„Ugye jó ember lesz belőle?” – A szülő csak egy „bokszzsák” a kamasz számára gyakran
Egy pap tanácsolta egyszer, hogy amikor a kiskamasz gyereked ok nélkül vérig sért, adj hálát Istennek, mert lehet, hogy életképes utódot neveltél. Emlékszem még a kisbabára, aki az ágyunkon hevert egész nap, milyen hihetetlen volt, hogy egyszer majd felkel, kimegy és iszik egy pohár vizet. Megtette. Az önállóságnak ezek az első lépései még örömmel töltöttek el. Most, amikor nemcsak az ágytól, babakocsitól, etetőszéktől akar elszakadni, hanem tőlem is, az már fájdalmas, bár épp olyan szükségszerű és fantasztikus.
Isabelle Filliozat: Mit kezdjünk egy kamasszal?
Amikor fiatal felnőttként egy kisgyerekkel újra felfedeztem a világot, a fűszálakat, a holdat az égen, a mondókákban a nyelv ritmusát, az nem csak a gyerek szükségleteinek kielégítését jelentette, én is kaptam egy adag életelixírt. Most a kamasz mellett és vele együtt kell megint újjászületnem. Akkor persze könnyebb volt, mert egyértelműen együtt mozogtunk, hiszen nélkülem nem is tudott volna. Szerintem most is egyszerre mozgunk, csak már nem együtt. Nem tudom, ez vigasztaló-e. Ha a jövőképünkben boldog emberek szerepelnek, akkor feltétlenül.
Egy kamasszal együtt élve az egyik legnehezebb feladat a régi örömforrásokról lemondani, sőt, kapott pofonokra cserélni. Ilyenkor igyekszik szóhoz jutni a felettes én: Ugye te vagy a felnőtt, és nem a gyerekeidtől besöpört buksisimikből akarsz élni?!
De a legnehezebb az, hogy helyén kezeljük a dolgokat. Honnan tudjam, hogy én neveltem rosszul, vagy csak kamasz? Érzéketlen, egoista bunkó, vagy csak kamasz? Tényleg anyagias, önző kis szörnyeteg, vagy csak kamasz? „A tesóimnak mehet a szeretet, nekem inkább pénzt adjatok!” – Ez most humor, vagy komoly? Mostanában mindkettőt ugyanúgy adja elő.
De nem, a legnehezebb mégis az, hogy nem tudom, mikor kell cselekedni, mikor visszahúzódni. Észreveszem-e, ha baj van? Túl szorosan fogom, vagy nem nevelem rendesen? Nem látszik a felelősségem határa.
És végül a kétségbeesett kérdés: ugye jó ember lesz belőle?
Isabelle Filliozat a „Mit kezdjünk egy kamasszal” című könyvében fogalmazza meg, hogy a legjobb lenne kiírni a kamaszra, hogy „Átalakítás miatt zárva.” Ami annyit jelent, hogy nem érvényes a mostani látvány, annyi minden van átalakulóban. Illik ez a szülői perspektívára is. Kukucskálunk a kerítésen át az építkezésre, és csak reméljük, hogy ez a sitthalom valamikor egy gyönyörű ház lesz, amit mi előre kifizettünk. A házvásárlással ellentétben a kamaszgyerek tervrajzai nincsenek a kezünkben.
Isabelle Filliozat: Mit kezdjünk egy kamasszal?
Hiába tudjuk, hogy mióta világ a világ, mindenkinek ugyanezek a problémái, a bizonytalanság okozta szorongásunkat ez nem csökkenti. Az viszont segíthet, ha tájékozódunk. Jó olvasni szülőtársaink élményeit, mert rávilágít, hogy a gyerekünk viselkedése nem egyedi és nem speciálisan nekünk szól. Őt is könnyebben megértjük, ha tudjuk, mi történik vele. Ha tudunk a hattérben lezajló testi folyamatokról, talán könnyebben el tudjuk különíteni a jellemet az átalakulás zajától.
Ebből a szempontból nagyon ajánlom Filliozat könyvét. Elkerüli a segítő könyvek két nagy hibáját, a semmitmondó locsogást arról, amit már tudunk, és arról, amit szeretnénk. Másfelől nem is egy olyan óvó néninek képzeli az embert, aki arcára fagyott megértő mosollyal úgy kommunikál, mint egy robot. Szigorúan egész mondatokban.
Egy példa ebből a könyvből, az agy kamaszkori újrahuzalozásáról. Megdöbbentem, amikor olvastam:
„A kamasz és környezete között lezajlott interakciók a szó szoros értelmében barázdákat vésnek az agyába. E tereprendezés azt is eredményezi, hogy a kamaszok újra felkeresik a gyermekkorukban felhasznált utakat: a régi sérelmek ebben az életszakaszban újra aktiválódnak, de tudattalanok maradnak, és ennek a hatására a kamaszban fájdalmas, ám érthetetlen érzések ébrednek. Ezeket az érzéseket a hozzá érzelmileg közel álló emberekre, legfőképpen az anyjára vetíti ki…”
Ha egy pillanatig azt gondolnánk, hogy kevésbé van ránk szüksége, megnyugodhatunk: ha beszélgetésre nem is kellünk, bokszzsáknak még igen. De ki tudna haragudni rájuk ezért?
Normális, ha abnormális: a kamaszkor szépségeiről és nehézségeiről
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
