Dicsérjük a gyerekeinket – de nem mindegy, hogyan!

A felnőttek világában az a normális, ha megtesszük, amit meg kell tennünk – ha nem tesszük, azt szinte kivétel nélkül szóvá teszik –, ne várjunk dicséretet érte. Ha pedig mégis kapnánk, legtöbbször hitetlenkedve csóváljuk a fejünket, és keressük az érdek-motivációt a másik viselkedése mögött. Pedig dicsérni és dicsérve lenni jó.  

Ha valóban erősíteni és motiválni szeretnénk már gyermekkorban, az sem mindegy, milyen módon dicsérünk, milyen szavakkal és indíttatásból tesszük mindezt. A dicséret szólhat a személynek, az elért eredménynek vagy az erőfeszítésnek. 

Leggyakrabban a személynek szóló dicséretet alkalmazzuk, hiszen sokszor elhangzik a szülők szájából, hogy ügyes, okos, nagyszerű vagy szép a gyerek. Pl. „Milyen ügyes vagy!”  
De tartsuk szem előtt: A személynek szóló dicséretek szubjektívek. Az értékelésünk is mindig az. A szülő a gyerekei között finom különbségeket tud tenni, dicséretben akaratlanul is. 

Az eredményre is büszkék vagyunk, az érmekre, helyezésekre, vagy sikeresen megoldott házi feladatra, ötös dolgozatra. Pl. „Aranyérmes lettél, gratulálok!” 
De vegyük figyelembe, hogy az eredmény dicsérete néha elveszi a lehetőséget annak elérőjétől, hogy még többet hozzon ki magából. Ráadásul egyikünknek épp csak a kisujját kell mozdítania azért, ami a másiknak komoly küzdelmet jelent. A szubjektivitás mindig magában hordozza az igazságtalanságot…  

Az erőfeszítés értékelése során pedig arra helyezzük a hangsúlyt, hogy mit tett a gyerekünk, pl. annak érdekében, hogy elérjen valamit, vagy hogy ellássa a feladatát. Pl. „Ezért sokat dolgoztál, elismerésem!” 
Ez a legjobb út – ha elismerjük az erőfeszítést, amelyet tesznek az adott cél érdekében –, hogy a dicséretek az önbizalmát építsék. A legfontosabb ugyanis, hogy ismerjék meg önmagukat, alkossanak egy reális és pozitív énképet, és legyenek tisztában a képességeikkel.  

A jutalmazással külső motivációt helyezünk egy természetes folyamatba: ha ajándékkal kecsegtetjük a körmét rágó, cumizó gyerekünket a számunkra rossz szokás legyőzéséért, nem azért fejezi be az adott tevékenységet, mert az ő szemszögéből így helyes. A jutalom helyett ismerjük el, ha elér egy újabb lépcsőfokot az úton, ha néhány napig nem cumizik, erősítsük meg abban, hogy milyen nehéz is az a folyamat, amelyet ő most végig szeretne csinálni. Az elszántsága csak erősödni fog ezáltal. 

Ha elismerjük mindazt, amit elér, és visszajelzést adunk a képességeiről, olyan élményt adunk a számára, amely nem elvehető.

A személynek vagy eredménynek szóló jelzős dicséretek bármikor felülírhatók egy negatív jelzővel. Az erőfeszítések elismerése folytán azonban olyan tulajdonságairól kap visszajelzést, amelyek hasznára lehetnek élete során bármikor, és nincs szüksége külső visszajelzésekre többé. Ha megvan benne egy képesség, amelyet elismerünk és visszajelezzük ezt a számára, tudni fogja, hogy ez a képesség benne van, és ha egyszer – vagy sokszor – már használta, ezután is ott lesz a tarsolyban, bármikor, bevetésre készen, csak rajta múlik, hogy alkalmazza-e a megszerzett tudást vagy képességet. Ebben pedig érdemes bátorítani az úton. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>