Egy kis pancsolás apával? – Samu, a kiselefánt első hónapjai a Fővárosi Állatkertben

Kié a cici?

Az elefánt ormánya nagyon sok mindenre jó: lehet vele füvet tépdesni, gyümölcsöt szedni, zuhanyozni vagy porfürdőt venni, különféle tárgyakat felemelni vagy hajigálni, viaskodni vagy barátságosan „kezet fogni” – az elefánt még az ivóvizet is az ormányába szívja fel, és onnét fröcsköli a szájába. Egy dolgot nem lehet vele csinálni: szopni. Az elefántborjú kurta kis ormányát félrehajtva, a szájával cumizza a tejet anyja emlőjéből, amely nem a hátsó lábai közt található, mint a tehén tőgye, hanem a mellkasán, mint az emberé. Arun az első napokban időnként féltékenyen bedugdosta az ormányát Angele hóna alatt, miközben öccse szopott, sőt, még az is előfordult, hogy megpróbálta eltolni a kicsit az anyja mellől, és kettejük közé furakodni, de Angele éles trombitálással rendre utasította. Ettől eltekintve igazán jó testvérnek mondható: kezdettől fogva kedvesen tapogatta ormányával kistestvérét, akivel most már egyre jobban lehet játszani is.

Kép

Kép: Bagosi Zoltán

Családi fürdőzés

A kicsi ugyanis, aki a közönség szavazatai alapján a Samu nevet kapta, egyre bátrabban bocsátkozik újabb kalandokba. Már ismerkedik a szilárd táplálékkal is, és játékos birkózásával szinte már kifárasztja bátyját. Szeret pancsolni a medencében is, melybe azért a biztonság kedvéért még csak kis vizet töltenek a gondozók – Arun nagy bánatára, akinek számára a tavaly nyár legszebb pillanatai voltak a nagy fürdőzések az apjával.

Az öttonnás elefántbika úgy hancúrozott fiával a medencében, mint egy gyerek, hol teljesen alábukva, hogy csak az ormánya emelkedett légzőpipaként a felszínre, hol felszívva a vizet, és bő sugárban zuhanyként fecskendezve mindkettejük (sőt, ha Angele is velük tartott éppen, akkor hármójuk) fejére.

Most pedig se nagy víz, se apa, hiszen amíg Samu ilyen kicsike, addig Assam, a bika külön lakosztályban tölti a napjait.

Játék apával

Emberi szemmel talán nehezen érthető, miért kell az apát elválasztani a családtól, ám a természetben az elefántbikák nem élnek együtt a csordával, hanem magányosan barangolnak, és csak a párzási időszakban keresik fel a teheneket, akik nőivarú rokonaikkal és borjaikkal alkotnak közösséget. A budapesti állatkert szerencsésnek mondhatja magát, hogy ilyen jó kapcsolat jött létre apa és fia között: egyáltalán nem törvényszerű, hogy az állatkerti elefántbikákat összeeresztik a borjaikkal. Assam azonban valósággal mintaapának mondható: látható örömmel, emellett nagy gonddal és türelemmel játszik a fiával, elnézően hátrálva, ha csemetéje homlokával nekifeszül a térdének, és megpróbálja eltolni hegyomlásnyi apukáját. De mivel az elefántbika arra azért nincs beprogramozva, hogy egy alig mázsás kis vakarcs szaladgáljon a lábai között, hát akár véletlenül is kárt tehetne a kicsiben, ezért ahogy előzőleg Arun, most Samu is másfél éves koráig csak a rácsos kapun át ismerkedhet az apjával.

Agyarán szólva

Három és fél éves korára Arun súlya megközelíti az egy tonnát, és már kezd kiserkenni az agyara is, bár ha az apjára üt, akkor látványos agyarakkal ő sem fog büszkélkedni majd. Míg ugyanis az afrikai elefántok közt a tehenek is agyart viselnek, addig az ázsiaiaknál a bikák sem mindig. Állatkertben az agyar hiánya inkább előnynek mondható, még ha az agyaras bikák mutatósabbak is. A budapesti állatkert előző elefántbikája, Arun – akinek emlékére a most cseperedő ifjú bika is a nevét kapta –, jókora agyarakkal rendelkezett, ám fogászati kezelése sok bonyodalommal járt. Így talán nem is baj, hogy Assam nélkülözi ezt a harci díszt – bár valójában neki is, sőt Angele-nek, a tehénnek is van agyara, csak olyan apró, hogy nem látszik ki a szájából, legföljebb akkor, ha felemelt ormánnyal szedegeti a szénát a mennyezetre akasztott kosárból.

Kép

Kép: Vörös Eszter

Elefántiskola

A szénát az elefántok azért kapják a mennyezetre akasztva, hogy elfoglalják magukat a kosárból való kiszedegetésével, így nem unatkoznak. További előny, hogy a kosárból annyit szednek ki, amennyit épp elfogyasztanak, így a maradékot nem tapossák szét, vagy potyogtatják tele trágyával – hiszen napi 100-150 kg takarmány elfogyasztása komoly mennyiségű trágya termelésével jár.

További unaloműzőként gondozóik mindennap gyakorlatoznak is az elefántokkal, akik egy-egy almáért cserébe szívesen végrehajtják a feladatokat.

Rendszeresen eljátsszák velük az állatorvosi vizsgálat mozzanatait is, a fogak és a lábak vizsgálatától egészen a vérvételig. Samu, a kiselefánt még alig született meg, és máris iskolába jár – de ahhoz még sokat kell nőnie, hogy ő is elérje a szénát a mennyezeten logó kosárban. 

Az ázsiai elefánt agyara inkább csak harci dísz és párbajfegyver, az afrikaié viszont evőeszköz is, hiszen a száraz szavannán gyakran a baobabfák kérgét kell megcsapolnia, lehántania vele. Ezért nemcsak a bikának, hanem a tehénnek is szüksége van rá. 

A közhiedelem szerint az elefánt dübörgő léptekkel jár, ez azonban nem igaz. Lábujjainak csak a hegye érinti a talajt, mögötte pedig nagy zsírpárna helyezkedik el, erre lép, így szinte semmi hangot nem ad.

Az elefántok kommunikációjukhoz felhasználnak az emberi érzékeléstartománynál jóval mélyebb, ún. infrahangokat, valamint a talaj rezgéseit is. Így akár kilométerekről is tudnak üzeneteket küldeni egymásnak.

Az elefánt növényevő, de nem kérődző, nincs összetett gyomra, emésztése ezért nem túl hatékony. Ürülékében rengeteg félig emésztett növényi rost marad, ezért nagyon értékes trágya. Az emésztőrendszerén áthaladt magvak könnyebben kicsíráznak, így részt vesz számos növény terjesztésében.

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. augusztusi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>