Néma tüntetés ’56-ban - A láthatatlan történet

1956. december 4. van. Az ég szürke, fakó. A városligeti tó vize leeresztve. Varjak kárognak a kopár fákon. Más hang nem hallatszik. Több ezer nő vonul a Hősök terén át a Névtelen Hős sírjához. Kezükben zászlók, koszorúk vagy csak egy szál virág.    

Kép: Fortepan
Kép: Fortepan

Kép: Fortepan

Egy hónappal korábban halt meg a remény, hogy az ország újra szabad lesz. Hogy a halottnak hitt férjek és fiúk mégis élnek és hazajönnek a kommunizmus börtöneiből. Hogy lehet majd szabadon élni, szabadon nevetni. De ez a remény köddé vált november 4-én. Aztán már csak a súlyos csend maradt.

A szovjet megszállás egyhónapos évfordulójára, az elesettek emlékére a tüntetést a Péterfy utcai kórház alagsorában illegális nyomdát üzemeltető értelmiségi csoport – Abod László, Gáli József és Obersovszky Gyula – határozza el. A felhívást az „Élünk” című illegális újságban jelentetik meg és stencilen sokszorosították. A tüntető nők első csoportja tizenegy körül érkezik a térre. A hatalom előszőr zsigerből ellenáll, fegyveres katonák és harckocsik állják el az útjukat, később mégis utat engedtek a békés tömegnek. Egészen a délutáni órákig érkeznek a virágok a Névtelen Hős sírjához.

Szántó Piroska, Kossuth-díjas festő, grafikus, író, érdemes és kiváló művész, Vas István költő felesége így emlékezik vissza:

„December négyre asszonytüntetés készül, ellenőrizhetetlen csatornákon át terjed, de megtudja mindenki. Minden nő csak egyetlen virágot hozzon, és egyetlen szót se szóljon.

Az eső elállt, hűvös és borongós tél eleji nap. Kalauz-egyenruhás lány, karcsú, mélyen lefátyolozott kalapos asszony, döcögni alig tudó néni, szépen kifestett, kisbundás hölgy, esőköpenyes fiatal lány, svájcisapkás egyetemista lányok, munkaruhás asszonyok, feltűrt gallérú, megviselt, gumiharisnyás öregasszony, bájos, matrózgalléros, zárdanövendékszerű kislány – sok, sok budapesti nő, de pirospozsgás, bő szoknyás is akad a peremvárosokból. Legtöbbjük kezében őszirózsa vagy krizantém, soknál csak egy fenyőág vagy dércsípte levelű fekete bogyós ágak. Hosszú a libasor, a végét elnyeli a körút, az eleje, Isten tudja, milyen messze van mögöttem. Kétoldalt a járdán rendőrök állnak, nem nagyon sűrűn, csak néznek hátratett kézzel, de egyik sem szól az asszonyokra, miért is szólna. Aztán a hidak táján szétolvad a tüntetés. Budára már nemigen jut. Budapest valahogy mégiscsak Pest, és nem annyira Buda.”

A történelemkönyvek kiemelik, hogy a nőtüntetést férfiak kezdeményezték.

Az illegálisan terjedő felhívás így szólt: „Magyar anyák! Magyar lányok és asszonyok! Most rajtatok a sor! Roppant nagy a ti erőtök! Még a golyó sem fog benneteket! A Ti néma, tiszteletre méltó tüntetésetek fegyverletételre kényszerít, és szent ügyünk iránti tiszteletre szólítja fel még azokat is, akik képesek fegyvert szegezni az igazság és a nép legszentebb vágyai ellen! Magyar asszonyok! Fejezzétek ki bátran, méltóságteljesen a nép akaratát. Parancsoló bátorsággal és méltósággal. Kezdjétek most ezzel a tüntetéssel, és folytassátok egységes és határozott kiállással, ahányszor csak szükség van erre!" 

Férfiak, nők. Ha a szabadság megóvásáról van szó, mindegy, hogy férfiak vagy nők küzdenek. Most mégis, a nőtüntetés kapcsán minden forrás kiemeli, hogy a nőtüntetést férfiak kezdeményezték, véletlenül sem a hazáért és családjukért aggódó nők. A férfiak szólították fel a nőket, hogy most rajtuk a sor. Kezdjék meg az ellenállást.

Valami nincs rendben ezzel. A felhívás azt sugallja, mintha a nők passzív szerepet töltöttek volna be a forradalom napjaiban.

Pedig ez nem igaz. Az 1956-os forradalomban az a kivételes, hogy mindenki megtalálta benne a helyét. A nők nemcsak szolidaritási hálót nyújtottak, főztek, ápoltak, bátorítottak, hanem lőttek, Molotov-koktélt dobtak, túléltek vagy meghaltak. 1956-os tevékenységért a megtorlások idején hat nők végeztek ki. Többen ültek börtönben. Még többen maradtak otthon egyedül, mert elvesztették fiaikat, férjeiket. De nemcsak ötvenhatban.

Amikor a férfiak elmentek a második világháborúba, akkor a nőknek kellett feltalálniuk magukat a háborús nélkülözésben. Amikor a férfiak fogságba kerültek, a nőknek kellett megtanulni férfinak lenni a háznál. Amikor a férfiakat eltüntette a kommunizmus titkosrendőrsége, a nők lettek a családfenntartók. A semmiből kellett kitalálni, hogyan lesz kenyér, hogyan lesz ruha. Egyszerre lenni apának és anyának. Összeszorított foggal élni, és nem szólni egy szót sem.  Arról nem beszél senki, hogy a nők bírták ki azokat a tragédiákat, amelyek többnyire a férfiakat értek a XX. század során.

Sokszor nehezebb életben maradni, mint meghalni.

Néha könnyebb hősködni. Könnyelműen szabadságot kiáltani. Felelősség nélkül kiengedni a gondolatainkat: ami szívünkön, az a szánkon. Jöjjön utánunk az özönvíz! A nőknek nem adatott meg ez a sors. Sokszor nehezebb némán tűrni. Mert otthon kell. Mert valahová majd haza kell jönnie a férfinek a háborúból.  

A történelem mindig csak a hősökre és hősi halottakra emlékszik. Márványtáblába vésve szerepelnek a férfiak nevei, akik hősi halált haltak a hazáért vívott nagy háborúkban.  Pedig a történelem velünk, nőkkel is történik.

De ki kell mondani, hogy mellékszereplők vagyunk abban a történetben, amelyet a férfiak jó vagy rossz döntései határoznak meg.

Az angol nyelv kimondja, történelmünk nem más, mint a férfi története, HIStory, ahol a nők a férfiakhoz fűződő viszonyuk alapján definiálódnak. Más lenne a történet, ha a nő történetét – HERstory-t – élnénk. Más világban élnénk.

A nő alapvetően más, könnyebben felülemelkedik önmagán. Inkább a boldogságot választja, mint az igazságot. A férfi pedig az igazságot a boldogság árán is.

December 4-én ez a láthatatlan női történelem vonul a Városliget kopár fái és a marcona magyar uralkodók szobrai alatt. December 4. nemcsak a néma asszonytüntetés emléknapja, hanem ennek a láthatatlan történelemnek a napja is.  

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti