Negyvenezer híren túl – Balázs-napi interjú Bőzsöny Ferenccel

A Magyar Rádió örökös főbemondója negyvennyolc évnyi szolgálat után is fáradhatatlan. Ma is halljuk hangját a déli harangszó után, a Karinthy Színpad adásaiban, a Mesélő Krónikák irodalmi betétjében, a televízió Delta című műsorában, s ki tudja még, hol mindenütt.

Balázs-nap kapcsán először arról faggattam, mit jelent számára a torokbajoktól óvó szent.

– Pécsett születtem, ott jártam iskolába, és az osztállyal közösen vettünk részt a Balázs-áldáson. Amikor először álltam sorban a ferencesek templomában, azt hittem – mivel már voltam elsőáldozó –, hogy itt is ki kell nyitni a számat. Pár éve vetődött fel bennem a gondolat: évente legyen egy közös imádságos alkalma mindazoknak, akik a torkukból élnek – legyenek azok énekesek, politikusok, riporterek, bemondók vagy egyéb, hangjukból élők. Legyen egy közös nap, amikor mindannyian részt veszünk a Balázs-áldáson. A hagyomány meggyökeresedett, és évről évre egyre többen gyűlünk össze a február harmadikához közelebb eső vasárnap a Szent Kereszt-templomban. Nem magamutogatásból, hanem tanúságtételként.

– Tagja a Magyar Rádió Nyelvi Bizottságának. Megbecsülés övezi ma a helyes beszédet?

– Valamiféle megbecsülés övezi, de túlzott utánzásra nem talál. A szépen beszélőket „inkább csodálják, mint követik”.

– Tehát egzotikum a helyes beszéd?

– Olyasmi. A Bizottságban komoly nyelvészprofesszorok vannak, de őszintén szólva igen kis hatásfokkal dolgozunk. Azt mondják, a gőzgép a felhasznált energia öt százalékát képes visszaadni, a benzinmotor pedig talán tizenhat százalékot. Néha úgy érzem, hogy nekünk kétszáz százalékot kell befektetnünk, hogy egyáltalán mérhető legyen az eredmény. Meggyőződésem szerint a Magyar Rádió bemondóinak beszéde – ha nem is hibátlan – szinte szigetnek számít ebben a mostani kakofóniában. Én persze könnyen beszélek, negyvennyolc év után… Ennyi idő alatt kínaiul is meg lehet tanulni, hát még magyarul…

– Fél évszázad nagy idő.

– Híradós voltam a katonaságnál, rádióztam. Egyik tisztem mondta, hogy bemondónak kellene mennem. Ő volt tehát, aki elindított a Magyar Rádió felé. Ma már, nyugdíjasan a hivatalos bemondói beosztást nem vállalom. Aktív koromban – óvatos becslés alapján – negyvenezer alkalommal olvastam híreket.

– Hogyan lehet ezt hanggal, tüdővel, energiával bírni?

– Fontos a megfelelő légtechnika, a helyes artikuláció, a szöveg értése, értelmezése. De van, ami legalább ugyanilyen fontos: az egészséges és pontos önismeret. Tudnom kell, hogy a hangom nem alkalmas mindenre. Kalaf áriáját hiába próbálnám elénekelni. Harmadikként: azt is tudnom kell, hogy milyen hatást vált ki a beszédem. A hang ugyanis a beszélő benső énjét is közvetíti. S végül: szeretni kell a magyar nyelvet, és igényesnek kell lenni mindenáron.

Egy biztos: hosszútávfutásra kell berendezkednie annak, aki sokáig meg akar maradni ezen a pályán. Mert az orgánum, a talentum adottság, isteni ajándék. A szép, tiszta, helyes beszéd azonban már komoly munka eredménye. Én hat évig jártam beszédtechnika-tanárokhoz, szinte körbejártam őket, mert mindegyiküktől tanultam valamit. A kollégáimtól is sokat tanultam, sőt, még a tanítványaimtól is.

– Munka vagy hivatás a bemondói szakma?

– Mindkettő. Ha hajnalban kell kelni, akkor inkább a munka része dominál… Évtizedeken át három órakor keltem, de azt is meg lehet szokni. Kezdetben képes voltam olyan rendkívüli módon sajnálni magamat, mint kevesen. De rájöttem, hogy erről le kell szoknom. Nem azzal kell törődnöm, hogy hány óra van, hanem a tényre kell koncentrálnom: fel kell kelnem, és be kell mennem a rádióba.

– De az nem előírás, hogy reggelit kell vinni a kollégáknak is…

– Saját magamnak mindig vittem reggelit, aztán egy idő után a többieket is megkínáltam. Szalonnával, felvágottal, mikor mi volt otthon. Egy idő után „rám szoktak”, és eljutottak odáig, hogy már rendeltek is… és válogattak… Mivel én vittem az „ellátmányt”, én határoztam meg a helyes sorrendet is: akinek alacsony a vérnyomása, annak szabad egy kevéske „részecskegyorsítót” magához vennie. Aztán enni kell, aztán kávét inni, és csak azután lehet rágyújtani – de ez természetesen nem kötelező.

– Talán itt érünk vissza a szakma hivatás-oldalához…

– És az igényességhez: amit vállaltam, azt igyekszem a legjobb tudásom szerint elvégezni, és úgy dolgozni, hogy abban ne találjanak kivetnivalót. Mivel eredetileg papnak készültem, minden időben tudható volt rólam, hogy milyen értékeket vallok. Sokszor kétszeresen is igyekeznem kellett. Ezért is doktoráltam magyar nyelvészetből. Aki jól és pontosan dolgozik, az kikezdhetetlen.

Persze adódtak konfliktusok is. Sokszor kellett elmondanom olyat is, ami a saját világnézetemmel nem egyezett. A legnehezebb az, amikor szócsőnek használnak. A hallgató ugyanis óhatatlanul azonosítja az elhangzottakat a beszélővel. A bemondó azonban nem cenzor, nem válogathat: mindent el kell mondanom, a legjobb tudásom szerint. Meg is tettem mindig, de bizonyos dolgokat utána szóvá tettem. Sokat segített ezekben a helyzetekben, hogy nekünk, keresztényeknek van megbízható iránytűnk: például elegendő figyelni a Szentatya ma is nagyon világos, pontos megnyilatkozásait.

– És – talán – kiegészíteni a lelkiismeretünk szavával.

– Örökké belekapaszkodni a Fentvalóba. Ha éjfélkor voltam szolgálatban, a pontos időjelzés után, miután azt mondtam: „éjfél van”, tartottam egy lélegzetvételnyi szünetet, s csak azután folytattam a hírekkel. Ebben a pillanatnyi szünetben magamban azt mondtam: „Gloria Deo”. Dicsőség neki, hogy újabb napot kezdhetünk.

– Aki élő adásban dolgozik, nemcsak a napokat tartja számon. Pontosan tudja, mennyi egy perc, fél perc, egy másodperc – különleges viszonyba kerül az idővel.

– Kétszer aludtam el hajnali szolgálatból aktív koromban.

– Ez negyvennyolc év alatt nem rossz arány…

– Nem rossz? Rettenetes! Akkor, amikor történik, mindenképpen az…

– Visszatérve Szent Balázs ünnepéhez: amikor Balázs-áldásra készül, mire gondol, miért imádkozik?

– Mindig Babits jut eszembe; Balázsolás című verse, hiszen ő torokrákban halt meg. S hogy miért imádkozom? Az Úr elhalmozott kegyelmeivel. Megvidámítja öregségemet is. Boldog ember vagyok. Csak a további egészségért, mindnyájunk testi-lelki egészségéért imádkozom.

Az interjú 2004 februárjában készült.