Hajléktalanság: magányos lét – közös felelősség | Szentkereszty Tamás

Tamás arról mesél, milyen az, amikor valakinek nincs „átlagos napja”, mert minden reggel kiszámíthatatlan helyzetek és sorsok várják – és hogy ebben a közegben hogyan lehet mégis megtartani célokat, vágyakat, hitet, felelősséget.

Mesél arról is, hogyan működik a ház, milyen szerepe van a csapatnak, és miért csak akkor tud valaki igazán segíteni, ha közben szigorúan tartja a határait. Felidézi első terepmunkáit, a pályaválasztás ellentmondásos pillanatait, és azt is, hogy hogyan tanulta meg kezelni az érzelmeket egy olyan hivatásban, ahol a szeretet és a távolságtartás egyszerre szükséglet. Szóba kerül, mit jelent valakit elküldeni egy szállóról úgy, hogy az mégis segítség legyen, hogy vajon lehet-e szeretni egy ügyfelet, és miért tartja fontosnak, hogy a segítő ember saját élete ne csússzon össze azokéval, akiket támogat.

Tamás tapasztalataiból kiderül, vajon van-e valódi esély visszaintegrálódni a hajléktalan életformából, és miért összetettebb a lakhatás kérdése annál, minthogy „mindenkinek legyen lakása”. Beszél arról, miért létfontosságú, hogy emberek ne éljenek méltatlan körülmények közöt, mit gondol a közvélekedés gyakori tévedéseiről, és milyen tanácsot adna annak, aki szeretné más szemmel látni a hajléktalan embereket.

A beszélgetés egyik megrázó pontja, amikor Tamás arról beszél, milyen kevés megbecsülés jut a szociális dolgozóknak. Ma Magyarországon szinte csak a halászok keresnek kevesebbet náluk, mégis ők azok, akik nap mint nap a legnehezebb emberi sorsok között állnak helyt. Kiderül az is, milyen szolgáltatásokat tud nyújtani az ellátórendszer, milyen hiányok nehezítik a munkát, és mi az a három dolog, amit Tamás kívánna ennek a területnek, ha megtehetné.

Szóba kerül a kiégés, a hit mint erőforrás, és az is, mit adott neki ez a hivatás abban, hogy újra és újra meglássa: „magányos lét a hajléktalan lét – de nekünk is dolgunk van ezzel a réteggel”. Tamás emberként és szakemberként is megmutatkozik: olyan valakiként, aki évtizedek óta látja a legnehezebb sorsokat, mégsem veszítette el a reményt, hogy mindig van egy apró „mégis”, ami elmozdíthat valamit. 

Műsorvezető: Jámbor-Miniska Zsejke

Az adás meghallgatásához kattints a lejátszóra:

 A Mégis új évadában olyan emberekkel találkozhatunk, akik életében nagy fordulópontok voltak, akik rácáfolnak az előítéletekre, akik növekedni tudtak a traumáikból, továbbléptek – és inkább vesszőt tettek oda, ahová mások pontot.
A negyedik évad műsorvezetője: Jámbor-Miniska Zsejke.

A podcast a Média a Családért Alapítvány és a Képmás magazin közös sorozata, a Szerencsejáték Zrt. támogatásával.