Változó idők, lányosodó fiúk?
Minap kora délután metróval szeltem át a nyüzsgő várost. Föl-le szálltak táskáikkal a tizenéves, gimnazista fiúk és lányok. Az otthon és a munkahely körforgásában élve ritkán látom ezt a korosztályt, a „mai fiatalokat”, így jólesően nézegettem hamvas, jövőt sugárzó arcukat, a gyerekkor és felnőttkor határán egyensúlyozó alkatukat. E nézelődés közben aztán feltűnt valami.
Kép: Freepik
Valami markáns változás a „mi időnkhöz” képest. Ez pedig a fiúk megjelenése és viselkedése volt, ami valahogy nagyon másként hatott, mint tizenöt-húsz évvel ezelőtt.
Többségük ugyanis feltűnően csinos volt. Nem jóképű vagy vonzó, hanem csinos, mint a lányok.
Harmonikusan rendezett ruházatban, gondosan megkötött sállal a nyakban, makulátlan cipővel, hozzá illő táskával. A nadrág mellé körültekintően válogatott, színben passzoló felső, a fodrásznyírta frizura gondosan fésülve, vaxolva.
Viselték magukat: a testüket nem csak úgy, hányavetin vitték, hanem jelentést tulajdonítottak neki. És az is feltűnt, ahogy telefonjukból fel-felnézve a metró ablakában elégedetten nézegették magukat, vagy igazgatták a kompozíciót.
Gimnazista és egyetemista szerelmeim nagyon mások voltak. Olyanok, akiket hét ökörrel kellett elvontatni cipőt vagy új farmert venni (kivéve, ha foci- vagy futócipőről volt szó), s akik számára a ruházkodás az élet sokadlagos, kevéssé fontos ügyei közé tartozott. Mégis férfiasak, vonzók voltak. És mindezek mellett sem voltak elhanyagoltak, csak épp nem ruha-, telefon- és óramárkáikkal, hanem humorukkal, szellemükkel és vagányságukkal hatottak. Menőnek abban a szubkultúrában egy kabátzsebből hányavetin kikandikáló Salinger-kötet vagy egy összehengergetett Pesti Hírlap számított (Istenem, de rég is volt!).
Múltkor manikűröshöz akartam beugrani, nem jutottam hozzá, mert egy huszonéves fiú épp körmeit políroztatta, de ma már a kozmetikusokhoz is rendszeresen járnak arcot masszíroztatni fiúk, és a ruhaüzletekben is egyre több a műgonddal válogató férfi.
Ez lenne vajon az erősebbik nem elgyengülése? Nem tudom.
Én mindenesetre jobb szeretném, ha két kamasz fiam majdan nem bámulná magát a kirakatok üvegében, hanem másképp akarna a tömegből kitűnni, a lányoknak imponálni. Szeretném, ha megőriznének valamit „másságukból”, cicoma nélküli, laza „fickósságukból”, hogy ne mosódjanak el végképp a határok fiúk és lányok viselkedése között – hiszen vannak ma is ható törvények: a mágnes ellentétes pólusai között lehetséges csak igazi vonzerő.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
