Törd meg a csendet! – A nemi erőszakról tabuk nélkül

„Megerőszakolt, megvert, majd a hajamnál fogva kidobott az ajtón. Sírtam és féltem. Nem tudom, hány kilométert sétáltam, mire hazaértem. Az utcán senki nem kérdezett semmit, a lakótársaknak azt mondtam, részeg voltam, és leestem a lépcsőn. Bemásztam a kádba, és addig dörzsöltem a bőrömet tusfürdővel, amíg el nem kezdett fájni minden tagom, miközben a nyelvcsúcsommal bökdöstem az ütéstől kipattant fogtömés helyét. Már rég elfogyott a meleg víz, de még mindig úgy éreztem, hogy mocskos nő vagyok. Hogy ismertem-e? Igen, hiszen előre megbeszéltük, hogy felugrom egy könyvért és megnézünk egy filmet. Először kedvesen közeledett, de én nem akartam tőle semmit. Nem fogadta el a visszautasítást. Eldurrant az agya. Hogy feljelentem-e? Nem. Úgyse nyernék, és ha apukám megtudja, hogy az ő kicsi lányát… akkor belehal. Vagy megöli és börtönbe kerül. Félek attól, hogy megpróbálják rám kenni, hogy azt mondják majd, hogy az egészet magamnak köszönhetem. Különben is mindenki megtudná. Nem akarom, hogy >>úgy<< nézzenek rám az emberek. Csak el akarom felejteni!”

Egy diáklánnyal történt meg, de megtörténhetett volna veled is, akár nő, akár férfi vagy! Nem hiszed? Azt mondod lehetetlen, mert nem mész át senkihez filmet nézni? A helyszín nem számít, akár egy éttermi mosdóban is megtámadhatnak. Szerinted elkerülheted az erőszakot, ha nem öltözködsz provokatívan, és kerülöd a feltűnést? Ne dőlj be a sztereotípiáknak, a gyakorlat azt mutatja, hogy nem számít, mit viselsz. Azt hiszed túl az ötvenen már nem vagy célpont? Tévedsz, 96 évesen sem vagy biztonságban. Azt állítod, férfiakat nem lehet megerőszakolni? Újabb tévedés! Ismerünk olyan eseteket is, ahol férfiak voltak az áldozatok.

Régóta vizsgálom a modernkori rabszolgaság, a kizsákmányolás különböző formáit, és a terepmunka során több bántalmazott nővel is volt alkalmam beszélgetni. A külsejük, koruk, anyagi helyzetük, szociális hátterük teljesen különböző, de az átélt trauma ugyanakkora súllyal nehezedik a prostituáltra, mint a többgyerekes családanyára.

Beszélgettem olyan fiatal nővel, akinek egy biztonsági őr vette el a szüzességét, egy másikat a saját nagybátyja becstelenített meg, de olyannal is találkoztam, aki edzőfutás közben vagy egy osztálykiránduláson vált áldozattá.

Az interjú végén mindenkinek feltettem ugyanazt az egyszavas kérdést: Feljelentetted? Kivétel nélkül nemmel feleltek.

Designed by Jcomp / Freepik

Miért nem jelenti fel az áldozat az erőszaktevőt?

A magyar helyzetről nehéz pontos diagnózist adni, mert nem áll rendelkezésre friss és reprezentatív felmérés.

Váradi Fanni szexuálpszichológus megkeresésemre elmondta, hogy különböző lelki okok állhatnak a hallgatás mögött. „Például a fiatal lányok körében gyakori a szégyenérzet, hajlamosak magukat hibáztatni egy ilyen helyzetben. Ez egy természetes reakció, hiszen szeretjük azt hinni magunkról, hogy kontroll alatt tartjuk az életünket. Egy zaklatás esetén ezért könnyebb az embernek magát hibáztatni, mint azzal szembesülni, hogy sajnos vannak helyzetek, amikor kicsúszik a kezünkből az irányítás. Ráadásul az esetek többségében kettesben van az áldozat az elkövetővel, és nincsenek szemtanúk, ez pedig tovább nehezíti a bizonyítást. Úgy gondolom, ez is hozzájárul ahhoz, hogy sokan úgy döntenek, inkább nem teszik ki magukat annak az ismételt traumának, hogy idegen embereknek kelljen a történtekről beszámolni. A megfelelő érzelmi és társas támogatás hiányában pedig az emberek könnyen belecsúsznak az áldozathibáztatásba, akár csak egy olyan „ártatlan” kérdéssel is, hogy „jó, de miért nem mondtad el azonnal?” – fejtette ki a szakértő.

Az áldozathibáztatás kultúrája

Öt évvel ezelőtt a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy rosszul sikerült társadalmi célú hirdetéssel kívánta felhívni a figyelmet a nemi erőszakra. A kisfilmben olyan utalásokkal találkozhatunk, hogy a miniszoknya és a mély dekoltázs erőszakhoz vezethet, a szlogen pedig egyenesen odáig merészkedik, hogy az áldozatot vádolja: „tehetsz róla, tehetsz ellene.” Hogy a kampányfilm fő üzenete mennyire távol áll a valóságtól, azt az a kiállítás is bizonyítja, amelyet tavaly rendeztek Brüsszelben. A tárlathoz szexuális bűncselekmények áldozatai ajánlották fel azokat a ruhákat, amelyeket az erőszak idején viseltek. A főleg hétköznapi öltözetekből álló gyűjtésben láthatunk farmert, melegítőt, kinyúlt pólót, játszóruhát, pizsamát, sőt, még rendőregyenruhát is. Ebből is látszik, hogy az erőszakolók többsége az alkalmat keresi, nem pedig egy olyan nőre vadászik, aki kihívó öltözködésével felhívja magára a figyelmet.

A pszichológusok szerint a hatalmas károkat okozó áldozathibáztatás hátterében sokszor az úgynevezett „kognitív torzítás” húzódik meg. Magyarul hajlamosak vagyunk hinni abban, hogy a világ egy igazságos hely, ahol mindenki azt kapja, amit érdemel.

Az áldozathibáztatók alapvetően abból a sztereotípiából indulnak ki, hogy a nemi erőszak egyenes következménye a kihívó megjelenésnek vagy a provokatív viselkedésnek. Vagyis az erőszakoló felelőssége helyett az áldozat felelőtlenségét firtatják.

Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy ez a legpusztítóbb sztereotípia, ami miatt képtelenek vagyunk Magyarországon hosszú évek óta felszámolni a hallgatás kultúráját. Mindenki, aki a nőket hibáztatja az erőszakért, egyben állattá, ösztönlénnyé is silányítja a férfiakat, akik képtelenek uralkodni magukon. Ez kimondottan sértő a tisztességes többségre nézve, akik nap mint nap képesek az önkontrollra. Ha pedig akad köztük, aki képtelen fegyelmezni magát, és a testi erőfölényét kihasználva erőszakoskodik egy nővel, akkor bűncselekményt követ el. Abban a pillanatban, amikor rátámad áldozatára, automatikusan kizárja a nőt a döntésből. Ha a döntést egyedül hozta, a felelősség is egyedül őt terheli.

Egyébként számtalan oka lehet annak, ha egy nő óvatlanul viselkedik. Lehet, hogy támogató szülők nélkül nevelkedett, ezért nem tudja, kiben bízhat, kiben nem; más éppen ellenkezőleg, burokban élt, és mindenkiben vakon megbízik; lehet, hogy csak többet ivott a kelleténél; sőt, még az is előfordulhat, hogy egyszerűen meggondolja magát és haza akar menni. Van olyan törvény, amely előírja, hogy a mély dekoltázs vagy a pultnál flörtölés után automatikusan JÁR a szex? Hogy ha egy nő „túl kihívóan viselkedik” (ami gyakorlatilag egy definiálhatatlan, egyéni ízlésen alapuló értékítélet), akkor nincs többé joga meghatározni, kit enged a testébe és kit nem? (Létezik ilyen előírás, de nem nálunk, hanem olyan helyeken, ahol a nők nem sortban, hanem burkában járnak.)

Kép: Unsplash

Beszéljünk áldozathibáztatás nélkül az elővigyázatosságról!

Szakértők és korábbi témába vágó írások segítségével összegyűjtöttem néhány hasznos tanácsot, amelyek betartásával növelheted a biztonságérzetedet.

1. Minél nagyobb csoportban vagy, annál biztonságosabb!
2. A szórakozóhelyeken csak olyan italból igyál, amit előtted nyitottak ki, és soha ne hagyd őrizetlenül a poharadat!
3. Ha mégis egyedül kell sétálnod sötétedés után, növelheted a biztonságérzetedet azzal, hogy felhívsz valakit, akivel hazáig beszélgethetsz. Ilyenkor lehetőleg mindig jelezd, hogy éppen merre jársz.
4. Az elkövetők nem szeretik a feltűnést, ritkán támadnak olyanra, aki éppen telefonon beszélget. Hiszen amint kiveszi a kezedből a telefont a támadó, a vonal túloldalán érzékelik, hogy baj van, és leadhatják a drótot a rendőrségnek. Ha az ismerőseid nem tudnak segíteni, próbáld ki az ingyenes „hazakísérő telefon” szolgáltatást (06 30 8993465 vagy 06 80 442 422. A hívásodat munkaszüneti napok előtti estéken 22-től hajnali 4-ig, munkanapok előtti estéken 21-től 2-ig fogadják.)
5. Ne ülj be idegenek autójába, és taxit is lehetőleg központi számon keresztül rendelj!
6. Érdemes kipróbálni egy önvédelmi tanfolyamot is, az ott szerzett tudás bármikor jól jöhet. Nem kell feltétlenül harcművészetre gondolni, a női önvédelemnek éppen az a lényege, hogy arra tanít, hogyan nyerj időt a menekülésre.

Mit tehetsz, ha már megtörtént a baj?

1. Az áldozatok első – és természetes – reakciója a bűncselekmény után, hogy lemossák magukról a szégyenfoltokat, kitakarítanak, átöltöznek, de akármennyire is nehéz türelmesnek lenni ebben a helyzetben, érdemes várni, amíg a hatóságok rögzítik a bizonyítékokat.
2. A nemi erőszakot követően ne maradj egyedül, azonnal hívj segítséget! Keress a legközelebbi nyilvános, biztonságos helyen bárkit, akinek elmondhatod mi történt veled, és kérj tőle segítséget! Ez azért is fontos, mert később minden tanúra szükséged lesz, aki alátámasztja a történetedet a bíróságon.
3. Riaszd a rendőröket, és hívj mentőt! A rendőrség ilyenkor átvizsgálja a környéket, rögzíti a bizonyítékokat, a mentők pedig ellátnak és jegyzőkönyvet írnak. Ne ijedj meg attól, ha zavarosan beszélsz, elmosódnak a részletek, vagy néhány dolog utólag jut csak eszedbe, ez a poszt-traumatikus stressz miatt van. Ezzel a pszichológusok mindannyian tisztában vannak, de a rendőrök nem feltétlenül, ezért fontos, hogy mindig legyen melletted valaki, akiben megbízol és akire támaszkodhatsz.
4. Fontos, hogy hamarosan mindenképpen fordulj szakorvoshoz is, hogy megállapítsa az esetleges terhességet és teszteljen a különböző nemi betegségekre.
5. Próbáld tudatosítani magadban, hogy az erőszak már megtörtént, nem tehetsz róla, és nem csinálhatod vissza, tehát két út áll előtted: vagy hagyod, hogy az erőszakoló a jövődet is tönkretegye, vagy összegyűjtöd minden erődet és küzdesz a boldogságodért.

Azt mindenképpen tudnod kell, hogy akár ismered az elkövetőt, akár nem, a feljelentésed kulcsfontosságú. Ha titokban tartod a dolgot, az erőszaktevő lelkiismeret-furdalás nélkül élheti tovább az életét, és magabiztosan szedi tovább az áldozatokat. Ha szólsz a hatóságoknak, azzal viszont sokakat megmenthetsz, és esélyt kapsz az igazságszolgáltatásra.

Törd meg a csendet!

A törvényeknek mindig van visszatartó erejük, de valódi előrelépést csak a társadalom gondolkodásmódjának tartós átalakulása hozhat. A rossz hír, hogy ez egy lassú és generációkon átívelő folyamat, a jó pedig, hogy a törvényi szigorításokkal ellentétben a társadalmi változás tartós. A cél nem az, hogy olyan szabályokat hozzunk, amelyekkel annyira férfiatlanítsuk a férfiakat, hogy a cipőnket se merjék megdicsérni! A lényeg, hogy nyílt viták, kerekasztal-beszélgetések, tájékoztató kampányok segítségével felszínre hozzuk a problémát, hogy aztán rátérhessünk a megoldásra.

Az áldozatok szerepe a legfontosabb és egyben a legnehezebb is: meg kell törniük a csendet!

Emlékeztek arra a lányra, aki megosztotta veletek az emlékeit a cikk legelején ? Ő sem tett feljelentést akkor, és ma már bánja, hogy meg sem próbálta. Ne vedd el magadtól a lehetőséget, törd meg a csendet, és adj egy esélyt az igazságnak!

Ha Ön vagy ismerőse krízisben van
Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában Magyarországról ingyenesen elérhető a következő telefonszámon és e-mail címen:
+36 80 20 55 20
[email protected]