Nem a betegséget gyógyítja, hanem az embert - Kádár Emese az év leghatékonyabb betegkommunikációját folytató háziorvosa

2023-ban dr. Kádár Emese Lenkét a Richter Gedeon Nyrt. „Az év leghatékonyabb betegkommunikációját folytató háziorvosa” Richter Érdemérem díjjal tüntette ki. A doktornőben a nagymamája példája és tanítása alakította ki azt a határozott meggyőződést, hogy az eredményes orvoslás alapja a folyamatosan frissítendő tudás mellett a személyre szabott, közérthető, kedves, ugyanakkor határozott, a betegek méltóságát maximálisan tiszteletben tartó, félelmeiket megértő orvosi kommunikáció. 
A doktornő pályázata ITT megtekinthető.

Már gyerekként tudtad, hogy a nagymamád nyomdokaiba lépsz egyszer, és orvos leszel?

Talán még csak tudat alatt, de már óvodában is sejthettem, hogy valamikor orvos leszek, mert farsangon mindig orvosnak öltöztem. Édesanyám pedig a mai napig hisz benne, hogy előre meg volt írva: akárcsak a nagymamám, én is hivatásos gyógyító leszek, mert első unokaként pár évtizeddel később ugyanazon a napon születtem, mint ő. Ezenkívül nálunk ennek a hivatásnak múltja van, és bár egy-egy generáció kihagyásával, de nem tört meg a tradíció. 

Az üknagyapámat a nagymamám követte a háziorvosi praxisban, most pedig én viszem tovább a stafétát.

A szüleim ugyan féltésből próbáltak más irányba terelni, és sokszor feltették a kérdést: biztos, hogy orvos akarok-e lenni, nem inkább fogorvos vagy gyógyszerész, esetleg gyógytornász... De én kitartottam az elhatározásom mellett: akkor is orvos leszek, ha éppen nem a legideálisabbak a körülmények. Az azonban sokáig egyáltalán nem volt biztos, hogy a háziorvosi irányt választom, mert mint majdnem minden nő, én is úgy indultam neki az orvosi egyetemnek, hogy gyerekorvos lesz belőlem. Aztán rájöttem, hogy a belgyógyászat sokkal közelebb áll hozzám, és nagy luxusnak éreztem volna, ha nemet mondok a háziorvosi pályára, mielőtt egyáltalán kipróbáltam volna magam ezen a területen.
 
Végül miért a háziorvosi gyakorlatot választottad?

A háziorvos az alfa és az omega a páciens számára: hozzá fordul minden nyűgével, őt kéri meg, hogy magyarázza el a leleteket, és oda is tér vissza, ha kérdése vagy újabb problémája van. A háziorvoslásban tetszett az is, hogy ott „egyben” láthatom a beteget, minden kórelőzményével együtt. Ez bizonyult döntő érvnek, amellett, hogy a családi hagyományt vigyem tovább, és belőlem is háziorvos váljon.

A nagymamád praxisában kezdtél?

Nem, rezidensként Pilisvörösváron rendeltem dr. Tamás Ferenc felügyelete alatt, ott kezdtem a háziorvosi pályafutásomat. Ám amikor a nagymamám több mint 40 évnyi gyógyítás után 76 évesen elérkezettnek látta az időt, hogy nyugdíjba vonuljon, nekem adta át a 3. kerületi praxisát. De mielőtt végleg leköszönt volna, minden betegének bemutatta az unokáját. Így volt egy viszonylag rövid átmeneti idő, amikor még rendelt, de már én is ott ültem mellette, aztán még egy kis ideig felváltva gyógyítottunk. Még akkor is felelősnek érezte magát a betegeiért, akiket a második családjának tekintett. 

Több mint 40 éven át gondoskodott róluk, és nemcsak a testi bajaikra kereste a gyógymódot, hanem a lelki problémáikat is meghallgatta. 

Azt is, ha valaki munkahelyet váltott, vagy éppen tönkrement a házassága.

Kép

Dr. Kádár Emese Lenke háziorvosi rendelőjében 
– Fotó: Katona László

Nem voltál megszeppenve, amikor a nagymamád mellett kellett helytállnod?

Ó, dehogynem! Hiába volt már némi tapasztalatom, folyamatosan azon stresszeltem, hogy a nagymamámra nem hozhatok szégyent. Helyt kellett állnom, mert őt nemcsak a szakmai tudása, de az embersége miatt is nagyon szerették, így nagy kihívás volt átvenni tőle a rendelést.

Voltak, akik visszakövetelték a nagymamádat?

A nagymamám három generációnak volt az orvosa, nem csoda, hogy sokan nehezen élték meg a váltást. Az is sokkolta őket, hogy már a praktizálásom kezdetén több változtatást is bevezettem. Még szerencse, hogy a nagymamám asszisztense még három évet dolgozott velem, így ő biztos pontot jelentett a betegeknek, és nekem is nagy segítség volt, mert mindig súgott, hogy kiről mit kell tudnom.

A nagymamád milyen útravalóval látott el, amikor átvetted a praxisát? 

A nagymamám azt tanította, hogy ne általánosan gyógyítsam a betegeket, hanem mindenkit személyre szabottan. 

Vegyem figyelembe a páciens lelkiállapotát, ismerjem meg a családját, az életkörülményeit, hogy ne csak a betegségét tudjam meggyógyítani, hanem magát az embert is. 

Az ő generációjában még klasszikus értelemben vett családi orvoslás volt, minden betegnek tudta a nevét, ismerte az összes családtagot, hogy hány gyerek, unoka van, és a hosszú évek alatt bizalmassá, szinte családtaggá vált. Emberközpontú volt, aki abban hitt, hogy az orvos nemcsak azért van, hogy a fájó térdet meggyógyítsa, hanem azért is, hogy minden más problémával is lehessen hozzá fordulni. Sajnos nekem már jóval több a betegem, mint a nagymamámnak volt, így nincs időm arra, hogy mindenkivel hosszasan elbeszélgessek, pedig őt azért is szerették annyira, mert mindenkire volt ideje, mindent észben tartott. Ebben én sajnos nem vagyok olyan jó, a név- és arcmemóriám csapnivaló, de próbálok fejlődni. 

Mi volt az első nagy kihívás az életedben háziorvosként?

Épphogy átvehettem a nagymamámtól a praxist, amikor megérkezett a Covid. Akkor jöttem rá, hogy nincsenek naprakész adataink a betegekről, és tudtam, hogy a pandémia idején ez óriási gondot jelenthet, mert ha egyszer majd lesz oltóanyag, nem fogok tudni telefonon végighívni több száz embert, szükség lesz az e-mail címükre is. Ezért fogtam magam, és végigjártam a körzetembe tartozó házakat, és plakátokat ragasztottam ki, hogy mindenki vegye fel velem a kapcsolatot adategyeztetés céljából. 

A Covid igazi mélyvíz lehetett kezdő orvosként. Te hogyan élted meg?

Iszonyatosan nehéz volt, főként úgy, hogy a betegeim többségét még nem ismertem. Nem tudtam, ki az, aki már egy kis náthától is pánikba esik, és ki az, aki csak akkor jelentkezik nálam, ha már nagy a baj. Embert próbáló időszak volt az is, amikor nem lehetett behívni a rendelőbe a betegeket, és telefonon keresztül kellett felelős diagnózist felállítani, arról dönteni, hogy mentőt kell-e hívni vagy sem, miközben az egészségügyi rendszer annyira le volt terhelve, hogy az egyik betegemet például az esztergomi kórházba kellett elszállíttatni, mert sehol sem volt a közelben szabad ágy Covid-pozitív férfibetegnek. Mindenki rettegett attól, hogy ha megbetegszik, nem fog időben segítséget kapni, mert nem éri el a rendelőt. Pedig négy telefonunk is volt, mindegyik csörgött 0–24 órában. 

Volt, hogy az egyik megadott mobilszámon egy betegem azzal hívott fel szombat hajnalban, hogy húslevest főz és nem érzi az illatát, mit csináljon.

Mennyire működött és működik hatékonyan, egyáltalán van-e az orvosok között kommunikáció, szakmai tapasztalatcsere? 

A Richter-pályázatnak azért is örültem, mert a háziorvosok alapvetően elszigetelten, egyedül dolgoznak. Erre egészen addig én sem figyeltem fel, amíg el nem kezdtem csapatban dolgozni a Máltai Szeretetszolgálatnál, ahol nagyon figyelnek arra, hogy szakmailag is tudjunk egymáshoz kapcsolódni, és emberileg is legyen ventillációs lehetőség. 

Sajnos a szakorvosokkal sincsen bejáratott együttműködés. Nekem is ugyanazon a telefonszámon kell hívnom a szakrendelőt, mint a betegeimnek. Nagyon hasznos lenne, ha egy-egy páciensem betegségével kapcsolatban konzultálhatnék szakorvossal, mielőtt odaküldeném a betegemet hozzá, vagy ha a szakmai irányításával akár én is elindíthatnám a szükséges terápiát!

Kép

Dr. Kádár Emese Lenkét a Richter Gedeon Nyrt. „Az év leghatékonyabb betegkommunikációját folytató háziorvosa”
Richter Érdemérem díjjal tüntette ki 2023-ban – Fotó forrása:  Richter Gedeon Nyrt.

Mennyire tipikus szerinted, hogy az emberek internet alapján diagnosztizálják magukat, és már kész diagnózissal mennek orvoshoz?

Szerintem ez a betegek kisebb hányadára jellemző. Inkább az a gyakoribb, hogy egyszerűbb megbetegedések esetén sem ismerik a teendőket, és nem is keresnek rá a megoldásra az interneten. Ezt felismerve született meg a havi hírlevél ötlete. Onnan indítottam, hogy milyen gyógyszer legyen otthon a házi patikában, aztán elkezdtem sorra venni a tipikus betegségeket a tünetekkel és az otthoni kezelési lehetőségekkel. A betegeim edukálásával igazából a saját dolgomat is szerettem volna megkönnyíteni. Egy jól tájékozott beteg ugyanis nem hív azonnal, ha hőemelkedése van és folyik az orra, hanem alkalmazza a tüneti kezelést, és minél több ilyen páciensem van, annál több idő jut a komolyabb esetekre.

A tapasztalatod szerint mire van a legnagyobb szüksége a betegeknek?

Folyamatos kommunikációra. Arra, hogy rendszeres tájékoztatást kapjanak arról, mi, miért történik velük. Mert ez biztonságérzetet ad nekik. 

A pácienseim már tudják, hogy még ha nem veszem is fel a telefont, választ kapnak a kérdéseikre, mert vagy visszahívom őket, vagy e-mailt írok nekik. Ez a folyamatos tájékoztatás sajnos időnként elmarad a szakellátás során: előfordul, hogy a beteget senki nem világosítja fel például a daganatos betegségét illetően, nem tudja, miért szükségesek a vizsgálatok, amikre elküldték, és így ez a feladat sokszor rám hárul.

Hogy látod, mi okozza a legnagyobb problémát a betegek gondolkodásmódjában?

Az a mentalitás, hogy amíg nincsenek komoly tüneteink, addig nem foglalkozunk az egészségünkkel. Amikor aztán baj van, akkor pedig azt várjuk az orvostól, hogy egyik napról a másikra gyógyítson meg bennünket. A megelőzés és annak részeként a rendszeres szűréseken való részvétel kulcsfontosságú lenne. Rendszeresen küldök hírlevelet az érintett célcsoportoknak, hogy milyen szűrésekre ajánlott elmenniük, de ha nem személyesen, a nevükön szólítom meg őket, kevésbé vesznek róla tudomást. Megtanultam, hogy a hírlevélnek akkor van nagyobb hatása, ha úgy kezdem a megszólítást: „Kedves Klára! Önnek javaslom a szűrést”.

Mit gondolsz, a Richter-pályázat miben segített leginkább?

Abban, hogy megadta a kapcsolódás, az együtt gondolkozás lehetőségét a többi háziorvossal. Hatalmas öröm volt, amikor sorra kaptam a megkereséseket a kollégáktól, rám írtak, hogy olvasták a pályázatomat, és gyakorlati kérdésük lenne, hogy mindez hogyan működik a valóságban. És már én is találtam a többi nyertes pályázatban olyan ötletet, amit én magam is fel szeretnék használni. Olyan jó lenne tudni egymásról, egymás ötleteiről, bevált praktikáiról, hogy érezzük, egy csónakban evezünk! Mert hiszem, hogy együtt sokkal könnyebb.
 

A Richter Érdemérem díj
A Richter Gedeon Nyrt. felelős vállalatként több mint 120 éve nagy hangsúlyt helyez a magyar egészségügy támogatására. A vállalat alapítója születésének 150. évfordulója alkalmából a társaság egy új szakmai díj életre keltésével szeretne tisztelegni a modern hazai gyógyszeripar megteremtője, Richter Gedeon szellemisége előtt. A hiánypótló kezdeményezés célja, hogy méltó módon jutalmazzák a hazai orvostársadalom kiemelkedő munkáját, hiszen tudjuk: Honos alit artes, vagyis az elismerés táplálja a tudományt!

Ennek szellemiségében született meg a Richter Érdemérem díj a Magyar Orvosi Kamara szakmai támogatásával. A Richter Érdemérem célja, hogy elismerje az orvosok mindennapi munkáját, és támogassa az olyan innovatív ötletek, jó gyakorlatok adaptálását, amelyek elősegíthetik az egészségügy további modernizációját, az orvosi hivatás hatékonyságának növelését.

Az interjú a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával készült.