Anyám történetei – A Jóisten orron koppintott minket
Most akkor féljünk, Lázár? Biztos, ami biztos, tegnapelőtt jól bevásároltunk Arankával, egy csomó nagyon drága narancsot is vettünk meg C-vitamint. Persze, neked nincs félnivalód, nem nagyon jársz sehova, meg se érzed a korlátozásokat, de én ezentúl csak telefonon beszélhetek a barátnőimmel, pont most, hogy már jó idő van. A növényeket nem érdekli a vírus, teszik, amit tenniük kell: ébredeznek.
Kép: Unsplash
Tudod, mit, Lázár, igazad van, ne féljünk, a szüleink, nagyszüleink sokkal nehezebb helyzetekben is megállták a helyüket, elmentek a háborúba és átvészelték a legnagyobb nyomorúságot is. Nekünk egy ilyen furcsa háború jutott idős korunkra, bár mi is megéltünk már ínséges időket, de akkor fiatalok voltunk. Emlékszel, amikor annyira nem volt pénzünk, hogy kifogyott otthon minden ennivaló, és anyád csinált nekünk egy rántásfőzeléket, ami szó szerint egy nagy adag zsemleszínű rántás volt, és meglocsolta egy kis forró paprikás zsírral.
Nagyon szépen mutatott, az anyád még a semmit is úgy tálalta, mintha valami különlegesség lenne az asztalon.
És csodák csodájára, a lányunk, aki sült krumplin kívül nem volt hajlandó semmit megenni, úgy ette a rántást, mint mi a vasárnapi rántott csirkét. Kikanalazta az utolsó cseppig, aztán azt mondta: nagyi, ez finom volt, holnap is ez legyen az ebéd. Ezt a kívánságát könnyen teljesítettük. Azért remélem, most nem jutunk el a rántásfőzelékig...
Te, Lázár, most jut eszembe, hogy mi áprilisra terveztünk egy kis hévízi gyógykezelést, Aranka is jött volna, most maradhatunk itthon, pedig mennyit álltam sorba ezért az orvosnál, hogy adjon egy beutalót! Most akkor a húsvét meg a körmenet is elmarad? Tudom, te hitetlen vagy, de én úgy érzem, nem véletlenül kaptuk ezt a járványt. Túl gyorsan élnek az emberek és túl felszínesen, főleg a gyerekek felejtettek el játszani, úgy igazán, nem a telefonnal. Én optimista vagyok, azt remélem, a családtagok most jobban odafigyelnek egymásra, beszélgetnek, és még az is lehet, hogy előkerülnek a régi társasjátékok, a Ki nevet a végén, a Monopoly, vagy amihez csak toll és papír kell, amőba... Mennyit játszottunk mi is a gyerekekkel, és mennyit nevettünk! Valamikor a ’70-es években volt az a játék a tévében, a Most mutasd meg. Az egész ország ezt játszotta, a lányunk második lett az iskolában, még valami érmet is kapott.
Egy szó mint száz, Lázár, ha kinevetsz, akkor is az a véleményem, hogy a Jóisten orron koppintott minket, és nekünk el kell gondolkodnunk, hogy hogyan tovább.
Jó, jó, abbahagyom, megyek, melegítem az ebédet. Bármeddig is tart ez az állapot, úgy bevásároltam, hogy éhen halni nem fogunk.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
