Miért nem elég a büntetés a bullying ellen? – A Kör, ami megállíthatja az iskolai erőszakot

A kör a legtöbb kultúrában felbukkan szimbólumként, legyen az a vének tanácsa, Thales körei vagy a jegygyűrű végtelensége. Neked milyen kapcsolódásod van a körhöz?

Amikor először találkoztam a körrel, már ismertem és gyakorlatban is alkalmaztam az alternatív konfliktuskezelés egyik technikáját, a mediációt, amely során egy pártatlan személy, a mediátor a konfliktusban álló felek közötti békés, megegyezéses megállapodás létrehozására törekszik. Ebben a helyreállító folyamatban nem hibásokat keresünk, és nem áldozatokat, elkövetőket vizsgálunk, nem is azt kérdezzük, hogy miért csináltad ezt, hanem arra vagyunk kíváncsiak, valójában mi történt, hogy miként találhatunk mindenki számára megnyugtató megoldást, és hogyan tehető jóvá a veszteség. Mindig volt bennem egy hozott kíváncsiság, hogy mi van még annak a mélyén, amivel találkozom a munkám során, hogy jobban megértsem a hozzám fordulókat. Az érdeklődési „köröm” egyre bővült, és akkoriban ismerkedtem meg a családi csoportkonferencia módszerével, ahol konfliktus esetén minden érintett, hozzátartozó egyszerre ül le egy körben, hogy közös megoldást találjanak az esetükre. Először tapasztaltam meg egy tréningen, hogy vadidegen emberekkel bármilyen témáról tudtunk mély és érdekes beszélgetéseket folytatni. Ezt az élményt minden esetben, amikor kört tartok, újra és újra megélem. 

Az biztos, hogy ha jól kérdezünk, és jelen vagyunk a figyelmünkkel, ha kíváncsiak vagyunk egymásra, akkor kört teremtünk.

Miért kell egy külső, semleges személy ennek megteremtésére? 

Egy ideje már van az emberekben egyfajta félelem, tartás a jövőtől, a másiktól, hogy mi lesz a véleménye rólunk, jót mondtunk-e. Amíg ez a félelem diktál, nem lehetünk biztonságban. Egy kisebb baráti körben hamarabb oldódik ez a gát, hiszen vissza lehet nyúlni a korábbi kapcsolódások mintáihoz. Meg lehet teremteni ezt a figyelmet nagyobb közösségben is, úgy, hogy kibírjuk a csendnek, a bizonytalanságnak, a félelemnek, az egymástól való tartásnak a feszültségét. Praktikusan ez a diákokkal úgy néz ki, hogy körbe rendezzük a székeket. Már ez egy furcsa, új helyzet,  felvesszük a szemkontaktust. Van egy beszélő tárgy, ami az a célt szolgálja, hogy arra figyeljenek, akinél épp a szó van. Végtelenül egyszerű kérdések mentén kezdenek kapcsolódni egymáshoz a gyerekek: mi történt tegnap? Mit vársz ettől a nyártól? Hogyan élted meg a készülődést az érettségire? Ezek semlegesnek tűnő kérdések, de először nehéz rájuk válaszolni, mert sok lehetőség van bennük. Amikor a feszültség eléri a tetőfokát, átfordul egy őszinte mondatba, és elindul egy bizalom a kör iránt.

Igen, meg kell teremteni, igen, ki kell bírni, hogy amikor beülünk egy körbe, egy ideig csend van, nem mondanak el mindent, vagy nem azt mondják, ami az arcukra van írva. Ahogy múlnak a percek, egyszer csak megérkeznek oda, hogy itt valaki figyel rájuk, nem vágnak egymás szavába, itt el lehet mondani azt, amitől kicsordul a könny, és nem nevetnek ki senkit. Itt azt is el lehet mondani és vállalni, hogy hibáztam. 

Ha kibírjuk azt, hogy első körben felszínesen válaszolnak, a második-harmadik kérdés már több érzelmet mozgat meg. 

Szép, amikor a gyerekek meghallgatják egymást, és ráismernek egymás érzéseire, arra, hogy én ugyanettől a helyzettől tartok, hasonló fájdalmam, nehézségem van. 

A beszélgetés során a közös történetek mentén kialakul az együttérzés. Olyan gyerekek, akik addig egyáltalán nem beszéltek egymással, pár óra alatt egymásra tudnak hangolódni az elfogadás mentén, a jelenlét mentén. 

Miből eredhet az a hiány, amire a kör lehet a válasz? 

Az igazságszolgáltatásban már egy ideje azt vették észre, hogy azok az eljárások, amelyek egy áldozat és egy elkövető között zajlanak, azzal zárulnak, hogy az áldozat nem érti valójában, hogy mi történt vele, az elkövető pedig elzárást vagy pénzbüntetést kap. A fiatalkorúaknál ez gyakran oda vezetett, hogy nemhogy javultak volna a javítóintézetben, hanem éppen romlott az állapotuk, visszaeső bűnözőkké váltak, pszichés problémáik lettek. Az igazságszolgáltatás és a büntetőelvű nevelés nem érik el a céljukat. Az elrettentés és a büntetés önmagukban nem adnak megnyugtató megoldásokat, sőt újratermelik a bűncselekményt, megbélyegzik az elkövetőt, és félelemmel töltik el az áldozatokat, a környezetüket is. Röviden: bizalomvesztés történt. Hiányzik a valódi megértés és a jóvátétel. 

Kép

dr. Bátory Zsófia – Kép: Bach Máté

A kört arra is lehet használni, hogy az áldozat és az elkövető között legyen valódi kapcsolat. Ha egy fiatalkorú megrongál egy padot, akkor lehet, hogy sosem tudja meg, hogy a tettének milyen személyes következményei lettek, hogyan érintett másokat. A szülők kifizetik a bírságot, ezért a fiatal nem érzi a tette súlyát, nem vállal felelősséget a cselekedetéért. Ezzel szemben a jóvátételi körben, mint az ősi társadalmi kultúrákban, szembenéznek egymással a felek, és megbeszélik a történteket. A pados példánál maradva, ha a károsult el tudja mondani, hogy mit élt meg, mit vesztett, hogy korábban minden délután ott ült a padon a férjével, vagy, hogy mibe került a közösségnek elkészíteni a szépen faragott padokat, akkor a fiatal át tudja gondolni a tette következményeit, az elkövetőben pedig elindul egy erős érzelmi vonal, a szégyenérzet. Ez segíti elő, hogy bocsánatot tudjon kérni. Hátborzongatóan erős szó… 

Kiderülhet, hogy a fiatal azért szedte szét a padot, mert a haverjai azzal heccelték, hogy úgysem meri megtenni. A szégyenérzet által tud kapcsolódni az áldozat is, úgy, hogy megérti az elkövető rejtett, mögöttes indítékait. 

Ez nem jelenti azt, hogy egy bűncselekmény ne lenne az, ami, és azt sem jelenti, hogy egy károkozásnak nincsenek következményei, és nem kell a felelősséget vállalni. De kell, csak nem úgy, hogy gyorsan kifizetik helyette a bírságot, vagy elzárják az elkövetőt a közösségből, mert akkor esélye sincs arra, hogy megértse saját magát, megértse a másik fél érzéseit és szempontjait, és nem jut el a bocsánatkérésig, a jóvátételhez. A körnek az a lényege, hogy ha megbánja a tetteit és aktívan jóváteszi, akkor a közösség bárkit vissza tud fogadni, akár fatális hibák után is. A legnagyobb büntetés a körből való kikerülés. Hiszen szeretünk valahová tartozni, ez az élet rendje, ez tart életben: ez a kör.

Miért volt szükség arra, hogy a kör megjelenjen az iskolákban?

Ezt a fajta jelenlétet, figyelmet, közösséghez való tartozást a kamasz korosztály nagyon szomjazza. A kortárs csoportokban való beszélgetést azonban nem csinálják mindig jól, néha megbántják egymást. Ugyanakkor az, hogy miképpen lehetnek együtt egy osztályban, nagyon érdekli őket, és fontosnak tartják a saját jóllétüket. Okosan és érzékenyen reagálnak a társadalmi helyzetre, a félelemtől átitatott világra, és keresik a kapcsolódásokat. Értik az egyszerű szavakat és szabályokat, amiket kínál a kör, és gyorsan tanulnak, jól használják az eszközöket: a személyes tapasztalat megosztását a kioktató tanácsok helyett. Sokan jelentkeztek a kör modellre, és nagy élmény volt számukra, hogy egyenrangúnak érezték magukat, őszinték tudtak lenni, meg tudták élni a visszafogadás érzését azzal szemben is, akivel rossz viszonyban voltak. Érezték, hogy ez a beszélgetés más. 

Szerették volna, hogy másokhoz is eljusson ez a csoda. Miért ne ismerhetné meg ezt a másik iskola? Kérték, ezért pályáztuk meg a Richter Anna-díjat.

El is nyertétek a támogatást.

Mi dr. Vajna Virággal támogattuk őket abban is, hogy akár ők maguk szervezzék, ők tartsák a köröket, ők hozzák a kérdéseket, azaz kortárs trénerként vegyenek részt. A csapat tagjai Méhes Mandula bölcsész egyetemista, Kókai Csilla pszichológushallgató, Kiss Bonifác végzős középiskolás diák voltak. Együtt tartottunk tréningeket szociális szakembereknek, pedagógusoknak, hogy megértsék „a kör üzenetét”, és támogassák a diákokat abban, hogy az iskolákba eljuthassunk. Ezt követően mentünk a középiskolákba tréningeket tartani, közel tíz tréninget tartottunk egy év alatt. 

Van a bizalomnak olyan hormonális alapja, amit a kör be tud indítani?

Inkább a kapcsolódásnak. Amikor az anya szoptatja a babát, az is egyfajta kör, ott is egy hormonális túltengés van, oxitocin-áramlás, ami támogatja a kötődés kialakulását. A szemkontaktus felvétele, az egymásra figyelés által is termelődik oxitocin amiből táplálkozni tudunk, ez megerősíti a bizalmat egymás iránt. A kör egészségiállapot-javító lehet, míg egy veszekedés stresszhormonokat termel, és épp az ellenkezőjét teszi, rombolja a szervezetet. A kör nem megmérettetés, nem számonkérés, nem értékelés, hanem egyenrangúságot hordoz, ami nem jelent tiszteletlenséget. Az érzéseinkben, a szükségleteinkben, a megéléseinkben mind egyenrangúak vagyunk.

Hogyan tud a bullying ellen hatni ez a technika?

Konfliktust elkerülni nem lehet, és nem is kell, de fizikailag, lelkileg bántalmazni egymást, az mindenképp kerülendő. Ha egy osztályban működik a Bizalmi Kör, azt lehet tapasztalni, hogy érzékenyebbek a gyerekek. Kevesebb a lehetőség arra, hogy egymást cikizzék, bántsák, mert tudásuk van arról, hogy a másik gyerek hogy van, milyen volt a reggele, a hétvégéje, miért húzódik vissza, miért agresszív. Amit otthonról hoz, azt itt el tudja mondani. Önmagában már a beszélgetés oldja a hallgatás okozta feszültséget. 

Ha tényleg van bullying, akkor a Bizalmi Körben bocsánatot lehet kérni, és utána el tudunk jutni odáig, hogy meg tudjunk változtatni közösségi szabályokat, például, hogy szünetben ki kell menni az udvarra és futni öt „kört” ahelyett, hogy a folyosón vagy a vécében egymást bántanák. 

A krízisben kidolgozunk egy új megoldási stratégiát, amiből lehet egy új szabály. A krízis hordozza a megoldás lehetőségét.

Mik feszítik a gyerekeket mostanában?

Sok gyerek mondja, hogy szívesen hazavinné a kört. Ebből arra következtetek, hogy van feszültség a családban. Sokszor tanárral való konfliktus a feszültség oka. Akár az iskola rendszere miatt is van bennük izgalom, látják a közösség és a társadalmi, rendszerszintű problémákat, és ezek nem egyedi megélések, ezért nagyszerű, hogy a körben meg tudják osztani egymással. 

A szavak ugyanazt jelentik a gyerekek számára, valóban értik egymást?

Szomorú, hogy sokszor nem tudják beazonosítani az érzéseinket, nem tudják elnevezni, árnyalni, a szavak felszínesek lesznek. Ha megmaradunk a „jó-rossz-fáj-szar” szintjén, akkor nehéz kapcsolódni. A körben van idő, hogy a fiatalok megérkezzenek a szavak mélyére, az érzéseikhez, és árnyaltabban fejezzék ki magukat. Ha kell, kisebb, háromfős köröket csinálunk. Biztonságos térben ki merik mondani, amit ki kell mondani.

Ahhoz, hogy beszélgethessünk a közösségünkkel, kitűzött idő és moderálás kell? Van ebben valami szomorú…

Kevés időt szánunk egymásra. Ezért is nehéz az iskolákba bevinni a kört, mert nincs idő, készülniük kell, tanulniuk kell. Jó, ha megtanulunk a verbalitásunkra támaszkodni, ha a zsigeri érzéseinket szavakkal is ki tudjuk fejezni. A teljesítmény csak bizonyos szintig fokozható, állandó stresszhelyzetben élni nagyon káros, én úgy vélem, hogy hosszú távú kapcsolatokra, kreatív működésre, kiszámítható teljesítményre van szükségünk, ami  csak nyugodt, biztonságos légkörben teremthető meg.