Magora, a vegán étterem, ahol a test és a lélek is jóllakik

Vác főterén, egy impozáns barokk épületben található egy rejtett kincs, a Szalay Andrea által megálmodott Magora Életmód Gyógyászati Központ. A vegán étterem mellett, ahol rendszeresen tartanak kulturális eseményeket is, van egy reggeliző és egy kézműves termékeket árusító kisbolt, valamint kozmetika, masszázsterem és egy közösségi helyiség is felnőtt- és gyerekfoglalkozások céljára.

– Miért hagytad ott húsz év után a marketingszakmát és kezdtél bele valami egészen másba?
– Stabilnak és biztosnak tűnő munkám egyik napról a másikra megszűnt. Közel 50 évesen abban biztos voltam, valami olyat szeretnék csinálni, amiben teljes mértékben hiszek, és segíteni tudok vele másoknak is. Sokat tanultam az önismeretről, amelynek következtében vegetáriánussá váltam. Pályakezdőként vendéglátásban és kereskedelemben is dolgoztam, így volt némi tapasztalatom e téren is. A húsz év marketingmunka pedig a legnagyobb iskola volt az életemben azzal kapcsolatban, hogyan érjem el a céljaimat, és mi az, amit mindenképp le kell tennem ahhoz, hogy kiegyensúlyozott tudjak maradni. E tapasztalataimat ötvözve szerettem volna létrehozni valamit, ami a test-lélek-szellem harmóniája felé visz.

Egy helyet, ahol meg lehet tapasztalni ezt a harmóniát; ahol nyugodt és elegáns környezetben lehet enni és kulturálódni; ahol nem néznek rád furán, ha mentes ételekről érdeklődsz, és a rántott sajton és a salátákon kívül sok mást, száz százalékig növényi összetevőkből és kiváló alapanyagokból készült ételeket kaphatsz.

– Kezdjük a test-lélek-szellem trióból a testtel. Miért vegán az étterem?
– A vegetáriánus étkezés után nálam is, mint sokaknál, elindult egy folyamat a vegánság felé. Tapasztalom, hogy egészségileg és mentálisan is hatással van rám. Bár ma már vegánul étkezem, még mindig szívesebben mondom magam vegetáriánusnak, mert túl nagy a veganizmust erőszakosan képviselők tábora. A cél az lenne, hogy minél többen étkezzünk így, de a szélsőségek mindig túlzásokkal járnak, én viszont az arany középútban hiszek. Ha valaki elítéli a másikat, netán erőszakos cselekedetet is képes elkövetni azért, mert az húst eszik, az ugyanolyan tévút, mint azt hinni: hús nélkül megbetegszünk. Senkit nem akarok „megtéríteni”, már az is nagy eredmény lenne, ha visszatérnénk nagyszüleink által képviselt étkezési szokásokhoz: hetente egyszer volt hús az asztalon, az általuk felnevelt állatból, nem pedig génkezelt, kétes eredetű. A húsevés mára a jólét szimbólumává vált, mint a drága autó. Márpedig a jóból sokat akarunk, ez pedig egyenesen oda vezet, hogy letérünk az arany középútról. Ezért szenved a Föld. Van egy vízióm: szerintem ötven év múlva úgy fogunk a húsevőkre nézni, ahogy most nézünk az emberevőkre. Emellett fontosnak tartom a nyitottságot: nagyon büszke vagyok mindenre, ami magyar; kereszténynek tartom magam, de nyitott vagyok a keleti hitrendszerekre és hatásokra is. Mindezek megtalálhatók a Magora gyógyászati szolgáltatásaiban.

Kép

– Van igény Vácott minderre?
– Vácra nem annyira jellemző a nyitottság, de épp azon vagyunk a hasonló szemléletű kollégáimmal, hogy ez változzon. Sokáig nem tudtam, kiírjam-e: vegán, vagy csak azt: növényi ételek étterme. De mivel egy másik hasonló jellegű étteremben, a Napfényesben is ez van kiírva, nem akartam azt lemásolni, különösen, hogy annak fő séfje, Kovács Zoltán nagyon sokat segített nekem az étterem kialakításában. Aki ugyanis ezen a területen azért dolgozik, hogy növelje az egészségtudatosságot, az nem számít versenytársnak. De nemcsak vele, a mellettünk lévő steakesekkel is összedolgozunk: jött egy család, a hölgy nálunk akart ebédelni, az úr viszont húst akart enni, ezért felállítottunk egy asztalt a „demarkációs vonalra”, és mindenki elégedett volt.

Emellett egy másik csatát is meg kellett vívnom: itt nincs alkohol. Ezt sokan hiányolták, időnként magam is elbizonytalanodtam, sokan megkerestek kézműves magyar szeszesitalokkal, de végül úgy döntöttem: nem akarok tudatmódosító szereket, így maradtak az alkoholmentes italok; ebből van több sörünk, sőt borunk is.

A harmadik ok, ami miatt sokáig nem mertek bejönni a váciak, az épület „túl” elegáns volta. Nem kis munka volt becsalogatni a környéken dolgozókat. A kulcs a menü bevezetése volt: aki egyszer bejött megenni egy ebédet, átélte az itteni családias hangulatot, és húsevőként is élvezte a húsmentes ételeket, legközelebb is visszajött, hétvégén pedig elhozta a családját, ismerőseit is. Nem célunk az embereket erőszakkal leszoktatni a húsról, inkább megmutatni: anélkül is lehet finomat enni. Többen például kifejezetten azért járnak ide, mert úgy esznek finomat és laknak jól, hogy nincs utána kellemetlen telítettségérzetük.

Az éttermünkben tehát minden vegán, és vannak olyan különlegességeink, mint Masina Maris fatálasa (ami egy helyi kofáról elnevezett, húsmentes bőségtál), van cigánypecsenye és tojás nélküli Gundel-palacsinta is.

Anyai nagybátyjám, Kalla István, Öcsi bácsi 70 éves kora felett lett vegán, és nyáron bográcsban szokott főzni a főtéren a vendégeinknek. Felesége, Kalla Judit pedig a dekoratőrünk, ő öltözteti a babát az étteremben.

Kép

Szalay Andrea

– Az ugyancsak vegán reggelizőben és boltban számos magyar kézműves terméket forgalmaztok. Miért?
– A reggeliző vegetáriánus és vegán, meghagyva a lépcsőfokot azoknak is, akik még csak keresik az útjukat e téren. Ebben a kis országban rengeteg érték van, ami nem kap elég figyelmet. Ha a bevásárlóközpontokba járunk vásárolni és enni, nem is találkozunk ezekkel a kézműves termékekkel, az őket készítő, szívvel-lélekkel dolgozó kézműveseket – szerintem művészeket – nem ismerjük. A reggelizőben és a kisboltban szeretném bemutatni a Mesterkamra szörpöket, a verőcei Nagy Tibor készítette Smoking Gas barbeque-szószokat, a még mindig nem eléggé elismert Rex kecsöpöt, a Vegasztár sajtokat, a nógrádi Rózsavilág (Herbal Wellness) termékeket – rózsából készítenek teát, chutney-t, balzsamot, amelyeket az étlapunkra is feltettünk. Kóla helyett pedig a magyar Tikkadt szöcskét és a Békanő nevű uborkás és levendulás limonádékat kínáljuk. Emellett megkóstolható a tisztított hidrogénezett víz, ugyanis a tiszta élethez és étkezéshez hozzátartozik a megfelelő minőségű víz is. Akik nem tudják megvenni a tisztítót, ballonokkal jönnek, és szívesen adunk.

– A testhez is tartoznak, de a lélekkel is kapcsolódnak az emeleti helyiségek. Ott mi történik?
– Igen, a kozmetika- és a masszázsszalonunkban is az egész embert figyelembe vevő szemlélet az uralkodó. A kozmetikusunk a Harangvölgyi kozmetikumokat is használja, ezek is vegyszermentes, magyar termékek. A közösségi teremben gyermekek és felnőttek számára a hétköznapi egészségtudatosság elsajátítását segítő foglalkozások zajlanak.

– És végül a szellem. Gyakran tartotok gasztro-kulturális eseményeket. Itt mi a fő szervezési szempont?
– Két-három hetente van olyan rendezvény, ahol ugyancsak a helyi és magyar értékeket szeretnénk bemutatni. Cservenák Péter tartott képeslapgyűjtemény-bemutatót Vácról; nemrég volt Kocsis György citeraestje. Találkozhattak már a vendégeink vacsoraszínházzal is, Garai Nagy Norbert pedig tanítványainak festményeiből rendez nálunk adventi kiállítást december 3-ától. Különleges programunk lesz december 6-án, ahol a főtérre érkező Mikulásunk névre szóló csomagokat és üzeneteket ad majd át. Farkas Péternek és Bardócz L. Csabának volt nemrég egy különleges zenei estje. Többször jártak már nálunk a Rózsavilágosok. Érdemes tehát követni a Facebook-oldalunkat.

Ilyenkor az ételeket is a műsorhoz illesztjük, a citeraesthez például vegán magyaros ételt készítettünk: töltött káposztát szójatöpörtyűvel és lila hagymával.

De volt indiai, amerikai és orosz vegán estünk, bemutattuk Magyarország nemzetiségeinek vegán ízeit, november 30-án pedig újra lesz japán estünk. A rózsavilágos élményekhez például a grillsajtot rózsachutney-val tálaljuk, de lehet rózsabort és rózsabalzsamos kapucsínót is inni.

A Magora hívószavai tehát: tiszta étel, tiszta víz, tiszta gondolkodás és emberséges élet. S hogy kik járnak ide? Nagyon széles a skála – a fiataloktól az idősekig, az egyedülállóktól a gyermekesekig –, és mindannyian gondolkodó, értékes emberek.

Támogatott tartalom. A Cikk a Mentál Agora Kft. megbízásából készült. 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti