaság emészti fel. Nem kell tehát magyarázni, hogy a túltermelés kerülésével és az élelmiszer-hulladék csökkentésével miért lehetne enyhíteni az éghajlatváltozás hatásait is.   

Mit dobunk ki? 

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Maradék nélkül programjának részeként felmérés vizsgálta, milyen élelmiszereket dobunk ki.

A két évvel ezelőtti kutatásból kiderült, hogy a legmeghatározóbbak a készételek maradékai, ezek adták a teljes mennyiség 40 százalékát. Ennek több mint 40 százaléka folyadék halmazállapotú, magyarán leves vagy öntet volt.

A második helyet a sütőipari termékek – elsősorban a kenyér, a kifli, a zsemle és a kalács – foglalták el, ezek jelentették az élelmiszer-hulladékok közel 20 százalékát. Ezt követték 9 százalékkal a friss zöldségek, szintén 9 százalékkal a tejtermékek, majd 8 százalékkal a friss gyümölcsök. Az ásványvizek, üdítők részesedése 6 százalék volt, míg a feldolgozott húsoké 2 százalék, a konzerveké és savanyúságoké pedig szintén 2 százalék. 

Mit tehetünk az élelmiszer-pazarlás ellen? További cikkek a témában>>

Támogatott tartalom. A cikk a Tesco szakmai támogatásával készült.