„Csollány Szilveszter a gyerekei boldogságáért dolgozott” – Borász keresztapja bort nevezett el róla, ezzel is támogatva a családját

Négy hónap telt el azóta, hogy Csollány Szilveszter, a Szilasnak becézett magyar olimpiai-, világ- és Európa-bajnok tornász itt hagyta beteg testét. Nem feledjük őt, többek között Sike Tamás egri borász sem, aki barátja és keresztapja volt. Az ő emlékére a kedvenc boraiból megalkotta a Szilast. „Semmi baj, megyünk tovább” – vallotta Szilas, hirdeti az emlékére készült bor palackja, és szeretnénk hinni, hogy ez így is van. A találkozástól a végső búcsúig, az együtt töltött időszak legmaradandóbb élményeit idézzük fel.  

Csollány Szilveszter
Sike Tamás és Csollány Szilveszter - Kép: Sike Tamás

Mikor találkoztak először, honnan indult az életre szóló barátság?

Biztos vagyok abban, hogy nincsenek véletlenek. 2001-ben egy borkóstolón találkoztunk. Ez az olimpiát követő évben volt, és annyira zavarba jöttem – „Úristen, a Csollány Szilveszter!” –, hogy alig bírtam megtartani a programot. Dicsérgette a borokat, amiket megkóstolt, de azt mondta, egyik sem fogható ahhoz az ízvilághoz, amivel az USA-ban találkozott. Az egy magyar bor volt, de nem emlékezett a nevére.

Addig nyomoztam, míg ki nem derült, hogy azt a bort én készítem.

Rögtön megölelt, feloldódtunk, és itt kezdődött a mi kapcsolatunk.

Milyen gyakran találkoztak?

Az első években a bor kötött össze minket, erről mindig tudtunk beszélni. Elvittem borversenyekre, és beültettem a zsűribe, mert éreztem, hogy van hozzá affinitása. Az elmúlt 15-16 év Egri Bikavér Ünnepein a mi standunkon állt, hihetetlen energiával. Ha hajnal kettőig talpon volt, akkor is ő nyitott másnap délután, szépen felöltözve. Igaz, hogy csíkszemmel, de ott vigyorgott. Minden alkalommal, amikor az ünnep végén összepakoltunk, már lefoglalta a jövő évi szállást, nehogy kimaradjon belőle. Tavaly, a pandémia évében teljesen kétségbeesett, hogy mi lesz, ha nem megyünk a hagyományos ünnepre. Azt is megoldottuk: eljött a pincémbe a családjával, és megtartottuk a mini Bikavér ünnepet. Tíz évvel ezelőtt az Egerszóláti Olaszrizling Borlovagrendnek is tagja lett, képviselte a kedvenc borát, amely most a Szilas bor alapanyaga. Rendszeresen jártunk Eger testvérvárosába, Gyergyószentmiklósra, ahol a városnapokon a forraltbor-készítő versenyen elnökösködtünk. Igazi jó barátok lettünk, és kölcsönösen büszkék voltunk egymásra.

Milyennek ismerte meg az együtt töltött évek alatt?

21 év ismeretség adatott nekem. Ez alatt azt tapasztaltam, hogy amibe beleállt, azt maximálisan vállalta. Ha belegondolunk, hány olyan televíziós műsorban vett részt, ami kihívást jelentett! Úgy ment például jégtáncolni, hogy nem tudott korcsolyázni, mégis majdnem megnyerte. Az Álarcos énekesben is jól énekelt, csak a görbe lába miatt ismerték fel. Az Exatlonba víziszonnyal jelentkezett, nem tudott úszni, pedig a versenyek nagy része vizes. Mindenhez úgy állt hozzá, hogy ez a feladat.

„Semmi baj, megyünk tovább” – mondta, ha valami nem úgy sült el, ahogy akarta. És tényleg ilyen volt a hozzáállása. Ez a szlogen olvasható a Szilas bor palackján is.

A „boros” programokra együtt jártak. A sport nem lett közös nevező?

Mindenhez nem érthetek. (nevet) Bejöhetett volna, de ő speciális sportot űzött. Egyébként három évig dolgozott Izlandon, és többször hívott, hogy nézzük meg együtt a gejzíreket és a raftingolást. Kipróbálhattuk volna, de ez is a sors fintora, hogy annyi mindent elmulasztottam Szilassal kapcsolatban. Tudom, mekkora örömet szereztem volna neki, ha felülök a repülőre, de mindig kifogásokat kerestem a munkám miatt. Sopronban, a kertje végében ültetett egy körlugast. Mivel nem jutottam el hozzá, minden tavasszal videót készített róla, és küldte. „Itt vághatjuk?” – kérdezte, és nyisszantott. Így metszettünk. Hat-hét éve találta ki, hogy csináljunk egy közös bort, a nevével. Minden évben visszatért rá, mégsem lett kész. Egy hétfői napon hívott a felesége, hogy örökre elaludt.

A fájdalomban az volt az első gondolatom, hogy ha megnyugszunk, akkor összerakom a Szilast, hogy ezzel is örömet szerezzek neki.

Majd odaát lehet együtt kóstolgatni.

Biztos vagyok benne, mert elköszöntem tőle gondolatban. Kiraktam a képét az asztalra, felbontottam a kedvenc borát, öntöttem neki is, és jól megbeszéltük, hogy készítsen nekem egy zsíros borász állást.

Hogy lett Szilas keresztapja?

2011-ben nálunk vendégeskedtek, és a teraszomon arról beszélgettek a feleségével – ez egy szeretetteljes vitába is torkollott –, hogy Juti még egy templomi esküvőt sem „érdemel meg”. Akkor tudtam meg, hogy Szilas nincs megkeresztelve. Mivel vallásos ember vagyok, elintéztem, hogy felkészüljön Lengyel Gyula atyánál. Ez egyben jegyesoktatás is lett, mert elkísérte a felesége. Az oktatások után megkeresztelkedett, én pedig kezességet vállaltam érte. És ha vállaltam a keresztapaságot, komolyan is vettem.

Bár felnőtt volt, mégis elkísértem a lelki fejlődésében. Most egyházi iskolába jár mindkét gyereke.

Nem jutottunk el a hitbeli mélységig, de minden alkalommal tudtunk erről beszélgetni, és természetes lett számára, hogy eljön velem a templomba. Ha az ember felnéz valakire, próbálja másolni a jó dolgait. Ő ugyanúgy másolt engem, ahogy én őt.

Szilas miben volt minta?

A kitartása, az ereje, a céltudatossága, ami belőlem sok esetben hiányzott. Nekem is vannak céljaim, de nem vagyok olyan kitartó, ha kapok két-három pofont, elengedem a dolgokat. Ő nem engedte el az utolsó pillanatig. Ezt csodáltam benne.

Kép
Csollány Szilveszter
Csollány Szilveszter az Egri Bikavér Ünnepen - Kép: Sike Tamás

A családot is megismerve, milyen családapának látta?

Megint egy mondását idézném.

Ha a suliról, a jövőről vagy bármiről beszélt a gyerekeivel, mindig ezt mondta: „Tudod mit? Nekem mindegy, hogy mit csinálsz. Egy a fontos, hogy boldog legyél.”

Ez volt a másik szlogenje. A gyerekei boldogságáért dolgozott.

Amíg a betegség meg nem állította.

Egyszerre kapta el a család három tagja a Covidot. Öt nap múlva a felesége és a lánya meggyógyult, Szilas viszont rákerült a gépre. Ezt azóta sem értem, a Covidban nincs logika. Először a soproni kórházba vitték, három nappal később Pestre, a Korányiba, annyira rossz lett az állapota. Juti mondta, hogy még ne beszéljek vele, csak holnap. A holnapból az lett, hogy rákerült a gépre, és nem tudtam vele soha többé beszélni. A 4-5. hét környékén, amikor rátették a műtüdőre, a kezelőorvosa javasolta a hangterápiát. Akik hosszú ideig altatásban vannak, hallják, hogy mi történik, és megpróbálták ébren tartani, hogy ne engedje el magát. Bemenni nem lehetett az osztályra, ezért a család hanganyagot vett fel, amit rátettek a fülére. Az 54 napból 46-47 napig folyamatosan pozitív volt, nem gyógyult meg, nem ment ki belőle a vírus. A vége felé lehetett hozzá bemenni szkafanderben. Engem is hívott Juti, de két napig gondolkodtam: „Ha a vesémet kellene odaadni, ott lenne a tálcán, de van két oltatlan unokám, egy 86 éves anyám, és nem merek.”

Végül rájöttem arra, hogy nem vagyok méltó hozzá, mert ő mindig kitartó volt, én pedig megfutamodom. Döntöttem, hogy mégis megyek.

Épp egy 120 fős nyugdíjas csoportom érkezett, amikor megtudtam, hogy végre negatív. El is sírtam magam, annyira örültem. De én is covidos lettem, elkaptam a csoporttól, úgyhogy tíz napig karanténba kerültem. Vasárnap szabadultam, ő pedig hétfőn meghalt.

Maradt a kapcsolat a családdal?

Maradt. Olyannyira, hogy a szűk körű soproni temetésre is meghívtak, ami a család kérésére csak a nagyon közeli hozzátartozók számára volt nyitott. A felesége azt kérte, hogy mondjuk el három mondatban, amire a legszívesebben emlékszünk. Jólesett kimondani. Ez egy hozzá méltó elköszönés volt, megható és bensőséges. Azután sokáig nem bírtam eljönni a sírjától. Borzasztó dühös voltam rá, hogy elment.

Mindig annak a nehezebb, aki marad.

Ilyenkor gondolkodik el az ember, hogy megtettem-e mindent érte. És azt kell mondjam, hogy nem. Mert ennél sokkal többet is tehettem volna. Azóta próbálok több időt hagyni a fontos dolgokra.

Hálás vagyok a sorsnak, hogy Szilas belépett az életembe.

A családom része lett, és az ő családjába is beépültünk. A családfő elvesztése nemcsak érzelmileg erőpróba, hanem anyagilag is, két kiskorú gyermekkel, hitellel a házon. A bor bevételével próbálok a családnak segíteni. Így megnyugszik a lelkiismeretem, és Szilas is örül, hogy meglett a bor. Olvastam egy könyvben, hogy két halált ismerünk: az egyik, amikor a fizikai testedből kiszáll a lelked, és eltemetnek. A másik pedig az, amikor nem emlékszik rád senki. Akkor halsz meg végképp. Gondoltam, amíg fennmarad a bor, addig él az emléke is.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti