Ki segít a szexuális nevelésben?

Szülőként nem egyszerű a kérdés, hogyan beszéljünk a szexualitásról a gyerekünkkel. Legtöbbünknek nincsenek erről jó mintáink a saját szüleinktől. Ráadásul mintha az árral szemben próbálnánk úszni: a gyerekeinkre kiskoruktól kezdve a szexszel kapcsolatos kétes értékű üzeneteket zúdít a média és a tömegkultúra. Szerencsére már Magyarországon is vannak olyan programok, amelyek segítségünkre lehetnek, ráadásul kutatások is igazolják a hatékonyságukat. Bemutatjuk a „Ciklus-show”-t, a „Titkos küldetés”-t és a TeenSTAR programot.

Kép: Freepik
Kép: Freepik

Kép: Freepik

„Most már tudom: nőnek lenni dicsőség!” – MFM-Projekt Ciklus-show®

„Kifejezetten örülök az első menstruációmnak és már nagyon várom!” „A legfontosabb újdonság, hogy szeressem a testem!” Ilyen és hasonló visszajelzések hangzanak el ötödikes lányoktól egy Ciklus-show foglalkozás után. Boldogan szorongatják az ajándékba kapott „petesejtet”, és fontos titkok tudójának érzik magukat.

„Csak arra vigyázok, amit értékesnek tartok!” – ezzel a mottóval indult útjára 1999-ben az MFM-Projekt (My Fertility Matters = A termékenységem fontos). A lányoknak szóló egyedülálló, nemzetközileg elismert program, közismert nevén a „Ciklus-show” dr. Elisabeth Raith-Paula müncheni orvosnő ötlete alapján született meg. Magyarországon a Kecskemét–Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület honosította.

Az MFM-Projekt játékos és élményszerű felvilágosító foglalkozás 10–13 éves lányoknak. A lányok egy ötletdús dramatikus játékon keresztül fedezik fel a ciklus alapösszefüggéseit, a menstruáció értelmét, az új Élet keletkezését, saját maguk különlegességét. Megértik a bennük zajló folyamatokat és a termékenységi jelek üzenetét, és megtanulnak pozitívan viszonyulni saját testük működéséhez.

Az „Élet egyenletének” átbeszélése után a lányok egy hatalmas szőnyegen felépített színpadon játsszák végig a ciklus történéseit: az „ösztrogénbarátnők” és a „progeszteroncsapat” munkáját, a méhben a „luxusszálloda” felépítését, a fogantatás csodáját, a születés („nagy finálé”), illetve a menstruáció („kis finálé”) történéseit.

A program nemcsak az értelmet, hanem az érzelmeket is megszólítja. Játék, mozgás, zene, puha, színes anyagok, szépséges kellékek és apró meglepetések teremtenek varázslatos élményt a lányok számára.

A kutatások szerint az első menstruáció élménye és a menstruációhoz való viszony összefügg a lelki jólléttel, az érzelmi stabilitással és a menstruáció problémáival, fájdalmasságával.

A felmérések azt igazolják, hogy a Ciklus-show megközelítésmódja hatékony: a foglalkozáson részt vett lányok
91%-ának sokat vagy nagyon sokat segített a foglalkozás, hogy jobban megértse a saját teste működését;
72%-a teljesen normálisnak találja az első vérzését, 18%-a pedig kifejezetten örül neki;
a foglalkozás után másfél évvel is jobban érzik magukat a testükben, mint akik nem vettek részt Ciklus-show-n.

A szülők pedig (a foglalkozás előtt vagy után) élményszerű betekintést kapnak egy bemutatón a Ciklus-show-ba. Segítség ez számukra, miként is kezeljék a testi változások és a szexuális érés témáját serdülő lányaiknál. A közös „Ciklus-show élmény” sokszor otthon is megkönnyíti a beszélgetést anya és lánya között. Idézek egy szülői visszajelzést a sok közül: „Nagy örömömre szolgált a program! Negyedikes lányom eléggé zárkózott a témában, nehezen tudtam elindítani ilyen beszélgetést, pedig kapcsolatunk nyitottnak mondható. Láthatóan zavarta a téma, de a program segítette őt is és engem is, hogy könnyebben tudjunk beszélgetni. A program utáni néhány nappal magától jött a további kérdésekkel, vagy hogy elmesélje, miket hallott. Azóta is többször szóba került a nővé válás, és sokkal természetesebben beszél róla, gátlások nélkül. Az interaktív, játékos forma pedig kimondottan tetszett neki, sokkal jobban el tudja képzelni, mi folyik a kis szervezetében. Nagyon szépen köszönjük!”

Kép

Kép: mfm-projekt.hu

A német doktornő a foglalkozást kiegészítő könyvet is írt. Az „Élő adás a testemből” a legátfogóbb olvasmány a kamaszlányok (és az anyukáik…) számára a témában!

„Igazi férfinek lenni nem is olyan egyszerű” – Titkos küldetés®

A Ciklus-show mellé megszületett a fiúknak szóló magyar program: a Titkos küldetés®, az Életünk a család! NKKft munkája nyomán. Az interaktív felvilágosító foglalkozáson a 10–13 éves fiúk egy dramatikus játék során a hímivarsejtek szerepébe bújnak. Így ismerkedhetnek meg a férfi és a női termékenységgel, a fogantatás csodájával.

A félnapnyi vidám hangulat és játék alatt komoly beszélgetés folyik, a fiúk őszinte kérdéseikre őszinte válaszokat kapnak.

Szó van a serdülőkor mibenlétéről, a serdülőkori higiénéről, a férfivá érés testi-lelki folyamatairól, a termékenységről, a felelősség kérdéséről. Mindez a pozitív testkép és a férfi identitás megszilárdulását is szolgálja.

„Különösen tetszett a sok jó dolog, a beszélgetés, az interaktivitás.” „Megtanultam, hogy igazi férfinak lenni nem is olyan egyszerű.” „Legnagyobb újdonság számomra a titkos kód és a férfiember fejlődése volt.” Ilyen tapasztalatokat osztanak meg a fiúk a foglalkozás után.

A Titkos küldetés®-hez egy interaktív bemutató is kapcsolódik a szülők számára. A foglalkozás bemutatásán túl sok hasznos információt és segítséget kapnak, hogy könnyebben vállalkozzanak otthon őszinte beszélgetésre kiskamasz fiukkal. A szülők általában hálásak ezért a segítségért, és nemcsak az anyák, hanem az apák is! Ilyen visszajelzéseket kapunk: „Sokat segített a foglalkozás, hogy könnyebben tudjunk a fiammal komoly témákról (pl. serdülőkor, nemiség, termékenység) beszélgetni.” „Köszönöm ezt a csodát! Jó lett volna, ha már a mi gyerekkorunkban is ilyen érzékenységgel és őszinteséggel beszélgethettünk volna!”

Termékenységtudatosság serdülőknek: TeenSTAR program

Az elmúlt években érkezett Magyarországra a TeenSTAR, egy komplex, szexuálpedagógiai személyiségfejlesztő program. Világszerte közel 30 országban működik és kutatások igazolják eredményeit a korai szexuális élet és a fiatalkori terhességek megelőzésében. Dr. Hanna Klaus, jelenleg az USA-ban élő és dolgozó osztrák nőgyógyász dolgozta ki az 1980-as években. Célja a prevenció volt, mivel munkája során nagyon sok terhes kamaszlánnyal találkozott. Munkatársaival folyamatosan továbbfejlesztik a programot a kor kihívásainak megfelelően.

Kép

Kép: mfm-projekt.hu

A TeenSTAR program segít a fiataloknak megérteni a kamaszkor idején lejátszódó testi-lelki változásokat. Támogatja őket, hogy a szexualitást integrálni tudják a serdülőkor során kialakuló identitásukba. Ennek során fontos szempont a pozitív testkép és énkép, a termékenységtudatosság és az egészséges párkapcsolatok kialakításának képessége.

Egy TeenSTAR csoport tagjai általában fél éven keresztül, szakkörszerűen találkoznak rendszeresen. Másik lehetőség, hogy két éven keresztül félévente négy, egymásra épülő workshopon vesznek részt.

Kamaszkorban a serdülők nehezen fogadnak el bármiféle erkölcsi útmutatást. Mivel a TeenSTAR hosszabb időn át tart, így a fiataloknak van elég idejük, hogy az előkerülő témák kapcsán megtalálják a saját válaszaikat. Újra meg újra elhangzik a TeenSTAR kérdés: „Mit jelent ez a számodra?”

Az önreflexiót és az eszmecserét az interaktív eszközök használata, a dráma- és élménypedagógia módszerei segítik.

Túlzás nélkül állíthatjuk a tapasztalatok és visszajelzések tükrében, hogy életre szóló jó élményt kapnak itt a fiatalok. Ilyen benyomásokról számolnak be: „Nagyon tetszett, hogy minden kérdést nyugodtan fel lehetett tenni, nem kellett attól félnem, hogy kinevetnek.” „Szerintem minden fiatalnak fel kellene ajánlani, hogy egy ilyen tanfolyamra járhasson.” „Szuper volt, hogy bármit meg lehetett kérdezni és a tanfolyamvezető komolyan vett minket.” „A szexet sokan játéknak tartják, pedig annál jóval több!” „Magabiztosabb lettem és rájöttem, hogy mit is akarok.”

A szexuális nevelés kihívásaiban nyújt segítséget az Anya-lánya honlap is, amelyet egy mentálhigiénés szakember anya és pszichológiát végzett lánya indított. Rendszeres cikkekkel, hanganyagokkal segítik a lányos anyákat a szexuális felvilágosítás feladatában és a jó anya-lánya kapcsolatban, de online tanácsadásra vagy személyes konzultációra is lehetőség van: anya-lanya.hu.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>