A legszebb olimpikonok között tartották számon. Sportpályafutása során az erő és az egészség volt a legfontosabb céljai elérésében. Mégis úgy alakult, hogy a gyermekvállalással...
„A szabadság nem lehetőség, hanem kötelesség, ami a másik tiszteletén alapul” – vallja Bóna Judit vendége, Prof. Dr. Aczél Petra, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem...
„Ha a nők elkezdenek funkcionálni női minőségükben, elkezd működni a szeretet, a kapcsolattartás, a párbeszéd kultúrája” – Földi-Kovács Andrea a novemberi Képmásban hivatásáról és...
MagyarBrands díjjal ismerték el az idén 20 éves Képmás munkáját. A díjjal évről évre azokat a kiváló fogyasztói, üzleti és innovatív márkákat díjazzák, amelyek...
Október 24-e az operett-irodalom két világszerte is legkimagaslóbb magyar szerzőjének a nevéhez kötődik. Kálmán Imre születésének, illetve Lehár Ferenc halálának dátuma a szerzők iránti...
Elsősorban az egyetemistákat és a középiskolásokat célozza a STABILO márka Lounge Group által megálmodott és kivitelezett őszi kampánya, amelyben az egyik legnépszerűbb mai hazai...
Deáky András Romániában, a Bákó megyei Gyimesbükkön él, nyugalmazott pedagógus, aki 2016-ban Magyar Örökség-díjat kapott. Nevezik az „ezeréves határ őrzőjének" is, iskola- és múzeumalapító...
Duncsák Attila Ungváron született 1940-ben. Leningrádban, a mai Szentpéterváron végezte az iparművészeti főiskolát, de visszavágyott övéi, a magyarok közé. Kárpátalján azonban lehetetlen volt, hogy...
Annak ellenére, hogy 1956-ban Nyíregyházán sem erőszakos cselekményekre, sem fegyveres harcra nem került sor, a megtorlás során két helyi forradalmi vezetőt is kivégeztek.
Rengetegszer tört el a csontja. Kisgyermekkora óta együtt él a fájdalommal, amit nem lehet megszokni. Mégis azt gondolja, nem az ő baja a legnagyobb...
Az erősebbik nem, a család fenntartója, a biztonság megteremtője. Vajon ezek a megállapítások érvényesek a férfiakra... még? Hogyan változott a szerepük, a megbecsültségük, és...
Játékra invitálja a TikTok oldal felhasználóit Marics Peti és Valkusz Milán, a szerencsések pedig eltölthetnek egy délutánt az énekes duóval egy lemezstúdióban.