Kalákázni jó! – Közösségi kezdeményezés a gyógyhőforrásokért

2001 augusztusában Csíklázárfalva fürdőjének felújítására szerveződött az első csapat. Az itteni források gyógyhatású vizét és a környezetükben feltörő gázokat (mofettákat, vagyis „gázferedőket”) ősidők óta használták, a 20. század első felére pedig jelentős helyi fürdővé is vált, ám a 21. századra gazdátlanul tönkrement, szinte eltűnt. Magyarországi és helyi lelkes önkéntesek csapata újrafoglalta a forrást, megépítették a borvizes fürdőt a hozzá tartozó híddal, lépcsőkkel, ösvényekkel és komposzt-toalettel. A mofetta építéséből helyi kőfaragók vették ki a részüket. A kaláka nemcsak az építés terén volt eredményes, hanem csodálatos emberi találkozásokban is. A visszaemlékezők szerint a kalákások buszát a helyi rézfúvósok búcsúztatták, és könnyezve köszöntek el egymástól a házigazdák és az önkéntesek. Megtapasztalták, milyen felemelő élmény és mennyire hatékony a vidám, önzetlen munka és az összefogás.

A csíklázárfalvi kaláka persze nem a semmiből jött létre. Az 1990-es években már intenzíven kutatta a természeti, kultúrtörténeti kincseket a Csíki Természetvédő és Természetjáró Egyesület Jánosi Csaba geológus vezetésével. 1997 és 2000 között, a rendszerváltás utáni első székelyföldi térségfejlesztési stratégia tervezésekor már felmerült a „népi fürdők” megmentésének igénye. Ezek a munkák megvalósíthatók kisebb erőforrásokból, így adódott a kalákák ötlete, amely Székelyföldön valaha hagyományos munkavégzési forma volt.

Mikó István és Gryllus Vilmos - Kép: Páczai Tamás

A szervezést Magyarországon az Ars Topia Alapítvány végzi: pénzforrásokra pályázik és egyetemistákat, fiatalokat szervez a nyári alkotótáborokba. A 7–10 nap folyamán a helybéliek adják a szállást, az ételt, és együtt dolgoznak a „vendégkalákásokkal”. 50–70, több esetben 100 hazai és külföldi fiatal vesz részt egy-egy ilyen vállalkozásban. A létszám tekintetében kiemelkedő volt 2006-ban a Csíksomlyóhoz tartozó „Barátok feredőjének” felélesztése, ahol 150-en is dolgoztak egy-egy nap. Közösségi szempontból kiemelt jelentőségű a napi háromszori közös étkezés, és a szervezők mindig gondoskodnak esti, nyilvános programokról: előadásokról, művészi produkciókról, táncházról. A megépített létesítményt avatóünnepség keretében adják át. Nagyon figyelnek arra, hogy a fürdők természetes anyagokból, a helyi adottságokhoz illő módszerrel és díszítéssel újuljanak meg.

Ez azonban magában rejti az állandó karbantartás szükségességét is, amely csak akkor valósul meg, ha a helybéliek erre figyelmet, időt, munkát és pénzt áldoznak. Ebből a szempontból sok a sikertörténet, de több kalákás alkotás azóta újra romlásnak indult.

A kalákák hajtómotorja az Ars Topia Alapítvány elnöke, Herczeg Ágnes tájépítész, aki lelkesen szervezi az alkotótáborokat, és maga is részt vesz bennük. Motivációjáról sokat elárul az, amit a 10. jubileumi év tiszteletére kiadott képes album bevezetőjében ír: „A kalákák során értettem meg, hogy mit is jelent a tanítóimtól annyit hallott állítás: a művészet legmagasabb megnyilvánulási foka a szociális élet művészetté emelése.”

Kép: Páczai Tamás

A Fürdő- és Közösségépítő Kaláka működésének első tíz évében 14 Hargita megyei és két magyarországi helyszínen teremtett újjá régen lepusztult fürdőket, közösségi kerteket. Az utóbbi években Kovászna megye területére tették át működésük súlypontját, de dolgoztak a Vajdaságban és a Felvidéken is. A kalákázás mára mozgalommá vált, az egykori kalákatagok maguk is szerveznek hasonló közösségi megmozdulásokat szűkebb környezetükben: házak, terek, kertek jönnek létre kezük munkája nyomán. „Sokan megkérdezték tőlünk: miért kalákáztok? – írta Herczeg Ágnes a jubileumi kötet bevezetőjében. – Egyszerű a válasz: mert kalákázni jó.”

Idén, 2018-ban kaláka szerveződött Felvidéken, Egyházasbást településén a Mogyorós-kút feredő megépítésére, valamint Erdélyben, Zabolán a Csipkés-feredő kialakítására.  

A cikk a Képmás magazin 2018. szeptermberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>