A halott fehér ember gyatra ruhái éppen megfojtanak egy kontinenst

„Obroni wawu”, avagy „a halott fehér ember ruhája”, így nevezik a helyi Twi nyelven azokat az importált ruhaneműket, amelyek hetente érkeznek tonnaszámra a gyönyörű természeti adottságokkal megáldott Ghánába.   

A használtruhabiznisz a ’60-as, ’70-es években indult be igazán, és a globalizációnak valamint a fast fashion térhódításának köszönhetően kezdett rohamosan fejlődni. A helyi lakosok kezdetben örültek, mert a nyugatról érkezett import ruhák, cipők és kiegészítők olcsó és elérhető alternatívái lettek az új ruháknak, emellett sok családnak biztosítottak megélhetést. 

Mára azonban minden megváltozott: míg a bálák egyre nagyobb mennyiségben árasztják el Afrikát, a ruhák minősége egyre gyatrább. 

„Kopott, szakadt, senki sem veszi meg”

Annak idején egy zsák ruha szinte maradéktalanul eladható volt, ma már az áru majdnem fele hulladékként végzi – állítja az Or Alapítvány, amely a főváros legnagyobb piacának társadalmi és környezeti hatásait kutatja.

„Kantamantón már reggel hatkor nyüzsgés van” – tudósít a PBS újságírója erről a különleges helyről, miközben Lizzie Naltuyt figyeli, aki éppen egy nagy bála márkás farmert bontogat. Ahogy egyiket a másik után veszi ki a zsákból, hamar kiderül: a nadrágok többsége rongyos, szakadt vagy koszos. „Minden, amit itt látsz, szemét. Kopott, szakadt, senki sem veszi meg” – kesereg a helyi asszony.  

John Opoku Agyemang, a Kantamanto Keménymunkások Egyesületének titkára 24 évvel ezelőtt kezdett dolgozni a piacon. Régen az összes ruhát el tudta adni, ami a bálában érkezett. Most viszont, amikor kinyit egy zsákot, körülbelül 70 olyan ruhadarab van benne, ami használhatatlan – derül ki a The Guardian tudósításából.  „A hulladék egyre súlyosabb problémát jelent. Már 12 éve nem jön jó minőségű áru, nincs hasznunk az eladásból. Az a benyomásom, hogy a külföldi országok arra gondolnak, hogy Afrika nagyon szegény, ezért silány termékeket és a saját hulladékukat adják nekünk” – mondja a titkár. 

Posztapokaliptikus szemétdomb

A piactól nagyjából három kilométerre fekszik Old Fadama. Ez az egykor gyönyörű adottságokkal rendelkező terület mára pokoli szemétteleppé változott. Az Or Alapítvány szerint ez a legnagyobb illegális ruhahulladék-lerakóhely, ahová Kantamantóból szállítanak. 

Az itteni lakosok között sok az ország északi feléből érkezett klímamenekült, akik összetákolt házaikat kénytelenek voltak biztos alap helyett szemétrétegekre építeni. 

A hulladék veszélybe sodorja a halászok és családjaik megélhetését, mert a hálón zsákmány helyett I love New York-os pólók és a vízen lebegő műanyag papucsok akadnak fenn. A parton heverő ruhák címkéi ráadásul arról tanúskodnak, hogy a megunt darabok nagy része műszálas, így az érzékelhető szennyezésen és az ebből fakadó megélhetési problémákon túl a vízbe oldódó mikroműanyag is gondot okoz.  

Kép

Fotó forrása: Profimedia – Red Dot

Az amerikai Liz Ricketts egyike azoknak a fáradhatatlan harcosoknak, akik a szeméthegyek felszámolásáért küzdenek nap mint nap. 2011-ben alapította meg az újrahasznosítást célzó nonprofit vállalkozását, amelyen keresztül az eldobált textilből új ruhákat vagy építőanyagokat készítenek. Csapatával hetente 20 tonna textil- és műanyag-hulladékot távolítanak el a partról (ez kb. 50 ezer darab ruhának felel meg, ami nagyjából 12 átlagos méretű fast fashion bolt teljes készlete). 

Az 1970-es években Ghána meglehetősen erős textiliparral büszkélkedhetett, melynek olyan vállalatok voltak az éllovasai, mint a Ghana Textile Printing (GTP) és az Akosombo Textiles Limited (ATL). Ma ezek a cégek csak árnyékai egykori önmaguknak. A ghánai kormány megpróbálta újraéleszteni az iparágat a használt ruhák importjára kivetett vámok és más korlátozások révén, de ezek az intézkedések nem nyújtanak hatékony megoldást. 

A ghánai Textil-, Ruha- és Bőripari Dolgozók Szakszervezete (TEGLWU) többször is felszólította a kormányt, hogy tegyen még határozottabb lépéseket, tartassa be szigorúbban a vámszabályokat, és támogassa jobban a helyi gyártókat. Az olcsó ruházat vonzereje azonban továbbra is erős, és sok fogyasztó a használt ruhák importja által kínált változatosságot és megfizethetőséget részesíti előnyben – írja a Decolonizd.

Ócska papucsokból művészet

Patrick Tagoe-Turkson ghánai képzőművész a maga módján küzd a bolygó jövőéért. Számára „a halott nyugati ember” parton kallódó papucsai nemcsak az Ghánát elborító szemetet, hanem alapanyagot is jelentenek (Újraszőtt mintázatok / Rewoven Patterns című kiállítását idén tavasszal a Képzőművészeti Egyetemen a hazai közönség is megcsodálhatta).

Bár a legtöbben egyetértenek azzal, hogy művei rendkívüliek és szépek, Patrick különleges technikájával nemcsak az esztétikai érzékekre kíván hatni, hanem a környezetvédelemre is szeretné felhívni a figyelmet.

„Mindannyiunknak ki kell vennünk a részünket a probléma megoldásából. A kormánynak nincs működő újrahasznosítási stratégiája, ezért csak mi, egyének tudunk tenni valamit az ügy érdekében. Fontos lenne az edukáció, hogy az emberek megértsék, milyen súlyos a helyzet. Az alapanyaggyűjtéstől az alkotáson keresztül a művek elkészültéig az egész folyamat arról szól, hogy bevonjam az embereket a fenntarthatóság kérdéseibe” – hangsúlyozza Patrick.

A képzőművész az alapanyagot személyesen gyűjti a parton, sokszor helyi diákok vagy NGO-k segítségével. „A kapcsolatom a flip-flopokkal régre nyúlik vissza, már gyerekkoromban is láttam papucsokat lebegni a vízen. A halászok különböző eszközöket készítettek belőlük, és a gyerekek is felhasználták a játékaikhoz. Innen jött a gondolat, milyen sokféle felhasználása lehet ezeknek a színes műanyagdaraboknak” – fűzi hozzá a művész, aki szerint a probléma megoldása azon múlik majd, mennyire lehet felkelteni az emberek figyelmét a fenntarthatóság iránt. 

Mivel a katasztrófahelyzet látható dimenziói tőlünk több ezer kilométerre vannak, sokan úgy gondolják, hogy a textilhulladék kérdése „nem a mi problémánk”. 

Ugyanakkor az óceánba került mikroműanyagok az élőlényekbe és a táplálékláncba is bekerülnek, később pedig a vacsoraasztalunkon landolnak, emellett a gyártás, a feldolgozás és a szállítás ökológiai lábnyoma Európát is ugyanúgy terheli.

Ezeket a ruhákat először klímavédelmi és emberjogi szempontból megkérdőjelezhető módon legyártják, aztán Európába szállítják, ahol használjuk, megunjuk és továbbadjuk őket, majd hajón Afrikába vitetjük, ahol nagy eséllyel besodródnak az óceánba. 

A mi fogyasztási szokásainkon is sok múlik

A használtruha-import Ghána számára nemcsak környezetvédelmi, hanem gazdasági és szociális kérdés is. A Kantamanto piac és a hozzá kapcsolódó tevékenységek (szállítás, osztályozás, tisztítás, javítás, árusítás stb.) több mint 30 ezer embernek adnak munkát csak Accrában. A jellemzően alacsonyan képzett, alkalmi munkavállalóknak nincs tartalékuk, és egy egész család megélhetése függ tőlük. 

Így ha egy varázsütésre megszűnne a használtruha-kereskedelem, az gazdasági és szociális válságot eredményezne, emelkedne a munkanélküliségi ráta, a szegénység mértéke, ami társadalmi feszültséget szülne. Emellett a lakosság nagy része nem engedheti meg magának, hogy új ruhát vegyen, így a használt ruhák jelentik számukra az egyetlen megfizethető megoldást. 

Kép

Fotó: Katona László

Patrick Tagoe-Turkson képzőművész használt papucsokból készített alkotása

A radikális tiltás ugyan löketet adhatna a helyi textiliparnak, a gyártókapacitás leépítése, a képzett munkaerő hiánya, és a beruházások tőkeigénye miatt csak nagyon lassan tudná átvenni a használtruha-biznisz helyét a hazai gyártás. 

Szakértők szerint éppen ezért egy jól megtervezett, fokozatos átmenetre volna szükség és arra, hogy a nyugati országok nagyobb felelősséget vállaljanak a legyártott és értékesített termékeik után keletkezett hulladékért.

Liz Rickets tapasztalatai szerint a nagy márkák érzékelik a problémát, de félnek elsőként változtatni, mert ha a versenytársak maradnak a jól bevált olcsó tömegtermelésnél, aki stratégiát vált, elveszítheti piacvezető pozícióját. 

Így nincs más választás, a saját pénztárcánkon keresztül kell a cégeket alacsonyabb fokozatra kényszeríteni. 

A kultúránkba mélyen beágyazódott fogyasztási szokásaink arra ösztönöznek bennünket, hogy a vásárlásra egyfajta megküzdési stratégiaként gondoljunk. Az amerikai romkomokban nincs olyan drámai helyzet, amit egy jó shoppingolással ne lehetne orvosolni. A legtöbbet azzal tehetünk, ha ezt a gondolkodásmódot megpróbáljuk megváltoztatni, és a gyermekeinket is arra neveljük, hogy kevesebbet és tudatosabban vásároljanak.

 Mi történik Magyarországon az eladományozott ruhákkal?

1. Amikor civil szervezeteknek, segélyszervezeteknek (pl. Máltai Szeretetszolgálat, Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, Vöröskereszt stb.) adományozunk, a ruhák egy része közvetlenül a rászorulókhoz kerül, és amit nem tudnak hasznosítani, azt továbbadják vagy megsemmisítik. 

2. A ruhagyűjtő konténerek egy részét már cégek üzemeltetik, nem jótékonysági szervezetek, ezeknek kisebb része jut el a rászorulókhoz, a többi a kereskedelembe kerül. A KSH külkereskedelmi statisztikái szerint Magyarország évente több ezer tonna használt ruhát exportál, főként Románia, Lengyelország és Bulgária felé.  

3. A megunt jó állapotú ruhákat adományboltokba is el lehet vinni, amelyek társadalmi ügyeket támogatnak. 

Milyen ruhákat adományozzunk?

1. Legyen tiszta és frissen mosott!
2. Ne legyen szakadt, bolyhos, foltos vagy kinyúlt – csak olyat adj, amit te is szívesen felvennél!
3. Ne hiányozzon róla cipzár vagy gomb, javításra, foltozásra, varrásra ne legyen szükség!
4. Ne adományozz használt zoknit, fehérneműt!

Ha meghalljuk a „fenntartható fejlődés” kifejezést, rögtön a pillepalackokra, az elektromos autókra és a lebomló zacskókra gondolunk. Ám ha hátrébb lépünk egyet, és kitágítjuk a képet, láthatjuk, hogy a fenntarthatóság az élet minden területén fontos – mert nemcsak az számít, hová tartunk, hanem az is, hogyan érjük el a céljainkat.
2025 júniusában a hónap témája: Fenntartható fejlődés
További cikkeink a témában elérhetőek itt.