„A családom mellett a Boggie-produkció az életem” – Csemer Boglárka lemezbemutató koncertre készül

2017-ben adtál egy nagyinterjút a Képmásnak, címlapon is szerepeltél. Milyen fontosabb események történtek azóta veled, mi változott benned az utóbbi öt évben?

Akkoriban friss anyuka voltam, nagyjából féléves volt az első kislányom, és éppen kiléptem egy kiadói együttműködésből, független előadó lettem. Kisebb megszakításokkal azóta önmagamat menedzselem, mert nem találkoztam még olyan segítővel, akinek „oda merném adni az életem”. Nekem a családom mellett a Boggie-produkció az életem, ebben van mindenem, amit fölépítettem.

Az elmúlt öt évben megszületett a második gyermekem is, és anyaként mostanra teljesedtem ki igazán.

Lenkénél nem tudtam még letenni a munkát, azt éreztem, hogy „Úristen, el fogok tűnni, nekem énekelnem, koncerteznem kell”. Ez még most is hajt, de már nincs az a megfelelési kényszer, hogy nekem ott kell lennem, hanem amikor ott vagyok, annak örülök, amikor meg nem, akkor élvezem, hogy a gyerekekkel töltöm az időt. Minden szakmai sikernek örülök, de semmire sem vágyom görcsösen. Nagyon megbecsülöm azt, hogy van férjem és két egészséges, jó fej gyerekem.

Tetszett nekem az őszinteséged, amikor egy interjúban azt mondtad, szerinted „elég jó anya” vagy. Jó volt ezt olvasni, mert rengetegen frusztráltak amiatt, hogy nem érzik magukat jó szülőnek.

Sajnos a sokfelől érkező elvárások szétszedik az anyákat. Egyébként nem volt könnyű számomra sem, hogy a home office-os életem gyökeresen megváltozott a két gyerekem érkezésével. Olyan lakásunk van, hogy nem tudok elvonulni egy dolgozószobába, ezért néha azt mondom, bocsi, most nem tudok figyelni, most félóráig ezt csinálom, addig játsszatok. A két lány megtanult alkalmazkodni ehhez. És nekem is meg kellett tanulnom alkalmazkodni ahhoz, hogy a két gyerek mellett nagyon durván be van osztva minden napom. Igyekszem, hogy reggel jól egyenek, és megfelelően felöltöztessem őket, az ovis cuccaik össze legyenek készítve. Miután elmennek, rendrakás, berakok egy mosást, valamit főzök, hogy legyen friss étel, közben e-mailezek; lehet, hogy van egy interjú is, akkor gyorsan lezuhanyozok, hajmosás, smink… Kiteregetek, telefonálok, mert még néhány dolgot szervezni kell, próbát egyeztetek, és ez így megy addig, amíg nem megyek értük az oviba. Ha hazajönnek, igyekszem tényleg rájuk figyelni. Tehát nincs olyan, hogy leülök, kényelmesen kávézgatok, és nézek ki a fejemből. Olyan mértékben igénybe vesznek mentálisan a hétköznapok, hogy nem egyszer este az altatásnál én is elalszom velük.

Amikor koncerted van este, hogyan változtatsz az életviteleden, hogy addigra feltöltődve menj oda?

Na, akkor megengedek magamnak egy második kávét! (nevet) Koncert napján kicsit „lustább” leszek, és ráhangolódom agyilag, lelkileg az estére.

Két órával koncertkezdés előtt mindig a helyszínen vagyok a zenekarral együtt, a fellépéskor így mindig teljes összpontosítással jelen tudok lenni.

Láttam, hogy gyerekjegyet is lehet venni az október 27-i lemezbemutató koncertedre. Ez nagyon jó ötlet!

Én eredetileg családi jegyet terveztem, de meggyőztek a Magyar Zene Háza szervezői, hogy a gyerekjegy egyszerűbb és praktikusabb. Így kisebb anyagi megterhelést jelent a szülőknek, ha a gyerekeiket is magukkal szeretnék hozni.

Milyen lemezt, milyen új számokat várhatunk tőled?

Mindegyik fajsúlyos témát dolgoz fel. A Fragilité a párkapcsolati törékenységről, az Árnyék az alkoholista édesanyámról szól, aki gyakorlatilag árnyékként élte le az életét. A Füst egy párkapcsolati kísértés… Két duett is lesz a lemezen: az egyik Grecsó Krisztiánnal a Messziről jött ember címet viseli, egy „honnan jöttünk, és hol tartunk” történet. A másik duettet, egy „se veled, se nélküled” incselkedős, vidám dalt az Aurevoir zenekar frontemberével, Agócs Mártonnal énekelek.

A Fragilité album borítója

Amikor még csak bakelitlemezek voltak, azt mondtuk, hogy egy előadóművész „nagylemezt” készít. Beszélhetünk ma még nagylemezről?

Digitális formában létezik, és szerintem kell nagylemezben gondolkodni. Ha én szeretek egy előadót, akkor élvezem, hogy berakok egy lemezt, és úgy sokkal jobban megismerhetem a karakterét, közelebb tudok hozzá kerülni. Olyan ez, mint a regényírás. Annak is van eleje, közepe, vége, többféle hangulata: egy kis szerelmes, egy kis ballada, egy kis tragédia.

Ezt a nagylemezt öt éve készítem kisebb-nagyobb kihagyásokkal, így volt időm kidolgozni a gondolati ívet, a sorrendet, kiválasztani a címeket, átmenni az alkotási folyamat sok izgalmas szakaszán.

Egy interjúban említetted, hogy van egy füzeted, amelybe feljegyzed a szerzeményeidet. Ezt hogyan kell elképzelni? Ha motoszkál a fejedben egy dallam vagy szövegrész, akkor lejegyzed?

Ha megtetszik egy szó, körbejárom, ha jön egy dallam, akkor abba beleénekelek egy kifejezést, és leírogatom. Ebben a füzetben vannak kottával írott akkordok és szöveges jegyzetek. Az összes ilyen dallammorzsát összeszedtem egy oldalra, nézegetem, próbálgatom… Egyébként hét dal lesz a lemezen, és közülük kettőnek lesz idegen nyelvű fordítása.

Kép

Fotó: Trokán Nóra

Nem túlzott merészség magyar közönségnek franciául és angolul énekelni? Eljutnak a francia dalaid külföldre, vagy ez csak kedvtelés, mert szereted a nyelvet?

Én nem akarok nyelvi korlátokat! Persze egyre inkább megértem a pályán töltött 10. év felé közeledve, hogy az én zeném rétegzene, mert egy picit a szokásosnál „gondolkodósabb”. Hálás vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, hogy van egy nagyon értékes, jó fej emberekből álló közönségem. Hálás vagyok, hogy ezzel a sajátos rétegzenével létezem ezen a piacon. Ha viszont nagyobbra akarok nőni, az itt az országon belül nem valósítható meg, mert a művészi elképzeléseim nem feltétlenül kompatibilisek a piaccal. Én nem tudnék „arccal a kassza felé” komponálni és énekelni olyan dalokat, amelyek „majd jól eladhatók lesznek”. Ezért is döntöttem úgy, hogy továbbra is több nyelven zenélek, mert elég, ha csak egy dal működik mondjuk a francia piacon, amely 200 millió fős – Franciaországon kívül Belgiumban, Kanadában és Észak-Afrikában is sokan beszélnek franciául –, és akkor már azon a piacon is meg tudom vetni a lábam.

Ezt a víziót nem vagyok képes elengedni, és lehet, hogy megmosolyogtató, de számomra nagyon is reális, hogy valaki mondjuk Brüsszelben az én zenémet akarja hallgatni.

Hallottam, hogy eljutottál nemrég Algériába. Ez hogyan történt?

Az algériai magyar nagykövetség szeretett volna elvinni a hagyományos algériai Európai Zenei Fesztiválra egy olyan produkciót, amely saját zenés, populáris és még francia nyelvű is – így találtak rám.

Algériában hivatalos nyelv a francia, mindenki beszéli. A tenyerükön hordoztak, ennyire megbecsülve még soha nem éreztem magam. Itt egy élő példa, hogy van értelme Magyarországon franciául énekelni.

Az elmúlt öt év történéseihez tartozik, hogy előjöttél egy nagyon bátor TEDx-előadással, amelyben a gyerekkorod törékenységét fedted fel: az anyukád alkoholizmusáról beszéltél. Nehéz volt?

Az, hogy tudtam erről beszélni a nyilvánosság előtt, egy újabb felnőtté válási lépcsőfok volt. Úgy éreztem, most már olyan korban vagyok két gyerekkel, meg már van annyira távol tőlem ez a történet, hogy el tudom mesélni, és nem az lesz a vége, hogy „jaj, szegény Bogi”, hanem az, hogy „igen, föl lehet így nőni, és lehet belőle tanulni, meg lehet törni a családi mintát”! Ebben a beszédben is elmondtam, hogy én már tízévesen pontosan tudtam, milyennek kell lenni egy jó anyának, mert tudtam, mire vágynék – arra, hogy szabadon odabújhassak hozzá, hogy mindig támaszkodhassak rá –, amit nem kaptam meg. Pedig ott volt az apukám, de ő más típusú támaszt tudott nyújtani. Ugyanakkor még így is, hogy anyu alkoholista volt, hogy árnyékként élt, sütött belőle, hogy nagyon-nagyon szeretett minket, és ez tartotta szerintem sokáig életben.

Én harmincévesen úgy lettem anya, hogy tudtam: azt kell adnom ahhoz, hogy „elég jó” anya legyek, amit én nem kaptam meg. Emiatt nincsenek kétségeim a saját anyaságommal kapcsolatban, mert tudom, hogy amit én adok a gyerekeimnek, az fényévekkel jobb, mint ami nekem jutott, és akármilyen emberi hibáim vannak is, ezekben az alapdolgokban stabil vagyok a gyerekeim számára.

Nemrég megfogalmaztam magamnak egy új családi célt is.

Olyan anyuka akarok lenni, akire még 80 évesen is számíthatnak a gyerekei, ezért mindent meg fogok tenni, hogy fitt és egészséges maradjak, hogy hasznos támasza lehessek a családomnak.