„Attól, hogy valaki elveszíti a szemeit vagy a lábait, még nem hal meg” – Az élet látássérült utcazenészként

Kozma Jánost, a pécsi utcazenészt sokan ismerik. Amióta a városi tévé bemutatta, a világ több pontjáról kapott üzenetet, még állásajánlatot is. De inkább marad Pécs megszokott utcáin, esőben és szárazon, nyáron és fagypont feletti téli napokon. Jó kedélyű négygyermekes családapa, aki teljesnek érzi az életét, látássérültként is.

Kozma János
Kozma János - Kép: Palotai Tamás

„Tizenegyen vagyunk testvérek, egy anyától és egy apától. A család biztonságot jelentett számomra, megfelelő alapot kaptam. Születésnapi ünnepségeken, húsvétkor, karácsonykor mindig természetes volt az elcsendesedés, a közös imádság. Igaz, gyerekként untuk apám egyórás bibliamagyarázatát, de sokat tanultam tőle. Édesanyám most is küldi a gondolatait interneten. Nem minden testvérem tért meg, de egyikünktől sem idegen a hit. Az osztálytársaim gyakran faggattak Istenről. Volt, hogy hazavittem a kérdést, és legközelebb a kész válasszal mentem.”

János Budapestre járt speciális általános iskolába, a vakok intézetébe. A középiskolát viszont otthon, Lentiben végezte. Budapesten gyógymasszőr diplomát szerzett, dolgozott is a szakmájában, de a barátai Pécsre csábították. Akkortájt már több városban kipróbálta az utcazenélést, de nem érezte kereknek, ezért jelentkezett az egyetemre.

„A szociális munkán belül két terület érdekelt: a vakok sorsának jobbá tétele, illetve a család, ezen belül a nagycsalád. Előtte volt néhány kapcsolatom, szerelmi csalódást is átéltem. Nem voltam nagyon kapós a lányoknál, és nem értettem, miért nem akarnak velem járni. Később derült ki, hogy valószínűleg a szemem miatt. Néhány évig szomorkodtam emiatt, de utána rájöttem, hogy az életemben fontosabb dolgok is vannak. 

Két évvel később ismerkedtem meg Leával, a feleségemmel. Egy év után összeházasodtunk, és kezdtek jönni a gyerekek.

Jó házasságban élünk, áldottnak érezzük az életünket. Eleinte albérletben laktunk; 15 év elteltével juthattunk hozzá a mostani házunkhoz, amikor Lea egy kis örökséget kapott. De nemcsak anyagi, hanem lelki áldások is kísérnek, például az, hogy egészséges gyerekeink születtek. Megkérdeztünk annak idején genetikust, hogy örökölhető-e a szembetegségem, de nem tudott pontos választ adni. Végül a négy gyermekünk közül egyik sem örökölte.”

János félúton, családapaként abbahagyta az egyetemet. A család lett az első, gondot kellett viselni a gyerekekre. Fáradhatatlanul járt nap mint nap Pécs utcáira, és azóta is a gitárjával keresi a kenyerét. A járókelőknek talán fel sem tűnik, hogy hallás alapján játszik a hangszerén. Így tanulta meg a dalokat, egy vak zongorista barátjához hasonlóan.

„Aki a megírt kottához ragaszkodik, az észreveszi, hogy bizonyos helyeken nem az a hang szerepel. Szörényi Levente talán javasolná, hogy más akkordot tegyek oda, de amíg magamnak játszom, nincs gond. Aki nem tud kottát olvasni, ugyanúgy hallja, mint az eredetit. Egy ideje ragaszkodom a saját elképzeléseimhez, amikor a dal szebben hangzik és változatosabb. Fizetést kapok a munkámért, és még szeretem is csinálni – ez dupla bónuszpont. Eleinte, amikor belekezdtem a zenélésbe, elég jó pénzt kaptam, nagyjából minden álomdolgot megvettem magamnak. Mostanra ott tartok, hogy továbbra is élvezem, a fizetés sem rossz, de el is megy a gyerekekre. Nem panaszképp mondom, de kezd egy kicsit mókuskerék lenni.”

Kép
Kozma János
Kép: Kozma János / Facebook

Az utcazenélés egyik hátránya, hogy szezonális munka. A téli zord idő, a fagy Jánost is pihenésre készteti.

A csendesebb esőtől nem ijed meg, mert van egy nagy napernyője, amit fel tud állítani. A széltől sem tart, mert felkeresi azt az utcát, ahol be tud állni egy tetőként használható boltív alá.

Januárban is előfordulhat enyhébb idő, amikor pengetés közben éppen nem fagy le a keze. És napközben is jobbra fordulhat az idő, amikor – ha kicsit késve is – érdemes útra kelni.

„Minden reggel úgy kelek föl, hogy esélyt kaptam. Igaz, utálom a korán kelést, tipikus bagoly vagyok, de a feleségemmel adunk magunknak egy órát a gyerekek ébresztése előtt. Leülünk egymás mellé a konyhában, a Bibliát olvassuk és beszélgetünk. Négy évvel ezelőtt jöttünk rá, hogy ez fontosabb, mint a reggeli kávé. Ezután a lelki hangolódás után készítjük a gyerekeket iskolába, kenjük a szendvicseiket tízóraira. A kocsiban is mindig beszélgetünk, amíg legurulunk a hegyről a belváros felé.”

János nem teljesen vak, de a szemével keveset érzékel a körülötte lévő világból. „Kiskoromban azt hittem, elég jól látok. Aztán rájöttem, hogy távolról sem. Egy cimborámnak, aki fokozatosan vakult meg, volt ilyen stádiumú látása. Olyan, mintha sötétebb napszemüvegben, zavaros vízben próbálnál nézni és felfedezni, mi van körülötted. Annyit én is látok az égből, hogy felhős vagy kék. Az élénk színeket napsütésben jobban érzékelem, félhomályban kevésbé.”

„Ha azt mondod, hogy kék, piros, zöld, sárga, tudom, mi az. De az arcjátékról, a kacsintásról vagy egy huncut mosolyról csak elképzeléseim vannak, és nem biztos, hogy fedik a valóságot.”

A látássérült zenész kiveszi a részét a házimunkából. Mindent ugyanúgy elvégez, mint mások, csak kicsit lassabban. Ám ez nem zavarja; türelmesen főz, és bepakol a mosógépbe vagy a mosogatógépbe.

„Már a kollégiumban megtanultam főzni. Nem mentem a menzára, mert kiszámolgattam magamnak, hogy háromszor annyit kapok a pénzemből, ha én készítem el az ebédet. Lehet, hogy hosszabb idő, mire megpucolom a krumplit és felhasábolom, akár két órába is beletelhet. Közben viszont tudok virslit vagy húst sütni. Időnként szórtam a krumplira reszelt sajtot, vagy tojást öntöttem rá. Variáltam, fantáziáltam, így egyre több mindent meg tudtam csinálni. Szívesen elpepecseltem vele, nem tűnt nagy harcnak. Amikor a feleségemet megismertem, és elkezdtem neki udvarolni, akkor kajával fogadtam, vagy együtt sütöttünk palacsintát. Egyikünk kevésbé tudta, hogyan kell a palacsintatésztát kikeverni, másikunk a sütését, de ketten összehoztuk. Az életben nem kell feltétlen látni. Attól, hogy valaki elveszíti a szemeit vagy a lábait, még nem hal meg. Lehet pótolni egyéb érzékszervvel, képességgel és ügyességgel.”

Kozma János jó kedélyű, derűlátó, gyakorlatias, és fontos számára a hit. Ha csak látássérült utcazenészként mutatnám be, kevésnek érezné. Számára a munkája küldetés is, amit nap mint nap szeretne eldalolni a járókelőknek.

„Alapjában véve bizakodó vagyok. Inkább realista, de szeretek reménykedni.

21 éves korom óta Isten az én reménységem. Ő nap mint nap bebizonyítja, hogy érdemes újrakezdeni és mindig Benne bízni.

A hívő előtt megfejti önmagát, és választ ad a legnyakatekertebb kérdéseinkre is. Ebből a hitből élek, feleségemmel együtt járok ezen az úton, és próbáljuk a gyermekeinket is ebben a hitben nevelni. Nemcsak Istenről énekelek, hanem a szerelemről, különböző emberi érzésekről, élethelyzetekről, problémákról. Arról, hogy merre halad az utunk. Gyakran megszólítanak emberek, odajönnek hozzám, kérdezgetnek. Vannak szélsőséges esetek is, amikor így faggatnak: „Rossz így élni, mi?”. Visszakérdezek, hogy mire gondol. „Hát, vakon” – folytatja. Nem, ki lehet bírni, és Isten erőt ad – próbálom magyarázni. De ennyi elég neki, hogy otthagyjon. Másféle emberek is beszélgetnek velem, akik nem feltétlenül értenek egyet minden kérdésben. Nem is akarom meggyőzni őket, mindenki maga felel a saját életéért. Nap mint nap esélyt kapunk a változásra, de ehhez nyitottság szükséges. Sosem voltam gazdag, de rájöttem arra, hogy sok fölösleges dolgot hajhászok. Nem baj, ha jól érezzük magunkat, csak ne az élvezetet tegyük az első helyre. Isten sokkal maradandóbb, értékesebb ajándékot akar adni. Felnézek az égre, és azt mondom: de gyönyörű világot teremtettél, Uram! Milyen jó, hogy ebben a világban élhetek és szolgálhatok! Értelmes az életem. Ez nem attól függ, hogy jó-e a szemem vagy a lábam. Tolókocsiban gurulva vagy süketen, vakon tapogatózva is megéri hűségesnek lenni, olyan sokat kapunk.”

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti