Bárka – egy közösség, amely jel a világban

– Hogyan alakult a Bárka Közösség?
– Az első Bárka közösséget 1964-ben alapította Jean Vanier egy franciaországi kisvárosban. Katolikus alapokon kezdett épülni, de az idő során ökumenikus és vallásközi közösséggé vált. Ma már 39 országban 149 közösség képviseli azt a gondolatot, hogy minden sérült ember élete értékes, és a velük való életközösség megélése során lelkileg mindenki növekedni és fejlődni tud. Magyarországon 1991-ben alakult meg a Bárka, Draskóczy Ildikó vezetésével, Dunaharasztiban. Először a lakóház nyílt meg, ahol a segítők és a sérültek együtt éltek. Sokáig majdnem annyi segítő élt a házban, mint sérült, ma már sajnos nincs vagy ritkán van bentlakó dolgozó.

Tízen foglalkoznak a fiatalokkal (a sérülteket hívjuk így, bár már van, aki 70 éves, de ez az elnevezés megmaradt), négyen a műhelyben és hatan a lakóotthonban dolgoznak.

A hétköznapoknak két fő színtere van: az otthon és a műhely. 1993-ban épült fel a kézműves műhely, ahol azóta a bentlakókon túl a környékről is érkeznek a napi foglalkoztatásokra. Jelenleg tizenkét sérült személy lakik a házban, a kézműves műhelyben pedig még tizennégyen csatlakoznak a nappali foglalkozásokhoz.

– Mikor kerültél a Bárkába?
– Tíz éve kerültem ide, az egyetem alatt mint önkéntes jártam ki, aztán mint bejárós segítő. Három év után Budapestre jöttem, ahol öt évet dolgoztam szintén sérültekkel, aztán 2016 novemberében visszatértem. Először erőforrás-menedzserként dolgoztam, majd 2017 szeptemberében én lettem a közösségvezető.

– Mit takar ez a szerepkör?
– A közösség operatív irányítása az én feladatom: a pénzügyek, hivatalos ügyek intézése, a működés és a mindennapok vitele, a közösség irányítása. Sajnos nem vagyunk elegen, így több feladat jut egy emberre.

– A lakóotthonban milyen az élet, mit csinálnak a segítők?
– A lakóotthon olyan a bentlakók számára, mint minden embernek a saját lakása: ez az otthonuk. Mindenkinek van egy saját szobája, személyes tere. A közös étkezésekre nagy hangsúlyt fektetünk, hiszen az közösségi esemény. Péntekenként csendes vacsorát tartunk, amire mindig valamelyik fiatal készül. Ő hoz zenét, és a vacsora alatt nem beszélnek, csak mutogatnak és csendben vacsoráznak.

Az esetek többségében egy segítő van velük, ami nem az ideális létszám, de sajnos most csak erre van keret. A segítők a háztartási feladatokat végzik a fiatalokkal közösen, programokat szerveznek (színház, mozi, sportnapok), emellett a bentlakók lelkével is igyekeznek foglalkozni, kezelik a konfliktusokat, segítik őket.

– Hogyan telnek a napok a műhelyben?

– A Bárka kézműves műhelye mind a lakóknak, mind a Dunaharasztin és környékén lakó fogyatékkal élő személyek számára munkahelyet és nappali ellátást biztosít.

Akik dolgoznak, bért kapnak: például a szövőműhelyben szőnyegeket készítenek vagy karkötőket, a segítőkkel közösen. Gyertyakészítő műhely is működik, és egy kreatív műhelyben táskákat varrnak és hímeznek. Délutánonként foglalkozik velük egy fejlesztőpedagógus. Ebéd után mindig pihenőidőt kapnak; ha rossz az idő, akkor egy közös térben pihennek az emeleten, egyébként a kertben vannak. Közösségi programokat is szervezünk például farsang idején vagy a Bárka születésnapján, ahová meghívjuk a szülőket, barátokat, önkénteseket. Havi egyszer tartunk közösségi napot, ekkor a szülinaposokat megünnepeljük.

Kép: Bartos Lídia Lelle

– Értékesítitek, amiket itt készítenek?
– Töprengünk azon, hogyan tudnánk jobban eladható termékeket készíteni. Alapvetően szép dolgokat csinálnak, csak már egyre több szervezet próbál értékesíteni sérültek vagy autisták által előállított termékeket. Főként vásárokban tudjuk eladni, karácsonykor. Évközben pedig itt a bolt, ahol lehet vásárolni, illetve kapcsolatban állunk pár céggel is. Nagyon szeretnénk, ha több helyen tudnánk eladni a termékeinket.

– Hogyan jelenik meg a mindennapokban, hogy a Bárka alapvetően egy vallásos közösség?
– A hitélet része a napjainknak. Az étkezéseket imával kezdjük és zárjuk. A reggelt minden nap áhítattal kezdjük, illetve havonta jön valamelyik helyi gyülekezet lelkipásztora. A házban is tartanak misét vagy istentiszteletet. A sérültek és segítők többsége katolikus vagy református, néhányan evangélikusok. A házban van egy imaszoba, és templomba is járnak vasárnaponként a bentlakók, főként barátok segítségének köszönhetően.

– Mi a közösség célja, és téged mi motivál?

– Közösséget kívánunk vállalni olyan családi háttér nélküli, állami gondozásban felnőtt, önálló életvitelre képtelen, középsúlyos értelmi fogyatékos emberekkel, akiket a társadalom kitaszított. Nyolcvan százalékuk sosem élet családban, nekik mi vagyunk a családjuk.

A bárkának és személy szerint nekem is nagyon fontos célom, hogy a sérültek a lehetőségeikhez képest teljes életet tudjanak élni, amihez hozzátartozik a család, a közösség, a munka, a barátok és az, hogy megélhetik a hitüket. A másik pedig, ami a jelszavunk is, hogy „jelnek lenni a világban”. A sérült emberek élete érték, és ha figyelünk rájuk, nagyon sok mindent lehet tőlük tanulni. Ők nem rendelkeznek olyan divatos dolgokkal, mint intelligencia vagy pénz, de sok értékes tulajdonság csak bennük van meg, vagy sokkal erősebben, mint az átlagemberekben. Azt szeretnénk láttatni, hogy ők értékek, és sérülten is boldogok lehetnek.

Szerencsére egyre több multicég fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást és a kitekintést az élet egy másik részére, így egyre többen jönnek hozzánk csapatépítő hétvége keretében vagy önkénteskedni.

A legtöbben visszajelezték, hogy sosem voltak kapcsolatban sérült emberekkel, de azt tapasztalták, hogy nagyon különlegesek. Élményt és feltöltődést jelentett számukra a találkozás.

Amikor megköszönjük, hogy eljöttek segíteni, az a válasz: ők köszönik, hogy itt lehettek.

– Mit gondolsz, mi a sérült emberek varázsereje, ami miatt ennyire jó velük lenni?
– Egyrészt az a nagy, feltétel nélküli szeretet, amit ők képesek adni. Másrészt a lelkük sok szempontból olyan, mint a gyerekeknek, és ezért végtelenül őszinték (ami néha fájó is tud lenni), és befogadóak. Azért nagyon sok rosszat kell tenni, hogy valakit ők ne szeressenek. „A mi otthonunk a te otthonod”-elv alapján élnek, őszintén és tisztán, elvárások nélkül.

Kép: Bartos Lídia Lelle

– Nagyon sok embert abortálnak azért, mert kiderül róluk, hogy sérült. Te erről mit gondolsz? Mit mondanál azoknak a szülőknek, akik sérült gyermekkel várandósak?
– Nyilván más ebben élni, és más úgy, hogy az életemnek van egy másik része is – én mégis bátorítanám az ilyen helyzetben lévő anyákat. Egy sérült ember ugyanolyan érték, mint bárki más, és csupán mert ő valamilyen szempontból más, nem vehető el az élete.

Nyilván nagyon nehéz lehet megküzdeni egy ilyen helyzettel egy családnak, de akkor sem gondolom, hogy kevesebb joguk van az életre.

Tavaly egy pályázati lehetőségnek köszönhetően tartottunk egy nyitott, családi műhelynap-sorozatot a Bárkával. Az élményadáson, koncerteken, kézműves programokon túl volt egy „életvédelmi” szerepe is, hogy az emberek lássák meg, milyen is valójában egy sérült ember. Jean Vanier azt mondta, hogy minden ember sérült valahol, és mindenkinek szüksége van valamiben segítségre, csak némelyiküknél ez jobban látható.

– Szövődnek szerelmek a fiatalok között?
– Igen, de ezek többnyire plátóiak. Akik beköltöztek a Bárkába, azok fizikai szerelmi életet nem élnek. Szerelmek és úgymond „párok” vannak, de csak lelki téren.

– Mire lenne a legnagyobb szükségetek, mennyire tudjátok elfogadni a felajánlott segítséget?
– Mindenki számára nyitottak vagyunk, előzetes egyeztetés után bárkit szívesen látunk. Alapítványként nagyon hálásak vagyunk az anyagi támogatásért vagy élelmiszer-adományokért.