December 19-től az online téren is hódít István, a király!

Érkezik a várva várt rockopera – az Operett Online műsoraként otthon is elérhető!

Szörényi Levente és Bródy János legendás művén generációk nőttek fel, slágereit minden nemzedék kívülről ismeri. Székely Kriszta rendezése új értelmezését keresi a klasszikus történetnek, az előadás ezúttal a történelmi háttér helyett a mindenkori emberi tényezőkre helyezi a hangsúlyt, olyan alapvető kérdéseket feszegetve, mint hogy milyen eszközöket lehet bevetni a győzelem érdekében, milyen elveket áldozunk fel politikai célokért, vagy hogy a hatalom mindenekelőtt áll-e.

István a király
Kép: Budapesti Operettszínház

A szerzők jogait a Zikkurat Színpadi Ügynökség és a Melody Kft. képviseli és biztosítja.

A színházi hangulatot megidézve bár nem élő adásban, de a megszokott teátrumi ritmusban hirdetjük online-előadásainkat. Az István, a király este 7-kor kezdődik, és csak az előadás időtartamára lesz látható. Kérjük, hogy az előadás elindításánál és esetleges szüneteltetésénél vegyék figyelembe, hogy az előadás 23:00 (Central European Time, UTC+1) után már nem elérhető. Az előadás hossza: 135 perc.

Az előadás magyar nyelven látható, feliratok nélkül.

Szereposztás:

István: Kocsis Dénes    
Enikő: Fekete-Kovács Veronika
Koppány: Dolhai Attila
Sur: Szabó P. Szilveszter
Sarolt: Polyák Lilla
Solt: Földes Tamás
Gizella: Drahos Evelin
Bese: Kiss Zoltán
Réka: Gubik Petra
Hont: Imre Roland
Laborc: Kerényi Miklós Máté     
Pázmány: Miklós Attila
Torda: György-Rózsa Sándor
Krónikás: Vizi Dávid
Asztrik: Homonnay Zsolt
Krónikás: Czikora István László
Vecellin: Gömöri András Máté    
Földanya: Tárnok Mariann
Boglárka: Dancs Annamari
Furulya: Komáromi Kristóf
Picur: Ábrahám Gabriella         
Népi hegedű: Szakál Tamás

Karigazgató: Szabó Mónika   
Koreográfus: Bodor Johanna, Lénárt Gábor
Karmester és zenei vezető: Makláry László 
Rendező: Székely Kriszta
Díszlettervező: Cseh Renátó     
A felvétel rendezője: Komlós András
Jelmeztervező: Pattantyus Dóra                             

Ügyfélszolgálat

Kedves Nézőnk! Amennyiben a jegy aktiválásával, a közvetítés lejátszásával kapcsolatos problémával szembesül, az Interticket online ügyfélszolgálatán kaphat segítséget:

Ügyfélszolgálati elérhetőség: [email protected]   
Telefonszám: 06-1/422-2029 (H-P: 9-17 óráig)

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti