A kapocs egy életre szól – 7 tipp a korai apa–gyermek kötődésért

A baba érkezése a legtöbb pár számára egészen újfajta kihívások tárházát nyitja meg. A szülés utáni depresszióval, a szoptatással kapcsolatos szorongással és az anyákat érintő fizikai és mentális nehézségekkel egyre többet foglalkozunk, azonban az apák lelki világáról és az apai szerepkör fontosságáról még mindig nem esik elég szó. Pedig a korai baba-apa kötődés rendkívül fontos, és néhány egyszerű rutinnal könnyedén erősíthető is!

apa-gyermek kapcsolat
Kép: Pexels / Helena Lope

2021 a nyugati és keleti kultúrában egyaránt a kiegyensúlyozott anyagi és érzelmi biztonság, a család éve. A kínai hitrendszerben a Bivaly jegy által uralt esztendő, míg a keresztény világban a Ferenc pápa által meghirdetett Szent József emlékév ad mindehhez spirituális keretet. Idén tehát nagy figyelmet kapnak az apák, illetve az apai jelenlét és szerepkör, ami a családi harmónia és a gyermekek fejlődésének szempontjából is kifejezetten fontos. Erre mutat rá Léder László pszichológus is, az Apa Akadémia alapítója:

„A családtervezés, a gyermekvárás és a gyermeknevelés nem női feladat, hanem egy férfi és egy nő közös feladata; mindkettőre egyformán szükség van.”

A családfő aktív részvétele tehát már az újszülöttkorban is elengedhetetlen a későbbiekben is stabil apaszerep és a kölcsönös kötődés kialakulásához. „Bár korábban is készültek olyan pszichológiai vizsgálatok, amelyek szerint az apa jelenléte javítja a párkapcsolatok minőségét, a gyerekek lelki stabilitását és iskolai teljesítményét, ezekkel sokáig nem foglalkoztak. Figyelmet csak a legújabb hormonális és neurológiai kutatások kaptak, amelyek igazolták: az apa szerepe nem másodlagos, hanem pszichológiailag és biológiailag is egyenrangú az anyáéval – mindez igaz már a várandósság, a szülés körül időszakra is.” – összegez Léder László a vele készült interjúnkban is. Ezért is érdemes megfontolni az alábbi tippeket, melyek aktívan segíthetik a nem ritkán érzelmi nehézségekkel küzdő, újdonsült apákat.

1. Az apai szerepkörre is készülni kell

Az anyává válás misztériumáról már csupán a terhesség kapcsán is sokat beszélünk, pedig az apaság a férfiak számára is egy jelentős változás – méghozzá a legtöbb esetben hasonló hormonális folyamatokkal is jár, mint a nők esetében. A kötődés, a gondoskodó szeretet korai kialakulásához pedig nem árt mindezt mentálisan is megerősíteni, amihez persze elengedhetetlen a kismama közreműködése is.

A várandósság időszakában nagyon fontos a közösen töltött minőségi idő, és így a leendő szülőpár közötti kapocs megerősítése.

Az anyaméhben történő fejlődés együttes megismerése, a hosszas beszélgetések, tervezések (pl. a kicsi nevének kiválasztása) kifejezetten hasznosak az újdonsült szerepkörre való felkészülésben, de nem szabad megfeledkezni az olyan fontos rituálékról sem, mint a babaszoba közös kialakítása vagy a kórházi csomag összekészítése. Az apás szülésre és a kisbaba gondozására való praktikus felkészülés pedig azért lehet előnyös, hogy az újszülöttel töltött első hónapok – a közös teherviselésnek köszönhetően – mindkét szülő számára könnyebbek legyenek. Érdemes ezért ilyen témájú (akár online) foglalkozásokra vagy tanfolyamokra is bejelentkezni, természetesen az anyukával közösen.

2. A család fő pillérjeinek karbantartása

Egyre több szakirodalom – és így a Képmás-szerző is – foglalkozik azzal, hogy a baba érkezése hogyan borítja fel egy pár addig megszokott, jó esetben harmonikus mikrokozmoszát. Az apák jelentős részét ilyenkor szorongató gondolatok, érzések rohamozhatják meg a féltékenységtől kezdve a kudarcélményen át a kirekesztettségig.

Ezért is fontos, a párkapcsolatot ne csak a szülés előtt, hanem utána is aktívan ápoljuk: beszélgessünk gyakran a párunkkal a szülői érzéseinkről, félelmeinkről, mentális akadályainkról, illetve, amikor csak lehet, vonjuk be a családfőt a csecsemővel kapcsolatos feladatokba.

Bár a szoptatás elsődlegesen az anya feladata, ez nem jelenti azt, hogy az apa ne vehetné ki a részét akár egy kényelmes párna, akár egy pohár víz felajánlásával. Tápszeres táplálás esetén pedig akár ő is összebújhat a kicsivel. Amennyiben pedig időre van szükség az új család összeszokásához, nyugodtan korlátozni lehet a babanézőbe érkező látogatók armadáját – kiváltképp egy ilyen vészterhes, pandémiával terhelt időszakban.

3.  Apa nem egy pótkerék

Tagadhatatlan, hogy élete nagyon korai időszakában a baba számára az anyai jelenlét az egyik legfontosabb: szoptatás esetén tőle függ a tápláléka, de az anyuka ölelése, ismerős szívdobogása is az anyaméh biztonságára emlékezteti őt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az újdonsült apa ne tölthetne be fontos szerepet már ekkor is a családi rutinban.

Kép
apaság
Kép: Freepik

A már említett csecsemőgondozási tanfolyamok a mentális felkészülésen túl azért is hasznosak, mert így az apa is ki tudja venni a részét a pelenkázásból, az öltöztetésből, vagy akár a kisbaba megnyugtatásából, elaltatásából is, amíg az éjszakai műszaktól kimerült anya szendereg egy 20-30 percet. Ezek mind remek alkalmak arra, hogy kettesben töltsön időt a gyermekével, és egyre jobban ráhangolódjon a pici rezgéseire, jelzéseire.

4.  Mindenkinek legyen saját feladata!

A csecsemőgondozás fenti rutinfeladatain túl érdemes már előre kijelölni egy-egy babás tevékenységet, ami kifejezetten a családfőhöz kötődik, és az apa-gyermek kapcsolat erősítéséről szól. Ezt természetesen az anyának is tiszteletben kell tartania, és a későbbiekben sem szólhat bele: lehet ez a szoptatások utáni büfiztetés, az altatás, később akár az esti lecsendesedés, a fürdetési rituálé is.

5.  Beszélni kell a babához – már az anyaméhben is

A nagyobb korban is erős szülő-gyerek kapcsolat kialakulásához nem árt, ha a kötődés már egészen korán, akár a várandósság alatt elkezdődik. A magzat hallása ugyanis a terhesség tizenhatodik hete körül kialakul, a huszonnegyedik héten pedig már a fejét a hangokra és a kívülről érkező zajokra reagálva elfordítja.

Az anyaméhben rendszeresen hallott beszédhangokat pedig a születése után is megismeri, ezért nem árt már ekkor is énekelni, beszélni a babához, majd az újszülöttel folytatni ezt a kedves kötődési gyakorlatot.

Az pedig csak a hab a tortán, hogy így a kicsi beszédkészsége, kommunikációs képessége is fejlődik!

6. Testközelségben

Az újszülött számára az elsődleges érzékelési csatorna a hallás és a tapintás. Ezért a babához intézett kedves szavak, dalocskák mellett nagyon fontos, hogy gyakran legyünk vele testi kontaktusban is. A férjem már a szülőszobán a karjaiban tartotta a kislányunkat, de a későbbiekben is sokat ringatta, hordozókendőben, magára kötve altatta. Ez utóbbi pedig nemcsak pici számára volt egy megnyugtató gyakorlat, hanem az apa-lánya kapcsolatukat is szorosabbra fonta.

A fentieken túl egy különlegesen meghitt rutin lehet, ha az esti fürdetések előtt, vagy a reggeli ébredés után a levetkőztetett (de pelenkás) babát az apa a mellkasára helyezi – hűvösebb idő esetén akár pólón belülre: ez a kötődés megerősítése mellett kedvezően befolyásolja az újszülött szívritmusát és testhőmérsékletét is.

7. Megőrizni minden pillanatot

„Milyen jó nektek, hogy csak előkapjátok a telefonotokat, és bármikor lefotózhatjátok, levideózhatjátok a kicsit. Így olyan sok emléket meg tudtok őrizni!” – mondta édesanyám, amikor átlapozta a karácsonyra készített „unokaalbumot”. És valóban! Arról nem is beszélve, hogy a modern kor vívmányai a gyermekhez való kötődést is erősíthetik: különösebb erőfeszítés nélkül meg tudjuk örökíteni a babával töltött meghitt vagy épp vicces pillanatokat, a pozitív élményeket, melyek újraélését a képek és videók visszanézése segíti.

Ezért fontos, hogy az apa is aktívan kivegye a részét a szülővé válás dokumentálásából: készítsen minél több fotót nemcsak az újdonsült anyáról, hanem saját magáról és a piciről is!

Ezeknek nem kell természetesen tökéletesen fotografált képeknek lenniük, hiszen elsődlegesen nem a közösségi média felületeire, hanem a családi emlékezet számára készülnek – milyen jó lesz visszanézni őket néhány év múlva, akár a gyerkőccel közösen is!

A mi családunk esetében az apai jelenlétet egy külső körülmény is segítette: Margó lányom 2020. áprilisában, a koronavírus miatti bezártság első hullámában látta meg a napvilágot. Így az otthonról dolgozó férjemnek nemcsak a hivatalos, ötnapos apasági szabadság adatott meg, hanem a mindennapok legtöbb percében is végigkísérhette a csöppség cseperedését.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti