Fogyatékossággal élő gyermekek fejlesztő falmászó foglalkozásán vett részt Szilágyi Áron olimpiai bajnok, a MOL Alapítvány jószolgálati nagykövete

Szilágyi Áron, a MOL Alapítvány jószolgálati nagykövete a Tüskevár Általános Iskola és Gimnázium autizmus spektrumzavarral élő kisiskolás diákjaival közösen vett részt a MOL Gyermekgyógyító Program egyik idei nyertese, a Hópárduc Alapítvány fejlesztő falmászó foglalkozásán. A háromszoros olimpiai-, világ- és Európa-bajnok kardvívó ezzel is szerette volna felhívni a figyelmet a beteg, fogyatékkal élő vagy a lelki egészség szempontjából veszélyeztetett gyerekek gyógyulását segítő élmény- és művészetterápiás programok fontosságára. Sterczer Hilda, a Hópárduc Alapítvány kuratóriumi elnöke és Kovács Péter iskolaigazgató egybevágó terápiás elképzeléseik mentén kialakult szoros együttműködésükről beszéltek a foglalkozást követő sajtótájékoztatón.

A MOL Gyermekgyógyító Program 2006-os indulása óta krónikusan beteg, fogyatékkal élő, vagy a lelki egészség szempontjából veszélyeztetett gyerekek gyógyulását segítő élmény- és művészetterápiás programokat támogat. Az idei nyertes szervezetek egyike a Hópárduc Alapítvány, amelynek munkatársai kiscsoportos fejlesztő falmászó foglalkozásokat tartanak a Tüskevár Általános Iskola és Gimnázium autizmus spektrumzavarral élő kisiskolás diákjai számára. Az alapítvány egy munkatársa és az iskola között korábban fennálló szakmai kapcsolat alapjain, egybevágó terápiás elképzeléseik mentén a szakemberek örömmel döntöttek az együttműködés mellett. A foglalkozásokon a gyermekek alacsony magasságban másznak oldalazó mozgással, ún. boulder technikával, az esetleges sérülésektől pedig egy vastag szivacs védi őket. A fiatalok a falon és a földön közösen oldanak meg játékos feladatokat (pl. adott színű fogások érintésével kell begyűjteniük egy kirakós darabjait), amely során mozgáskoordinációjuk javulása mellett a figyelmük is koncentráltabbá válik, valamint szociális képességeik is észrevétlenül fejlődnek.

„Felfelé! A falmászás számomra a fejlődést szimbolizálja, azt, hogy mindenki lehet jobb, ügyesebb, törhet magasabbra. Persze a fejlődésnek komoly ára van: összpontosítás, szorgalom, kemény munka. Ugyanakkor a megfelelő segítség mellett és jó közösségben a legmagasabb csúcsok sem elérhetetlenek” – mondta Szilágyi Áron olimpiai bajnok, a MOL Alapítvány jószolgálati nagykövete.

„A falmászás és a hegymászás sajátossága, hogy nem egymással versenyzünk, hanem önmagunkat győzzük le. A Hópárduc Fejlesztő Falmászás során a gyermek folyamatosan sikerélményt kap azáltal, hogy újra meg újra meghaladja önmagát” – tette hozzá Sterczer Hilda, a Hópárduc Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Szilágyi Áron 2006-ban, a MOL Alapítvány indulásakor az elsők közt nyerte el a MOL Tehetségtámogató Program támogatását. Az immár háromszoros olimpiai bajnok kardvívó időközben a MOL Csapat tagja lett, és 2017-től a MOL Alapítvány jószolgálati nagyköveteként vesz részt az alapítvány fiataloknak szóló jótékonysági programjain. Az elmúlt években többféle rendezvényen is követendő példát mutatott a diákoknak: látássérült fiatalokkal tandembiciklizett a Tisza-tó körül, pillepalackokból épített kültéri ülőbútorokat közösségi szolgálatos középiskolásokkal, valamint ellátogatott egy sajátos nevelési igényű gyermekeket fejlesztő kutyaterápiás foglalkozásra is.

A MOL Gyermekgyógyító Program 2006 óta összesen több mint 550 rehabilitációs programot támogatott a gyermekegészségügy területén mintegy 700 millió forinttal. A program révén az elmúlt 15 évben több mint 120.000 beteg vagy veszélyeztetett gyermek részesült fejlesztésben.

Kép

Hópárduc Alapítvány

A 2014-ben létrejött alapítvány a Hópárduc Fejlesztő Falmászás módszerén keresztül segíti a hozzájuk járó gyermekeket mozgásukban és figyelmükben összerendezettebbé válni. Erőss Zsolt hegymászó a volt Szovjetúnió öt darab, 7000 méternél magasabb csúcsának megmászása révén a „Hópárduc” kitüntető címet viselte. Az ő szellemiségét tovább éltetve a mászótermi foglalkozások az általa képviselt elfogadó légkörben, a gyermekek erőforrásainak kiemelésével zajlanak, hogy a résztvevők minél jobban építhessenek erősségeikre és fejleszthessék gyengeségeiket. Az alapítvány munkatársai hiszik, hogy a falmászás segít megismerni önmagunkat, félelmeinket és értékeinket, egyúttal odafordít a természethez is, amelyben ezáltal jobban megtalálhatjuk a helyünket.

Tüskevár Általános Iskola és Gimnázium

A Tüskevár Iskola közel 20 éve foglalkozik az általános iskolákból magatartási- és tanulási részképességzavarok, illetve hiperaktivitás miatt kiszoruló diákokkal. 2016 óta kiemelt feladatának tekinti az autizmussal élő gyermekek segítését, megteremtve számukra is a társadalmi elfogadás, beilleszkedés irányába vezető utakat. Idén a Hópárduc Alapítvánnyal való együttműködés révén egy újabb, ezúttal felfelé vezető ösvényen is elindulhatnak a fiatalok az önbizalom megerősödése, a képességek fejlődése és az akadályok leküzdése irányába. Az iskola legfontosabb célja a társas, kommunikációs és kognitív készségek fejlesztése, ezáltal az egyén számára elérhető legteljesebb szociális adaptáció és önállóság feltételeinek megteremtése.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti