„A diploma ne kivétel legyen, hanem reális opció, sőt természetes életút!” – Roma fiatalok útja a diplomáig

Roma gyerekek útja az oktatásban – Hol veszítjük el őket?

Makádi Zsófia szerint a roma gyerekek oktatási útját több, rendszerjellegű és társadalmi tényező nehezíti. A mélyszegénységben élő roma családok lehetőségeit a lakóhelyeikre – kistelepülések és falvak – jellemző tényezők befolyásolják: ezek a helységek gyakran infrastruktúrahiányosak, kevés a jó minőségű intézmény, sok helyen súlyos a pedagógushiány.

A kistelepüléseken ezért az iskolaválasztás gyakran nem tudatos döntés eredménye, hanem a helyi körülményekhez való kényszerű alkalmazkodás. A megfelelő közlekedési hálózat hiánya miatt sok gyermek csak olyan intézménybe tud eljutni, amely jellemzően szegregált, és ahol korlátozottabbak az oktatási lehetőségek.

Ezekben az intézményekben a roma tanulók aránya nagyon magas (csaknem 50 százalék feletti) és a „gettóiskolák” száma folyamatosan emelkedő tendenciát mutat. 

Mindehhez a roma gyerekek esetében gyakran társulnak sztereotípiák, függetlenül attól, hogy kistelepüléseken mélyszegénységben, vagy akár Budapesten polgári környezetben nőnek-e fel: már az iskolakezdéskor érzik, hogy nem tekintik őket egyenrangúnak. 

„Cigánytelepen nőttem fel, és már óvodásként éreztem, hogy kilógok a társaim közül. Sokszor csúfoltak, és ez az általános iskolában sem változott. Gyerekként elhatároztam, mindent megteszek azért, hogy nekem már más sorsom legyen, mint a szüleimnek. Ez nem ellenük szólt – velük nagyon szoros volt a kapcsolatom –, inkább arról, hogy ha vannak céljaim, azzal nemcsak magamnak, hanem a családomnak is jobb jövőt teremthetek. Nyolcévesen már tudtam: ügyvéd akarok lenni” – mondja Brandt Bianka, aki immár a Pécsi Tudományegyetem Jogi Karának végzős hallgatója.

Két világ között

Ugyan a romák iskolázottsági szintje emelkedik, és a felsőoktatási részvételük is nőtt az elmúlt évtizedekben, az arányok még mindig nagyon alacsonyak: 2001-ben a 20 év feletti roma népesség 0,7%-a rendelkezett felsőfokú végzettséggel, 2022-re ez 3,3%-ra nőtt, miközben a nem roma népességnél ez az arány 23,5% körül van. 

Az értelmiségi pályát választó cigány fiatalok gyakran szembesülnek az „ide még nem, oda már nem” tartozás érzésével: az új közegben még nem érzik otthon magukat, miközben a korábbi társadalmi környezetükhöz sem tartoznak már teljesen. Ezt az átmeneti helyzetet tovább nehezítik azok az előítéletek, amelyek szerint a cigány hallgatókkal szemben alacsonyabb elvárásokat támasztanak, és pozitív diszkrimináció révén jutnak előre. 

Mindez identitásbeli bizonytalanságot, mentális megterhelést és társadalmi elszigetelődést is okozhat. Az értelmiségi pálya tehát sok esetben komoly áldozatokkal jár. A roma fiatalok mindezt nemcsak elsőgenerációs értelmiségiként élik meg, hanem roma identitásukból fakadóan további előítéletekkel, fokozott megfelelési kényszerrel és saját közösségük elvárásaival is meg kell küzdeniük.

„A roma származású embereknek az identitás kérdésével gyakran egész életükben foglalkozniuk kell. 

Ez sok szempontból más, mint a többségi társadalom tagjainál, mert már gyerekkoruktól kezdve ott van rajtuk egy stigma: egy külső minősítés, amely különböző élethelyzetekben más és más módon aktiválódik.

Minden életkor hoz olyan szituációkat, amikor ezzel újra és újra meg kell küzdeniük. Ez rendkívül igazságtalan helyzet: nem elég, hogy folyamatos támadásnak vannak kitéve, a kirekesztő emberek rutinszerűen folytatják a berögzött, káros viselkedést vagy narratívákat, így a roma emberekre hárul az ezt tompító érzelmi munka” – mondja Makádi Zsófia.

Közben ott van egy másik folyamat is: a fiatalok – roma származástól függetlenül – kamaszkorban és egyetemistaként gyakran eltávolodnak a gyerekkori világuktól. Átalakul a viszonyuk a szüleikhez, megváltozik a beszédük, a szókincsük, a gondolkodásuk, a témáik. Csakhogy a romák esetében ez sokkal kontrasztosabb lehet, mert a társadalmi távolság is nagyobb: két, egymástól távoli világ között kell egyszerre kapcsolódni és helytállni.

„Minél többször értem el sikert, annál nagyobbá vált a szakadék köztem és a szüleim között. Az elmúlt öt évben számomra nem a tanulás és a vizsgák jelentették a legnagyobb nehézséget, hanem az, hogy megtanuljam feldolgozni a traumáimat, elfogadjam önmagam, és kezelni tudjam a szüleim és köztem egyre növekvő távolságot, ezért járok terápiára is” – támasztja alá az általános tapasztalatot a joghallgató Brandt Bianka.

Létezik egy harmadik jelenség is, amivel szintén találkozunk: vannak olyan roma fiatalok, akiknél az iskolázottsági szint növekedésével párhuzamosan elkezd meggyengülni a roma identitás, vagy legalábbis erősen háttérbe szorul. 

A cigány nemzetiséghez tartozók a felsőoktatásban gyakran láthatatlanok maradnak, a diskurzusokban és egyetemi kezdeményezésekben is. Ez a láthatatlanság azonban sok esetben tudatos: sokan sajnos szándékosan nem fedik fel az etnikai hovatartozásukat, mert azt gondolják, így kisebb lehet a hátrányos megkülönböztetés esélye. 

Kép

Kép: Romaster Alapítvány

„Ezért is nagyszerű, hogy léteznek olyan szervezetek, amelyek épp abban segítenek, hogy a roma identitás megélhető, tiszta, belsőleg rendezett legyen. Ilyen például az Uccu Alapítvány, amelynek fontos küldetése az identitás megerősítése és az önazonosság támogatása” – mondja Zsófia.

Az anyagiakon túl

„A Romasternél azon dolgozunk, hogy versenyképes tudással ruházzuk fel a roma fiatalokat annak érdekében, hogy diplomát szerezhessenek, egyenlő esélyekkel léphessenek be a munkaerőpiacra, és aktív társadalmi szereplőkké váljanak. Kiemelt szerepet kap ebben a mentorprogramunk, amelyben vállalati mentorok segítik a diákokat tanulmányi és karrierútjuk során, személyes és szakmai fejlődésükben” – mondja Makádi Zsófia.

Persze az anyagi támogatás elmaradhatatlan, hiszen a programban résztvevő roma fiatalok nagy része a családtól nem kap pénzügyi segítséget. Ráadásul az egyetemi évek alatt is kialakulhatnak krízishelyzetek otthon: egészségügyi problémák, családi tragédiák, olyan helyzetek, amikor a fiataloknak kell helytállniuk. 

Ugyanakkor az ösztöndíjasok a hosszú távú fejlődésük szempontjából épp olyan fontosnak tartják a mentorálást, valamint a Romaster által biztosított lehetőséget a szakmai kapcsolati háló kiépítésére és a találkozásra a többi roma első generációs fiatallal, amely segít és támogat abban, hogy a kihívásokat, örömöket együtt dolgozzák fel.

A vállalati mentorálásnak van még egy különösen pozitív hozadéka: rálátást ad az üzleti világra. Olyan életutat, pályaképet mutat meg, amely sok fiatal számára ismeretlen. 

A pályaorientáció és az önismeret kérdése sokaknál eleve bizonytalan terület: mit tudok, miben vagyok jó, merre érdemes mennem, hogyan lesz ebből hivatás és megélhetés. Ha ehhez még az is társul, hogy a családban nincsenek ilyen minták, vagy kevés a munkaerőpiaci kapcsolódás – különösen fehérgalléros területeken –, akkor a mentorálás nemcsak támogat, hanem perspektívát is ad.

„Erre különösen pályakezdőként nagy szükség van, mert nehéz elhelyezkedni, és mindehhez sok esetben még előítéletek is társulhatnak. Ha két fiatal hasonló kompetenciákkal pályázik, és a jelentkezésben fotó is szerepel, a roma származású jelölt gyakran hátrányba kerül. Erről kutatások is szólnak: Magyarországon a diszkrimináció továbbra is erős, részben az ismeretlenségből fakadó félelmek és feltételezések miatt. Éppen ezért a programunk egyik nagy előnye, hogy a vállalatok aktív szereplőként kapcsolódnak be. 

Az üzleti szféra munkatársai első kézből ismernek meg roma fiatalokat, találkoznak olyan diákokkal, akik nehéz körülmények közül érkeznek, mégis komoly teljesítményt tesznek le az asztalra. Ez a személyes tapasztalat sokszor gyökeresen átformálja a hozzáállást.

Minél több ilyen találkozás történik, annál nyitottabbá válhatnak a munkáltatók a roma fiatalok irányába. A Romaster mögött erős vállalati támogatás áll: a Hungarian Business Leaders Forum alapította magát a szervezetet, és a kezdeményezés is a vállalati szektorból indult. Ez a kiindulópont azt üzeni, hogy az üzleti szereplőknek nemcsak lehetőségük, de fontos felelősségük és szerepük is van abban, hogy valódi társadalmi változás történjen, és ezért vállalati partnereink elkötelezetten tesznek is” – hangsúlyozza az alapítvány ügyvezető igazgatója.

A narratívaváltás kulcsa

A romákkal kapcsolatos narratívaváltás egyik kulcsa az lehetne, ha szó esne a romákról, a roma kultúráról, örökségről, hősökről és hétköznapi emberekről az óvodákban, iskolákban. A befogadó tanulási környezet kialakításához elengedhetetlen lenne a cigányságról szóló történetek, történelem és kulturális kincs integrálása az oktatásba. A tananyagban ugyanis jelenleg ezek nem jelennek meg, ami hozzájárul a negatív társadalmi percepciók fennmaradásához, illetve ahhoz, hogy a mélyszegénységet összemossuk a cigánysággal. 

„A roma történelem, a roma példaképek hiánya a történelemórákon és a művészeti nevelésben nagyon látványos. Én például soha nem tanultam roma festőkről, de költőkről, írókról is alig esik szó, nem is beszélve a cigányság történelméről, a közös történelmünkről. Ha elmegyünk a Nemzeti Galériába, talán egyetlen roma alkotótól láthatunk kiállított művet. Egyszerűen nem mutatjuk meg ezt az egyébként gazdag kulturális örökséget és jelenlétet, miközben a roma közösségek a népességünk jelentős részét adják, és évszázadok óta együtt alkotjuk a magyarságot. Egy másik terület a roma értelmiség megjelenítése, láttatása. A példa ereje és az inspiráció olyan szempontból is nagyon fontos, hogy a kirekesztésben élő fiatalok találkozhassanak, és elhihessék magukról, hogy számukra is van lehetőség. 

Hogy a hátrányuk nem a cigányságukból fakad, hanem az esélyegyenlőtlenségből, és ha vannak támogató programok, akkor esélyük nyílik egy olyan jövőre, amelyre a szüleiknek, nagyszüleiknek nem volt lehetőségük, pedig bennük is meglett volna a képesség. 

A most utat törő elsőgenerációs diplomások – például a »romasteres« fiatalok – már biztosan változást hoznak a saját családjukban is. Az ő gyerekeik számára a diploma nem elképzelhetetlen kivétel lesz, hanem reális opció, természetes életút.”