„Te légy a legjobb suszter vagy mérnök, de Erdélyben!” – Emlékezés néhai altorjai báró Apor Csabára

A megsemmisítésre kárhoztatott erdélyi arisztokrácia élő mementója volt, akit emberi tartása és szakmai tudása segített át a kommunizmus legnehezebb évtizedein. Altorjai báró Apor Csaba szerint, ha életünk legfőbb törvénye a Tízparancsolat, nagy baj nem lehet. Emlékezés a 102. életévében, 2023. február 11-én elhunyt kiváló emberre.

Báró Apor Csaba
Altorjai báró Apor Csaba – Forrás: Csíkszeredai Magyar Konzulátus

Alakja és híre egyaránt legendás volt. Azt regélték róla, hogy 2013-ban még vállára kapta a zsák búzát, pedig akkor már 92 éves volt. Altorjai báró Apor Csaba legfőbb védjegye mégis az, hogy az erdélyi magyar arisztokraták közül Háromszéken neki sikerült a legnagyobb mértékben visszaszereznie az 1949-ben államosított nemesi birtokát. Holott neki igazából gyermekkorában is csak kára származott bárói mivoltából, mesélte beszélgetéseink egyikén. A csíkszeredai gimnázium ugyan nagyon jó iskola volt magyarságra nevelő tanárokkal, a diákok mégsem nagyon szerették az arisztokrata sarjakat. Akkoriban nagyon erősen tartotta magát a nézet, miszerint az arisztokrácia a bűnös Erdély „felhígításáért”, ők hozták be dolgozni a románokat.

Otthon pedig mindig azt hallotta: a báróság önmagában semmi, tanulni kell, csak az a tied, ami a fejedben van. Az Apor név kötelesség, a bárói cím kevésbé, ezt is sokszor hallhatta.

Kállay Miklós miniszterelnök legkisebbik fia, Kállay András mintájára ő is hivatásos katona, repülős szeretett volna lenni, de édesapja, báró Apor Péter azt mondta: „édes fiam, olyan pályára kell menni, amiből békeidőben is meg lehet élni”. Így került végül a kolozsvári mezőgazdasági főiskolára.

Igazság első kézből

Többnyire volt kivel megosztania a gyermekkori traumákat. „Mindig akadt, akinek odafigyelhettem a véleményére. Például nagybátyáméra, Apor Vilmos győri püspökére, aki az 1940-es bécsi döntést követően nem csak családi körben hangoztatta: nem lett volna szabad elfogadni a döntést, mert az a magyaroknak és a románoknak egyaránt rossz volt. Vilmos bácsi minden nyár végén, ősz elején hazalátogatott Torjára, olyankor hosszasan elbeszélgetett apámmal. Akkoriban még nem nagyon tudták az emberek, mi is történik igazából Németországban, Vilmos bácsi viszont már ’39-ben órákon át beszélt arról, hogy a hitlerizmus ugyanolyan veszélyes, mint a kommunizmus.” Így aztán Apor Csaba szinte első kézből megkapta az „igazságot”, bár egy sereg megdöbbentő dologról, mint például a zsidóüldözés, ő is csak később, az egyetemen értesült.

Kép
A torjai Apor-kúria
A torjai Apor-kúria

Az apa, Apor Péter a budapesti Ludovikán végzett 1918-ban, és alig 30 évesen századosi rangban érte az impériumváltás. Hazaérkezése után Torján gazdálkodni kezdett, holott előtte gyakorlatilag sose volt más, csak katona. Nagyon szorgalmasnak bizonyult, mindenkitől tanulni akart, az alkalmazottaktól is, húsz év alatt szépen gyarapította a gazdaságot. A háború alatt az Apor családban is megfogalmazódott a kérdés: menni vagy maradni? A helyben maradás nagy szamárságnak tűnt, rengeteg megaláztatást feltételezett, akár az életük is veszélyben foroghatott volna, ha az oroszok helyben találják őket.

Elmentek hát Vilmos bácsihoz Győr mellé, Szanyba, hátha véget ér a háború, mielőtt az oroszok odáig érnek. Az 1944. október 15-i kiugrási kísérlet után azonban az ifjú Apor úgy döntött, megpróbál eljutni a frissen megalakult debreceni kormányhoz.

Valahogy átvergődött a frontokon és ellenőrző pontokon, s Debrecenben az Arany Bika szállodában egy magyarul jól beszélő, orosz újságíróként bemutatkozó emberrel szállásolták el közös szobában. „Fiatal voltam, szinte még gyerek, persze, hogy érdeklődni kezdtem: milyen az élet a Szovjetunióban, mi az a kolhoz? De csak kitérő válaszokat kaptam, és a második éjszakára már egyedül maradtam a szobában. Utólag tudtam meg, hogy Gerő Ernő volt a szobatársam.”

Napokkal később egy ebéd alkalmával a nemesi családoknak szánt bélyegekkel is szembesülhetett. Hárman ültek az asztalnál arisztokraták, Zichy Vladimir, Teleki Géza és az ifjú Apor, amikor az egyik sarokból odaszólt egy cvikkeres férfi: na, úgy látszik, Magyarországon semmi sem történhet bárók és grófok nélkül. Nagy Imre volt, és ha rosszindulat nem is feltétlenül csengett ki a hangjából, gúny mindenképpen.

De nemcsak ezért hagyta ott Apor Debrecent, hanem mert rájött: az egyik utcasarkon a kommunisták tartottak gyűlést, a másikon a kisgazdák veszekedtek. Úgy döntött, inkább hazamegy Torjára. „A testvérbátyám nem jött haza, nekem viszont minden más volt itthon, kékebb az ég, szebbek a hegyek, szóval maradtam. Volt idő, amikor – már a kitelepítés után, amikor ide-oda dobáltak, és elviselhetetlennek éreztem a nyomást – foglalkoztatni kezdett a kivándorlás gondolata. Haller Istvántól kértem tanácsot, aki azt üzente: »Itt kell maradni Erdélyben! Te légy a legjobb suszterként vagy mérnökként, de itt, Erdélyben«”.

Szakember, osztályellenség

A kommunista hatalom az elsők között, még a ’49 márciusi nagy kitelepítés előtt tüntette el őket az ősi fészeknek számító Torjáról: a dél-erdélyi Balázsfalvára, kényszerlakhelyre helyezték át a családot.

Ahhoz képest azonban, hogy a háromszéki „osztályellenség” túlnyomó részét a dél-romániai pusztaságba, Dobrudzsába vagy a Bărăganra telepítették ki, még jól is jártak. Hiába, a felsőfokú agrárképzettségre az új világban is nagy szükség volt. Érkezésük után néhány hónappal, 1950 februárjában alakult a településen egy zöldségkertészet, és százhektárnyi zöldséges gondozását bízták Apor mérnökre Küküllőszegen – ez volt Balázsfalva korábbi neve is –, ősszel már mintakertészetként szerepeltek a filmhíradóban.

„Mindenképpen áldás volt, hogy végig a mesterségemben dolgozhattam. Persze sokat kellett vitáznom, a kommunisták ugyanis mindig spóroltak, abba is buktak bele. Valamennyi döntés politikai hátterű volt, nem törődtek a szakmával, nem is értettek hozzá. Egyszer például fajnemesítés céljából Svájcból 300 üszőt hoztak Sáromberkére. Elit farmot akartak csinálni, de túletették a teheneket, s a vége az lett, hogy nem fogantak borjút. Rosszul mentek a dolgok, engem vittek oda, hogy gatyába rázzam a gazdaságot. Akkoriban járt a farmon a minisztérium állattenyésztésért felelős főelvtársa, s kereste a bikákat. Kiderült, fogalma sincs, hogy létezik mesterséges megtermékenyítés, és miután felvilágosítottuk, hogy Svájcból hozatjuk a spermát, rettenetesen felháborodott: a román bika ne lenne képes meghágni a svájci tehenet?! A közvetlen főnököm csitítgatott a háttérből, nehogy még élesebben szembesítsem dilettantizmusával a minisztériumi nagy embert.”

Kép
Altorjai báró Apor Csaba
Fotó: Köntés Ernő

Tízparancsolat

Nem sokat gondolkodott, amikor 1990 elején a család egykori kocsisa telefonált: „mikor jön már, Csaba báró? Ezek itt mindent elszednek, ha sokáig késlekedik!”

„1990 márciusában érkeztem Torjára, a helyi rendőrségen azt kérdezték tőlem: van-e hol laknom? Mondtam, nincs, mert elvették. Akkor hozzak telekkönyvet. Hoztam, s arra már nem volt mit mondaniuk. Az első, nagyon hideg éjszakákat a hajdani kertészlak padlóján töltöttem. Úgy éreztem, nekem kötelességem van a családi birtokkal szemben.”

A birtokvisszaszerzésben elsősorban az édesapa hajdani bölcs előrelátása segített, Apor Pétert ugyanis az 1921-es földreform tapasztalatai olyannyira óvatossá tették, hogy „szétírta”, azaz több névre osztotta a vagyont: a sajátjáéra, a nejéére és a gyerekeiére. Így sikerült az 1991-ben napvilágot látott 18-as földtörvény alapján – amely tíz hektárban maximálta az egy személynek visszaszolgáltatandó földterület mértékét – mindjárt négyszer tíz hektárt visszaszereznie. Ezen az első 40 hektáron kezdett, s több mint húsz éven át maga vezette a gazdaságot, mesélte 2014 őszén.

„Itthon mindig volt szilárd talaj a talpunk alatt. De mindennek erkölcsi alapja kell, hogy legyen. Számunkra ez a római katolikus anyaszentegyház tanítása, amely sehol sem mondja, hogy add fel a családot, a reményt.

A katolikus egyház soha nem tévedett hit és erkölcs dolgában, egyaránt nemet mondott a hitlerizmusra, a nácizmusra és a kommunizmusra.

A nemzetnek Bethlen István útját kellett volna követnie, a magyar államvezetésnek 1944. március 19-én ellenállást tanúsítania, a német megszállást puskalövés nélkül nem szabadott volna engedni. A székely tábornokok, Nagybaconi Nagy Vilmos, Dálnoki Veres Lajos, Dálnoki Miklós Béla tudták, mi a kötelességük. Hitem szerint a székelység ma is tudja, mi a helyes út. S ha az életben a Tízparancsolat a legfőbb parancs, nagy baj nem lehet.”

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti