Akit legalább hatszázszor próbáltak megölni – Fidel Castro története

Amikor Fidel Castro 1959-ben hatalomra került Kubában, még senki nem sejtette, mennyi borsot fog törni az amerikai politikusok orra alá az elkövetkezendő öt évtizedben. Merész hadműveletekkel, kiváló terepismerettel és őrült fanatizmussal legyőzte Batista elnök jóval nagyobb seregét, majd dicsőségesen bevonult Havannába. Az amerikaiak aggódni kezdtek, mivel Batista rendszere hűségesen kiszolgálta az Egyesült Államok érdekeit, Castróról pedig nem sokat lehetett tudni. Felmerült, hogy a legalább fél évszázados amerikai befolyás megrendülhet, és a komoly pénzügyi, gazdasági érdekek sérülni fognak. Az is veszélyes perspektívának tűnt, hogy a láthatóan baloldali érzelmű vezető betagozódik a Szovjetunió alattvalóinak sorába, és veszélyes közelségből konfrontálódik az Egyesült Államokkal.
Fidel mindenesetre azonnal az USA-ba utazott, hogy eloszlassa ezeket a kételyeket. Kiváló érzékkel felépített kampányt folytatott: tizenegy napos látogatása során barátságosan integetett a lakosságnak, rendőrökkel parolázott, havannai szivarokat osztogatott nekik, majd Nixon elnökkel is találkozott. Mindenkit levett a lábáról, valóságos sztár lett belőle.

Ezalatt Kubában szinte a hatalomátvétel első napjaiban megkezdte a megtorlásokat. Ernesto „Che” Guevarát kinevezte a katonai börtönök és a rögtönítélő bíróságok vezetőjévé, és már az új rezsim első néhány hónapjában legalább hatszáz embert végeztek ki.

Castro eközben kifejtette, hogy nem diktatúrára törekszik, és természetesen nem kommunista, csak a népének akar jót. Megígérte a világnak, hogy rövidesen általános és szabad választásokat ír ki, Kuba pedig semleges országként békés építkezésbe kezd.

A diktátor ellenfelei

Amikor kiderült, hogy ennél mi sem áll távolabb a valóságtól, menekültek egész áradata indult meg Kubából Amerikába. Ők nem voltak olyan megengedőek és optimisták a Castro-rendszerrel kapcsolatban, mint az amerikaiak. Radikális csoportokat alkottak, miközben az anyaországban maradt ellenállók az életük kockáztatásával, elkeseredetten próbáltak tenni valamit az új diktátor ellen.
Az Egyesült Államok is hamar megszakította azt a valószínűtlen románcot, amit Kubával folytatott. A villámsebességgel kiépülő diktatúra csak az egyik oka volt ennek a szakításnak, mivel Castro nagy élvezettel penderítette ki Kubából a korábban jól beágyazott amerikai cégeket. Vagyonokat kobzott el, hatalmas vállalatokat államosított. Az USA óriási összegeket bukott el, mivel gyakorlatilag minden pénzügyi és mezőgazdasági érdekeltsége egyik pillanatról a másikra semmivé vált Kubában.
Az új diktátor a külpolitika területén is azon dolgozott, hogy az USA pozícióit gyengítse. Ügynökök hadát küldte szét szinte az összes latin-amerikai országba, hogy zavart keltsenek és szocialista forradalmakat robbantsanak ki, valamint ígéretei ellenére felvette a diplomáciai kapcsolatokat más kommunista országokkal, élen a Szovjetunióval.
A CIA már 1959-ben kiadta a parancsot, hogy Castrótól meg kell szabadulni. Eisenhower elnök jóváhagyásával kidolgozták az első merényletkísérleteket, és kreativitásban nem szenvedtek hiányt. Volt olyan terv, amelyik szerint botulinumtoxinnal mérgezett tablettákat csempésznek Castro ételébe, de ez még annak a beépített ügynöknek sem sikerült, aki a diktátor közvetlen környezetéhez tartozott.

Ezután vadabb elképzelések következtek. Mivel Castro imádott búvárkodni, a CIA igyekezett ezt a kedvtelését kihasználni. Állítólag azt tervezték, hogy súlyos bőrbetegséget okozó gombákkal bevont búvárruhát csempésznek a saját felszerelése helyére, majd a légzőkészülékét akarták tuberkulózissal megfertőzni.

Ezek a kísérletek megrekedtek a tervezés fázisában, csakúgy, mint az a próbálkozás, amely szerint Castro kedvenc szivarjait mérgezték volna meg. Mindezekben a merénylettervezetekben az amerikai kormány – mint több más, kényes ügyben is – a maffiához fordult segítségért. A Cosa Nostra is neheztelt a kubai diktátorra, mivel az kíméletlenül felszámolta a határon átnyúló bűnszervezeteket, és komoly károkat okozott Al Capone közvetlen utódainak. Jó pénzért emberekkel, kapcsolatokkal és ötletekkel segítették a kormányt, hogy átültethessék a gyakorlatba az újabb és újabb ötleteket.

Nagyszabású tervek csúfos eredménnyel

Castro azonban mindig kicsusszant a kezeik közül. A legfőbb szerepet ebben a ravasz játszmában Fabián Escalante, a kubai kémelhárítás főnöke játszotta. Mindenható fővezérként tartotta rajta a szemét mindenen, ami az országban történt, és az amerikaiak legnagyobb bosszúságára minden egyes merényletkísérletet meghiúsított.
A sorozatos kudarcokra reagálva az amerikaiak radikálisabb tervvel álltak elő. Elhatározták, hogy magát a Castro-rendszert kell megbuktatni. Amikor 1961-ben John F. Kennedy került hatalomra, már az elnöksége elején megpróbálta megvalósítani ezt a tervet. Áprilisban három amerikai repülőgép kubai célpontokat kezdett bombázni, majd ezerötszáz elszánt ellenzéki emigránst tettek partra a Disznó-öbölben. Az invázió nagyon hamar elbukott, katasztrofális kudarc lett a vége. A jókora fölényben lévő, harcedzett kubai hadsereg négy nap alatt felszámolta a támadást, és 1100 embert ejtett hadifogságba. A támadókkal tartó orvlövészek nem is jutottak Castro közelébe, az USA pedig megalázó feltételekre kényszerült a túsztárgyalások során. Hiába tették meg a tárgyalóküldöttség vezetőjének a legendás Eleanor Rooseveltet, a néhai elnök feleségét, a hadifoglyokat végül csak több mint kétszáz milliárd forint értékű élelmiszer és gyógyszer fejében engedték szabadon.

Kép

Kép: Wikipédia

Abszurd ötletek

A merénylettervek pedig egyre csak szaporodtak, de olyan abszurdak voltak, hogy gyakran szinte vígjátéki szituációkat eredményeztek. A CIA továbbra is Castro kedvteléseire próbált koncentrálni. Egy havannai kávéházban dolgozó ügynök állítólag mérget rejtett el a hűtőben, hogy a betérő Fidel kedvenc fagylaltjába tegye, de lemaradt a lehetőségről, mert a méregkapszula befagyott. 
Máskor robbanó szivarral akarták kivégezni, de technikailag nem tudták kivitelezni a tervet, egy másik alkalommal pedig a búvárkodó diktátort egy tengeri kagylóba rejtett dinamittal szándékoztak felrobbantani, azonban nem találtak megfelelő méretű kagylót.
A tervek egy másik típusával Castro emberi és vezéri méltóságát akarták lerombolni. Egy televíziós interjú során LSD-szerű kábítószert szerettek volna szétpermetezni a stúdióban, és azt remélték, hogy ettől hallucinálni kezd, majd nyilvánosan bolondot csinál magából. Egy újabb elképzeléssel talliumot tartalmazó port szórtak volna a cipőjébe, így a bőrén keresztül felszívódó, egyébként rákkeltő anyag hatására kihullott volna a diktátor jelképévé vált, ikonikus szakálla.

Azt tervezték, hogy repülőgépről szórólapokat dobnak Kuba sűrűn lakott területeire, amelyeken mesés összegeket ajánlottak volna a magas rangú kormányhivatalnokok, kommunista agitátorok megöléséért, magáért Castróért pedig mindössze két centet. 

A szerető bosszúja

Sem ezek a fantáziadús tervek, sem az orvlövészekkel, kommandóakciókkal vagy robbanóanyagokkal elképzelt merényletek nem sikerültek, mert Fabián Escalante kiterjedt kémhálózata kíméletlenül leleplezte majdnem mindegyiket. Voltak azonban olyan esetek, amikor nem rajta múlott egy merénylet kudarca. A leghíresebb ezek közül a Marita Lorenz nevéhez köthető, szinte valószínűtlenül kalandos esemény. Marita 1939-ben született egy amerikai táncosnő és egy német tengerésztiszt gyermekeként. Édesanyját a háború során beszervezte a francia ellenállás, ezért a náci vezetés 1944-ben az ötéves Maritával együtt a bergen-belseni koncentrációs táborba küldte. Nem sokkal a szabadulásuk után az anya az amerikai titkosszolgálatnak, majd a CIA elődszervezetének kezdett dolgozni. Maritát hétéves korában megerőszakolta egy amerikai katona. A család az USA-ba költözött, ahol az apa luxushajókon teljesített szolgálatot mint kapitány, az anya pedig egyre mélyebbre merült a hírszerzés világába. Mint saját gyerekei elmondták, azt sem tudhatták, ki az anyjuk valójában.
Ilyen közegben felnőve került Marita Kubába 1959-ben, ahol Fidel Castro szemet vetett rá. Magához édesgette, és hónapokig együtt éltek. Amikor Marita terhes lett, egy pohár itallal bedrogozták, és mire fölébredt, a magzatnak nyoma sem volt. Ez a nagyon súlyos trauma és a hirtelen szakítás is hozzájárult, hogy vállalkozott egy merényletre 1960-ban.

Felkereste Castrót, és kapcsolatuk felújítását kezdeményezte, miközben a retiküljében egy tégely bőrápoló krémbe rejtve két méregkapszulát csempészett Fidel szállodai szobájába.

Tökéletes alkalma nyílt volna meggyilkolni a diktátort, ő azonban az utolsó pillanatban – egyesek szerint azért, mert a méreg föloldódott a krémben – felfedte a szándékát. Castro erre a lány kezébe nyomta a revolverét, és felszólította, hogy lője le. Marita zokogva bevallotta, hogy még mindig szereti őt, mire Fidel megbocsátott neki, és elengedte.

Egy kitartó ismerős

Egy Antonio Veciana nevű könyvelő, aki Castrót még az egyetemről ismerte, annyira gyűlölte, hogy saját kis hadjáratot indított ellene. Egy alkalommal kibérelt egy szállodai szobát a diktátor lakosztályával szemben, majd odaküldte az embereit páncélököllel felfegyverkezve. A titkosszolgálat sem tudott a tervről, amelyet nem sikerült kivitelezni, végül lefújták az akciót. De Veciana nem adta fel. 1971-ben, amikor Fidel Chilében tartott sajtótájékoztatót, hamis sajtóbelépőkkel bejuttatta az embereit a helyszínre, és két, kamerába rejtett puskával akarta meggyilkolni az elnököt. A merénylők végül elbátortalanodtak, és észrevétlenül távoztak. Máskor egy softballba rejtett bombát akart Castro autójára dobni, de a tervet a kubai titkosszolgálat leleplezte.

Sikertelen merénylet sok áldozattal

Egy Orlando Bosch nevű gyermekorvos kifejezetten azért lett terrorista, hogy Castro rendszerét elpusztítsa. Egy alkalommal időzített bombát rejtett el egy kubai utas­szállító repülő vécéjében. Amikor a szerkezet felrobbant, hetvenhárom ember halt meg, köztük a kubai vívóválogatott huszonkét tagja. Bosch elkerülte a felelősségre vonást: 1989-ben az USA-ba költözött a családjával, és az idősebbik George Bush választási kampányában játszott fontos szerepet. Öregkorában nem tagadta a robbantást. Azt mondta, egy háborúban nincsenek tabuk, mindent el kell pusztítani, aminek bármi köze van az ellenséghez.
Ford elnök ugyan 1976-ban betiltotta a politikai gyilkosságokat az USA részéről, de ez persze csak az elmélet volt. Fidel Castro ellen – Escalante kémfőnök szerint – 638 esetben terveztek vagy kíséreltek meg merényletet. Az utolsó alkalom 2000-ben, Bill Clinton elnöksége alatt történt: ekkor Castro egyik beszéde alkalmával a pódiumot aknázták alá kilencven kilogramm robbanóanyaggal. Escalante ezt is meghiúsította. Maga Castro egyszer büszkén így nyilatkozott: „Ha a merényletek túlélése olimpiai szám lenne, aranyérmes lennék.” 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg, fizesse elő a lapot ITT!