Van kecskéd? Akkor boldog vagy? – Bhután boldogsága, és ami mögötte van

A bruttó nemzeti boldogság

Amber Gurung a negyvenes éveiben jár, testvérei már mind házasok, ő idős édesanyját ápolja valahol a 700 ezer lakosú, fél-Magyarország területű Bhutáni Királyságban. Főszereplőnk különleges alkalmi munkából él: boldogságügynök.  

A buddhista apróhimalájai királyságban ugyanis a Boldogság Kutatóintézet munkatársai – köztük Amber – járják az országot, és egy négyórás kérdőív segítségével mérik fel a lakosság boldogságszintjét. A gazdasági mutatók helyett ennek eredményéből dolgozzák ki az ötéves fejlesztési terveket, amelyeknek elsődleges célja, hogy tovább növeljék a bhutáni társadalom „boldogságindexét”. 

Az adatgyűjtés révén kapott statisztikai eredményeket megpróbálják beépíteni a törvénykezésbe, és olyan fejlesztéseket indítványozni, amelyek még boldogabbá teszik a lakosságot. 

Ezen alapul a Bruttó Nemzeti Boldogság (Gross National Happiness) koncepció, amely a bhutáni kormány fejlesztéspolitikai irányelve és Bhután egyik legismertebb védjegye. 

Zurbó Dorottya és rendezőtársa, Arun Bhattarai Amber Gurung nyomába eredtek, hogy megfejtsék, mitől is olyan boldog ez az India és Kína tibeti régiója által közrefogott ország. A rendezőpáros hol könnyfakasztó, hol humoros, végtelenül őszinte dokumentumfilmet készített. 

Kép

A boldogság ügynöke című film stábja: középen Amber Gurung, jobb szélen Arun Bhattarai és Zurbó Dorottya rendezők – Forrás: Mozinet

Hogyan kerül egy magyar rendező Bhutánba?

Kezdjük az elején! Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai 2012-ben egy nemzetközi dokumentumfilm-rendező mesterképzésen találkoztak. Először vizsgafilmeket készítettek közösen, majd 2017-ben debütált az első egész estés dokumentumfilmjük, A monostor gyermekei, egy Bhutánban játszódó intim családtörténet. Azért fontos a korábbi filmjüket is megemlíteni, mert e nélkül valószínűleg A boldogság ügynöke sem készülhetett volna el. Amikor A monostor gyermekeit forgatták, váratlanul besétált az akkori főszereplőik otthonába Amber, hogy kitöltesse a kérdőívet. 

Öt éven keresztül forgatták a filmet, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Míg Arun Bhattarai Bhutánban született, és ott is él, Dorottya másfél hónapos periódusokra utazott forgatni az országba, ahova nagyon nehéz bejutni, napi 250 dollár a turistavízum, és azzal is csak rövid időt lehet ott tölteni. A külföldi stábokat csak magas napidíj ellenében engedik forgatni, ám mivel Arun egyike az ország első képzett filmrendezőinek, ők szabadon mozoghattak és forgathattak. 

Nagy kihívást jelentettek számukra a himalájai szerpentinek, az is megtörtént, hogy a sárba ragadt autójukat traktorral kellett kihúzni. A kanyargós földutakon csak nagyon kis sebességgel tudtak vezetni, mert gyakoriak arrafelé a hegyomlások, bármikor sziklák zuhanhatnak az útra.

A bhutáni kormány ötévente felméri a nemzeti boldogságszintet, ehhez a Boldogság Kutatóintézet felkér 70–80 boldogságügynököt, hogy egy 148 kérdésből álló kérdőívvel járják be az országot, készítsék el a felmérést. 

A legtöbb bhutáni ember megtiszteléseként éli meg, ha felveszik vele a boldogságinterjút. 

Bíznak a királyban, és mivel a bruttó nemzeti boldogság koncepció a király kezdeményezése, szívesen nyilatkoznak az ügynököknek. Úgy érzik, a vezetők és a kormány kíváncsiak a véleményükre, törődnek velük, ezért minél alaposabban szeretnek válaszolni a kérdésekre. Nem rejtik véka alá a problémáikat sem. A kérdőívben vannak olyan érzelmi kérdések, amelyeket még sosem kérdezett meg tőlük senki.

Kép

Amber Gurung és kérdezőbiztos társa egy bhutáni lakossal – Forrás: Mozinet

Egy magányos boldogságügynök

Főszereplőnk, Amber szereti a munkáját, figyelmesen hallgatja az emberek válaszait, miközben kérdezőbiztos társával autóval bejárják a legtávolabbi, legelhagyatottabb falvakat is. Két kérdőív között festői környezetben pihennek, az autóban pedig szól a dal: „Hallod te is az út végén a szerelem szavát?” Amber a rádióval együtt énekel, hiszen róla szól, amit hallgat. 

Arra vágyik ugyanis, hogy szerelemre találjon, családot alapíthasson. A helyzet abszurditása, hogy ennek a saját országa a gátja, hiszen nincs állampolgársága, valamint útlevele sem. Nepáli származású lévén még gyerekként elvették az állampolgárságot a családjától, ez pedig az állandó munkavállalást, a házasodást és a külföldi utazást is ellehetetleníti. 
„Álmodozni nekem is lehet a családomról. Lehet, hogy nem jön össze, de álmodozni lehet” – sommázza a filmben. 

A boldogságstatisztikák mögötti szomorú igazság, hogy miközben Amber a királynak dolgozik, felméri, hogy mennyire boldogok az állam polgárai, éppen a hatalom fosztja meg őt a szabadságától.

Így jobb híján minden évben levelet ír a királynak, amelyben kérvényezi az állampolgárságot.

Az ország, ahol mindenki boldog? 

A 2023-as felmérés szerint a népesség 93,6 százaléka boldog Bhutánban. A boldogságkérdőív kilenc területet vizsgál a lakosság életében, és a pszichológiai jólléttől kezdve a spiritualitáson át a közösségi tevékenységekig pontozzák az emberi tapasztalatokat és megéléseket. Nemcsak a materiális, objektíven mérhető adatokat kutatják, mint a magántulajdon, a jószágok és a háztartási cikkek („Van-e kecskéje? Tehén? Szamár? Tévé? Mosógép? Okostelefon?”), hanem a szubjektívebb faktorokat is: például az alvási szokásokat, az érzéseket és a mentális egészséget, amit nehéz számszerűsíteni.

A film nem csupán Amber Gurung munkáját, az ő életének alakulását követi, hanem helyenként a férfitól elszakadva, mélyebben beleláthatunk egy-egy ember személyes életébe. Megmutatják, milyen történetek, emberi sorsok vannak a statisztikák, a számok és a kérdőívek mögött. 

Ezen személyes történetek nélkül is megállná a helyét az alkotás, de ezzel még magasabb polcra kerül, ettől lesz igazán hiteles A boldogság ügynöke. 

A rendezők csodálatos érzékenységgel mutatják be ezeket a sorsokat, amik, valljuk be, egyáltalán nem illenek abba a boldogságképbe, amelyről Bhutánt a nagyvilág ismeri, amit kifelé mutat az ország a világnak. 

Hogyan él egy transznemű táncosnő bölcs, nagybeteg édesanyjával egy olyan hagyományokra épülő országban, ahol 2020-ig büntethető volt a homoszexualitás? Milyen sors jut egy tinédzser lánynak egy elszigetelt falucskában, aki egy alkoholizmussal küzdő anyával és bántalmazó apja emlékével nevelkedik? 

A film egyik legmeghatóbb jelenete, amikor a három feleséget tartó, önimádó férfihoz érkeznek, aki 10/10–re értékeli a boldogságszintjét. Eközben feleségei azért élnek vele, mert nincs más választásuk, mégis ebben a helyzetben is képesek pozitívan szemlélni az életet: a felettük uralkodó férjüket kinevetve, egymás barátságában megtalálni a boldogságot. 

Kép

Képkocka a filmből – Forrás: Mozinet

Május elején jön a magyar mozikba

A készítők ugyanakkor nem azt a képet hangsúlyozzák, hogy a boldognak hitt Bhutánban valójában mindenki boldogtalan vagy boldogságot hazudik. 

Hanem azt, hogy a lakók az európai szemmel boldogtalannak gondolt életükben is képesek meglátni az örömet. 

Vagyis van mit tanulni tőlük. Ahogy az egyik bhutáni lakos mondja: „Van egy tehenünk, tegnap megellett, most már van fejős tehenem, el tudom adni a tejet, ezért a boldogságszintem 10-es.” Vagy hogy Ambernek nincs állampolgársága, nincs testi-lelki társa, de amikor szól a zene, és táncol, abban a pillanatban boldog.

A film csodálatos természetközeli környezetben egy a mi kultúránktól távoli nép hétköznapjait mutatja be, az ehhez illő autentikus zenei aláfestés Balázs Ádám zeneszerző munkája. A dokumentumfilm producerei: Szakonyi Noémi Veronika és Vincze Máté Artur (a Hat hét alkotói). A boldogság ügynöke – amely május 2-ától látható a magyar mozikban – az Egyesült Államok legnagyobb filmfesztiválján, a Robert Redford által alapított Sundance-en mutatkozott be, és nemzetközi körútja azóta is folytatódik. Már csak azért is nagyon drukkolunk a nemzetközi jó szereplésért, hátha Amber Gurung is elhagyhatja egyszer a szülőföldjét, és láthatja, hogy a története eljutott a nagyvilágba.