A Bibliában szereplő nők élete ma is iránymutató lehet

2026. 01. 05.

Mit üzennek nekünk a Biblia nőalakjai? Áldássá válnak, vagy elrettentő példák? A történetük rólunk is szól. Szűcsné Novák Mária tűzzománcművésszel beszélgettünk, aki 70 bibliai nőalakról készített tűzzománcképet, és az életútjukat is megírta egy könyvben.

bibliai nők
Képek Szűcsné Novák Mária Hetven bibliai nőalak tűzzománcképe és története című könyvéből

Mit üzen a képeiden szereplő 70 bibliai nőalak története a mai embernek?

Ma, a 21. században is tudhatjuk, hogy úgy, mint a bibliai korban, mindannyian az Úr Isten különleges teremtményei, alkotásai vagyunk, mind egyediek. Ugyanúgy boldogságra lettünk teremtve, az élő Istennel való szeretetkapcsolatra és valami nagyon szép küldetésre, hogy betöltsük rendeltetésünket, hogy a helyünkön legyünk, hogy kicsit visszatükrözzünk valamit a Teremtőnk fényéből, szeretetéből. Lehetünk megelégedettek, boldogok ma is, akkor is, ha a körülmények cseppet sem olyanok, amilyeneket elképzeltünk magunknak. Ezek a karakterek és cselekedeteik iránymutatók lehetnek a mai embernek is.

Mi az, ami közös bennünk, amiben magunkra ismerhetünk? 

A körülmények egészen mások most, de az emberi természet, az ember szíve semmit nem változott Ádám és Éva óta. A Biblia különleges könyv és egyedi. 

Úgy ismerhetjük meg magunkat, ahogy a mi Teremtőnk lát minket, aki megalkotott bennünket. Ez sokszor egészen más, mint amilyennek mi látjuk vagy szeretnénk látni magunkat. 

Ezek az asszonyok hús-vér emberek voltak, mint mi, akik ugyanúgy csalódunk, örülünk, tudunk hálásak lenni és panaszkodni, és ugyanúgy szükségünk van az élő Isten igazságára és szeretetére. Mint egy tükör, úgy nézhetünk bele ezeknek az asszonyoknak a történetébe, mint ahogy én is belenéztem az elkészült alkotásokba, és a fényes zománcban megláttam a saját arcomat. Nem tudjuk, hogy néztek ki a Bibliában szereplő nők, de ami igazán fontos, az az, hogy milyen lelki örökséget hagytak. 

Milyen lelki örökséget hagytak? 

Láthatjuk, miként lett elrettentő példává egy-egy asszony élete, vagy éppen hogyan váltak áldássá mások számára akkor, a bibliai korban, és még ma is. 

Hogyan történik a tervezés és az alkotás lelkileg és technikailag?

A bibliai nőalakok megfestésének gondolata fokozatosan született meg bennem, és egyszer csak biztosan ki tudtam mondani, hogy ez a feladat rám bízatott. Egy lelki héten kaptam megerősítést Isten igéi által is.

Imádsággal és csenddel kezdődött… Így sokáig csak a „szívemben forgattam” a terveket, gondolkodtam rajtuk. Sokat tanulmányoztam az életüket. Ahogyan a kötet előszavában írtam: „A válogatott bibliai szereplőket úgy formáltam meg, ahogyan a szívemben megrajzolódtak, talán úgy, ahogyan a zene is születik.” 

Most is úgy van, hogy először a lelkemben születik meg egy kép, utána vetem papírra.

A tervekre, rajzokra sok időt fordítok, mert számomra fontos az alapos, pontos ceruzarajz. Ezt viszem fel fémlemezre, majd nagyon vékony ecsettel hordom fel a zománcot a felületre, kitöltögetem a megrajzolt részeket. Miután megszáradt, kiégetem a kemencémben kb. 820 fokon. 

Miért pont ezeket a szereplőket festetted le a Hetven bibliai nőalak tűzzománcképe és története című könyvedben? Milyen sorrendben szerepelnek?

Az ábrázolások nem kronológiai sorrendben készültek el, hanem ahogy éppen egy adott élethelyzetemben megragadott, megszólított engem az ő életük, személyiségük. A kötetben azonban időrendben találjuk meg a nőalakokat, és olyan sorrendben, ahogyan a Szentírásban olvashatunk róluk. Jóval több nőalak szerepel a Bibliában, ez a hetven illusztráció egy válogatás. Természetesen fontos volt, hogy ne maradjon ki Éva, az első nő, azután azok az asszonyok, melyek Jézus Krisztus családfájában szerepelnek, és akiket Máté evangélista is megemlít. Thámár, Ráháb, Ruth, Bethsabé és Jézus édesanyja, aki világra hozta a világ Megváltóját.

Jézus életállomásain megjelent asszonyok is helyet kaptak a kötetben, így például Anna prófétanő, Heródiás leánya, a samáriai asszony, Betániai Mária, Pilátus felesége és Magdalai Mária, akinek Jézus először jelent meg feltámadása után. Az Apostolok cselekedeteiből is vannak szereplők.

A szegény asszonytól a királynőig, a legegyszerűbb asszonytól a prófétanőig nagyon sokféle kategória van, fiatalok, idősek, kislányokkal is találkozhatunk (Jairus leánya). Nagyon szegények, mint az özvegy, aki utolsó két fillérjét dobta a perselybe. Nagyon gazdagok, mint Sára vagy Sába királynője. A kötetben találkozhatunk olyan asszonyokkal is, akik társadalmilag magasabb pozíciót töltöttek be: például Debora prófétanő, Bethsabé, Eszter királyné. De az Úr Isten nem a kategóriákat látja, hanem a szívet nézi.

Szerepelnek olyan karakterek is, akiknek nem ragyog az életük, akik nem követendő példák. Nekik is van helyük, szerepük?

Igen, ezek is rólunk szólnak valamiképpen.

Vannak olyan nők, akiknek az életét nem szeretnénk követni, de megtanulhatjuk tőlük, mi a nem helyes út, hova vezetnek a rossz döntések.

Olvashatjuk, milyen hatással voltak környezetükre, és hogyan zárult le az életük. Hova jut egy asszony, aki mindennél jobban szerette a pénzt. Eszünkbe juthat Safira története. Vagy Delila, aki addig gyötörte Sámsont, míg az elmondta neki titkát, hogy mitől olyan nagy az ereje. Delila jobban szerette a pénzt, mint Sámsont, így elárulta őt.

Megemlíthetem Lót feleségét is, akit az angyalok figyelmeztettek, hogy ne nézzen hátra a pusztuló Sodomára, de ő nem hallgatott Isten szavára, amit az angyalok közvetítettek. Ezért sóbálvánnyá vált, nem menekült meg. Mi vajon figyelünk-e az Úr szavára, arra, amit Ő a Biblián keresztül mond nekünk? 

Milyen szimbólumok, színek, motívumok láthatók a képeken?

Amikor a nőalakok sorát festettem, még nem gondoltam arra, hogy egyszer majd megírom a történetüket. Igyekeztem minél több információt és érzelmet átadni különböző mintákkal és színekkel. A sötét háttér több esetben a gyászt és a mély fájdalmat fejezi ki. Erre szép példa a Jób három leánya című alkotás vagy a Súnemi asszony. A bíbor, a vörös a gazdagság, a bőség színe sokszor. 

Számos esetben a virágokból következtethetünk a megszületendő vagy már megszületett gyermekek számára. Az ószövetségi Anna ruháján a nagy kék virág Sámuelt jelképezi, akiért lelkében elkeseredve a Seregek Urához imádkozott. A ruha alsó részén a középső három kis virág a három fiúra, a két szélső virág pedig a két kislányra utal, akiknek Anna még életet adott Sámuel után.

Felfedezhetők olyan formák is, melyek a történet szempontjából jelentősek. Például Aksza ruháján a város, Ruth képén a kalászok, Jefte leánya ruháján a tiszta, fehér liliom. 

A kígyóra emlékeztető kacskaringós vonalak az ármánykodást, ravaszságot juttatják eszünkbe például a Heródiás leánya vagy a Delila című képeken. Néhány esetben a hasonló formájú növénymotívumok vagy színek az összetartozást fejezik ki. 

A Rákhel és Bilha, Lea és Zilpa illusztrációkon nagyon jól látható ez. Több alkotáson az asszonyok nevének jelentését is fel lehet fedezni. Például Czippora, Mózes felesége nevének jelentése madár, kismadár. A háttérben ezért festettem madarakat. Összességében a rengeteg színes virág és madár „énekeli” azt a hatalmas örömüzenetet, amit a Bibliából megismerhetünk. Hiszem azt, hogy ez a képekről és a történetekből is visszasugárzik.

A történetük leírásába a saját érzéseidet, gondolataidat is beleszőtted? 

A történetek leírásakor kizárólag a Szentírásra hagyatkoztam. Nagyon személyesen megérintettek ezek az életrajzok, át tudtam érezni a sorsukat, és egészen közel, a szívemig jöttek ezek a távoli korban élt nőalakok. Ezért néhol a történetek leírásában találkozhatunk egy-egy szívemből jött megjegyzéssel. Így bizonyára az olvasó lelkéhez is közelebb juthatnak az üzenetek, mainak érezhetik a mondanivalót.

Hol szoktad bemutatni a képeket? Hogyan fogadták őket?

2013-tól számos helyre elvittük ezt az anyagot, ahova elhívtak. Gyülekezeti házakban, múzeumokban, művelődési házakban, városi könyvtárakban volt kiállítva. Nagy ajándék, ha teljes szívvel, a tőlünk telhető legjobban elvégezzük a ránk szabott feladatot, és kicsit láthatjuk is az eredményét. Öröm számomra egy-egy kedves visszajelzés. Többen mondták, hogy a kötet olvasásával eszükbe jutottak a gyermekkorukban tanult bibliai történetek, szereplők, igeversek. A kiállítások pedig – a vendégkönyvemben olvastam így – felejthetetlen élményt adnak a látogatóknak. A zománc különleges, érdekes technika, szeretik az emberek, és hiszem, hogy a lelki üzenetek megérintik őket.

Kérjük, támogasd munkánkat, ha fontosnak tartod a minőségi tartalmat!

Ha te is úgy érzed, hogy a kepmas.hu cikkei, podcastjai és videói megszólítanak, kérjük, segíts, hogy ezek a tartalmak továbbra is ingyenesen elérhetőek maradjanak.

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Legkedveltebbek